hírek
Megújul a békéscsabai vasútállomás
Eredeti állapotába állítják helyre a békéscsabai műemléki épületet a város történetének eddigi legnagyobb beruházásában. A kivitelezés nettó összege 34,9 milliárd forint. »
2013. november 27.
Jövő ősszel nyílik az új győri sportuszoda
Az épülő uszoda a Európai Olimpiai Ifjúsági Fesztivál helyszínéül is fog szolgálni 2017-ben. Az építkezést kivitelező konzorciumot a Switelsky vezeti. »
2013. november 22.
Kiállítótér nyílik Pannonhalmán
1,4 milliárd forintból újítják fel a Pannonhalmi Főapátság jelenleg üresen álló és omladozó majorsági épületét. A tervek szerint az építkezéssel jövő nyárra végeznek. »
2013. november 22.
Átadták az MTA új kutatóközpontját
A lágymányosi Infoparkban épült fel 9,5 milliárd forintos, vissza nem térítendő állami támogatással a 30 ezer négyzetméteres, modern kutatóközpont. »
2013. november 20.
Jól halad a Várkert Bazár felújítása
A rekonstrukció első üteme az előzetes tervek szerint március végére készül el. A 8,9 milliárdost felújítást teljes egészében uniós forrásból finanszírozzák. »
2013. november 15.
Felújítják a Nemzeti Lovardát
Közel 2 milliárd forintból újítják meg a patinás fővárosi Nemzeti Lovardát. A munkák csak jövőre indulnak, és 2015 első feléig tartanak. »
2013. november 13.
Megnyitották a Bálnát
A tervezetthez képest három év késéssel és CET helyett Bálna néven nyílt meg a főváros új kulturális és kereskedelmi központja a Duna-parton. Galéria is lesz benne. »
2013. november 12.
Csökkent a lakásépítések száma
Az építőipar bővülése ellenére a lakásépítési szektor még mindig gyengélkedik. Az ÉVOSZ ezen a téren az idén sem várható érdemi növekedés. »
2013. november 08.
Átadták az isztambuli Marmaray alagutat
Október 29-én adták át az Ázsiát Európával a Boszporusz-szoros alatt összekötő isztambuli vasúti Marmaray-alagutat. A világ legmélyebb vasúti alagútja lett. »
2013. november 07.
Lerakták az új kecskeméti elkerülőút alapkövét
November 4-én kezdődött a kecskeméti északi elkerülőút építése. A Duna Aszfalt építi 13,6 milliárd forintért. »
2013. november 05.
Bővült a Corvin sétány
Átadták a józsefvárosi Corvin Sétány ingatlanfejlesztés második ütemét. Az új szakasz a Nagytemplom és a Leonardo Da Vinci utcát köti össze. Már 70 százalékon áll a projekt. »
2013. november 02.
33 milliárd forintos útfelújítási program indul
Összesen mintegy 1200 kilométeren kezdődik útjavítás az országos közúthálózaton idén és a jövő év első felében. »
2013. november 02.
Jól haladnak az 1-es villamos pályájának felújításával
Gőzerővel folynak a felújítási munkák az 1-es villamos vonalán. Az építkezés a tervek szerint 2015 közepéig tart. »
2013. október 28.
Lerakták a 86-os út fejlesztésének alapkövét
Folytatódik a 86-os számú főút négysávos gyorsforgalmi úttá fejlesztése. A mostani szakasz építése 2015 októberéig tart majd. »
2013. október 24.
Megnyílt a felújított Zeneakadémia
13,2 milliárd forintból újult meg a nemrég megnyílt Zeneakadémia. Az épületen 26 hónapon keresztül több száz restaurátor dolgozott. »
2013. október 22.
A MÉASZ szerint biztatóak a statisztikák
Az év első 8 hónapjában 7,5 százalékkal nőtt a hazai építőipar teljesítménye. A Magyar Építőipari Szövetség szerint ez biztató. »
2013. október 21.
Felújítják a Rudas fürdő déli szárnyát
Egymilliárd forintból újítják fel a patinás budai fürdő használaton kívüli déli szárnyát. Jövő ősszel már itt is szaunázhatnak a vendégek. »
2013. október 17.
Tesztelték a velencei gátrendszert
A gyakori tengerárakkal szemben fogja megvédeni az olaszországi Velencét a Mose gátrendszer. A 2016-ra elkészülő védmű zsilipjeit már tesztelik. »
2013. október 16.
Az Ascendum Csoport veszi át a Volvo CE közép-európai üzemeltetését
Az vevőnek hosszú távú céljai vannak az üzlettel. »
2013. október 11.
Bontják a Lábatlani Cementgyárat
A Holcim megkezdi a húsz hektáron elterülő Lábatlani Cementgyár bontását. A gyár 145 évig működött, többek közt kiállítással emlékeznek rá. »
2013. október 09.Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.


