Bővítik a New York-i Modern Művészetek Múzeumát

Az idén nyáron kezdődő beruházás során 3700 négyzetméterrel nő a kiállítási terület. A szomszédos telkeken építkeznek.

2014. január 13.

Elindulhat a New York-i Modern Művészetek Múzeumának (MoMA) bővítési projektje, miután az intézmény felügyelő bizottsága jóváhagyta a terveket. Az idén nyáron kezdődő beruházás során 30 százalékkal, 3700 négyzetméterrel nő a kiállítási terület, kibővítik az előcsarnokot, és egy új bejárat kialakításával ingyenesen látogathatóvá teszik a szoborkertet.

Az új részeket a szomszédos telkeken alakítják ki: egy, a múzeum számára készülő új épület mellett egy újonnan épülő lakótömb három emeletén - írta a szerdai döntés után a The Wall Street Journal.

A luxuslakásoknak otthont adó felhőkarcolóban kiállítótereket alakítanak ki. A lakóház és a múzeum között található épületet, amely egykor az Amerikai Népművészeti Múzeum otthona volt, lebontják. A helyére tervezett üvegfalú épületben egy - az utca felé megnyitható - három emelet magas kiállítótér, egy föld alatti előadótér, legfelül pedig egy színházzá alakítható, két emelet magas kiállítótér kap helyet.

A MoMA teljes alsó szintjét egy hatalmas, ingyenesen látogatható közösségi térré alakítják át, ennek része lesz a szoborkert is, amelyet egy új utcai bejárattal nyitnak meg a látogatók előtt. A teljes bővítés 4-5 év alatt készül el, de a szoborkert már idén szabadon látogatható lesz, és a múzeum reményei szerint a kiállítások a bővítés teljes ideje alatt nyitva maradhatnak.

new york moma 02

Több művészet - A múzeum homlokzata New Yorkban

A lap emlékeztet arra, hogy a népművészeti múzeumnak egykor otthont adó, különleges épület lebontásának terve tavaly tavasszal nagy tiltakozást váltott ki építészeti körökben. A bontás ellenzői azzal vádolták meg a múzeumot, hogy saját küldetésével, a modern művészeti alkotások megőrzésével ellentétes projektet akar megvalósítani. A felügyelő bizottság akkor úgy döntött, nagyobb mozgásteret ad az építészeknek, hogy beleolvasszák az épületet a bővítésbe. Az építésziroda - a Diller Scofidio + Renfro -, bár több tervet is készített a 2001-ben átadott épület integrálására, végül letett arról, mondván, olyan mértékű átalakításra lenne szükség, amely megtörné az épület építészeti egységét.

A múzeum új kiállítótereinek helyet adó lakóház építése a nyáron kezdődik meg, a népművészeti múzeum épületét még előtte lebontják. Azt, hogy a teljes bővítés mennyibe fog kerülni, egyelőre nem tudta megmondani a múzeum igazgatója.

Forrás: MTI

A kép forrása a Morguefile.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©