Átadták a felújított gyulai Vigadót

187 millió forintból újult meg a gyulai Vigadó. A felújítás egy összesen 900 milliós projekt része, melyben több más létesítményt is rendbe tesznek a Göndöcs-kertben.

2014. január 21.

Gyulán átadták a Göndöcs-kertben található Vigadó épületét. A mintegy 187 millió forintból megújult épület átadóját a Halmos Béla Népzenei Fesztivál alkalmával tartották.

A felújítás része a a Göndöcs-kert nevű gyulai közpark és környezete megújításának, amelyre összesen 900 millió forintot költenek az Új Széchenyi Terv keretében pályázati forrásból. A Vigadó épületének, a Kohán Képtárnak és az Erkel Ferenc Művelődési Háznak a helyreállítása és a kapcsolódó infrastrukturális megújítási munka 2013 májusban kezdődött. A beruházás során újjáépül a zenepavilon, megújul a játszótér, sétányok és kerékpárút születnek, kicserélik az útburkolatot, és a teljes parkot rehabilitálják.

gyula vigadó 01

A megújult Vigadó épülete kívülről Gyulán 2014. január 18-án.

A Vigadó helyén eredetileg a Holt-Körös húzódott, a területet az 1845-ös árvíz után, az 1860-as évek elején töltötték fel, s az egykori folyómeder helyén kertet alakítottak ki. Az építést Göndöcs Benedek apát kezdeményezte a a 19. század végén, szándékának megfelelően az épület a város kulturális életének meghatározó tényezőjévé vált, színházi előadásoknak, hangversenyeknek, táncvigalmaknak és felolvasásoknak adott otthont. Később, a művelődési ház felépültével, a Vigadó Kohán György képeinek kiállítóhelyévé vált.

A korszerűsítés a művelődési ház és a Vigadó épülete mellett kiterjedt a Kohan Képtár épületére, valamint a Göndöcs-kertre és a környező útszakaszokra is. A művelődési ház földszintjén kávézót, és akár 60-70 gyermek befogadására is alkalmas játszóházat alakítottak ki. Az Erkel Ferenc Művelődési Ház és Vigadó megújításához Gyula városa az Új Széchenyi Terv keretében 713 millió forintos támogatást kapott - írja a felújítás részleteiről a Kultúra.hu.

gyula vigadó 02A megújult Vigadó belülről - a nagyterem az átadó előttForrás: MTI, Kultúra.hu, Gyulaihirlap.huA kép forrása MTI, Fotó: Rosta Tibor

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©