Indul az 1-es villamos továbbépítése a Rákóczi hídon

Január 25-én kezdődött a Rákóczi hídon az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása. 1995-ben kihagyták a helyet a vágányoknak.

2014. január 30.

Január 25-én, pénteken kezdődött a Rákóczi hídon az 1-es villamos vonalának Fehérvári útig tartó meghosszabbítása. Több mint 18 év után építik meg a vágányokat.

Az 1995-ben átadott hídon már számoltak az 1-es villamos meghosszabbításával, ezért a hídon már megtalálható a kijelölt vágányzóna; a hídpillér két oldalán, a híd közepén lévő területet a helyet meghagyták a villamosvágányoknak, ezt készítik most elő a vasúti pálya lefektetéséhez.

A munka során egyebek mellett eltávolítják az aszfaltburkolatot a vágányzóna területén, elektromos kábeleket fektetnek, valamint felsővezetéket és azok tartószerkezeteit és síndilatációt építenek és elkészítik a sínek alépítményét is.

Első lépésben csak a készülő villamosvágányok területén lesznek munkák, ezért sávlezárás nem lesz, de a járművek legfeljebb 50 kilométeres sebességgel hajthatnak át a Rákóczi hídon. Éjszakánként anyagszállítás miatt rövid időre, az áruberakodás idejére a belső sávot lezárhatják, ezért arra kérik a járművezetőket, hogy este 10 és reggel 6 óra között fokozottan figyeljenek a sávszűkületre.

1-es villamos rákóczi híd 01

Egy rég várt folytatás - Munkások az ideiglenes fémburkolattal és aszfalttal lefedett sínrögzítő tüskék kiszabadítását végzik a Rákóczi hídon 2014. január 24-én (BKK)

A következő hetekben Budán, a Budafoki út környékén megkezdődnek a peron- és liftépítések, amelyek miatt sávelhúzásokon keresztül lehet majd haladni, ami az áthaladó forgalmat - különösen a Szerémi út felé - lassítani fogja.

Ezzel egy időben a Szerémi úton zajvédő falat bontanak és építenek éjszakánként, illetve hétvégén a Hauszmann Alajos utcától kifelé haladva, ezért a szélső sávban sávlezárásra kell számítani.

Budán összesen 3,2 kilométeres új villamosszakasz épül a Rákóczi híd–Szerémi út–Hengermalom út vonalán. A vonalon öt új, középperonos megállóhelyet alakítanank ki: a híd budai hídfőjében, a Nádorkerti útnál; a híd lehajtóján, a Budafoki útnál; a Szerémi úton, a Hauszmann Alajos utcánál; a Szerémi út és a Hengermalom út csomópontjában és az ideiglenes végállomást a Hengermalom úton, a Fehérvári útnál.

A vonalnak ezzel új ideiglenes végállomása lesz, mivel a végső cél a Kelenföldi pályaudvarig vezetni a vonalat, ez azonban csak egy későbbi beruházás tárgya lesz.

1-es villamos rákóczi híd 02  Ugyanaz oldalról (MTI) Térképen: Nagyobb térképre váltás Forrás: MTI, BKK A képek forrása a BKK, Fotó: Nyitrai Dávid, MTI, Fotó: Fotó: Máthé Zoltán

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©