Elkészült a Dombegyház és az országhatár közötti összekötő út

Összesen 22,9 kilométer hosszú út épült Dombegyház és a romániai Kisvarjas között, melyhez uniós forrást is felhasználtak.

2013. december 27.

Befejeződött a Dombegyházat az országhatárral összekötő út kivitelezése, a Dombegyház főterétől induló 8,2 kilométeres szakaszt december 11-én, szerdán adták át ünnepélyes keretek között.

A beruházás a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósult meg 3,34 millió euró értékben az Európai Regionális Fejlesztési Alap 85 százalékos támogatásával. A beruházás célja korszerű út építése új határátkelő nyitásához a magyarországi Dombegyház és a romániai Kisvarjas között.

dombegyház útfelújítás 02

Autó halad a Dombegyház-országhatár - Kisvarjas közötti korszerűsített útszakaszon 2013. december 11-én. 

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő közleményében kiemelte: összesen 22,9 kilométer hosszú út épült Dombegyház és a romániai Kisvarjas között, ebből a magyar oldalon szerdán átadott szakasz hossza 8,2 kilométer. A beruházás keretében Dombegyházon belül 2,83 kilométeres szakaszt korszerűsítettek és további 5,36 kilométert az országhatárig.

Az utat kiszélesítették, négy új buszöblöt alakítottak ki, ezen kívül 32 parkolót és korszerű gyalogos átkelőhelyet. A község központjában korszerű körforgalmi csomópontot építettek, a településen áthaladó út be- és kivezető szakaszain forgalomcsillapító szigeteket létesítettek.

Dombegyház térképen: Nagyobb térképre váltás Forrás: MTI, Nif.hu A kép forrása az MTI, Fotó: Rosta Tibor

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©