budapest

Elindult a Margit körúton a bontás

A Swietelsky végzi a Margit körúti volt Ipari Minisztérium épületének a bontását. A munkával a tervek szerint idén júniusban végeznek.»

Indul az 1-es villamos továbbépítése a Rákóczi hídon

Január 25-én kezdődött a Rákóczi hídon az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása. 1995-ben kihagyták a helyet a vágányoknak.»

2017 elejére készülhet el a Millenáris Velodrom

Az új sportlétesítmény a kerékpár- és tornasport új budapesti központja lesz. Az új Puskás Ferenc Stadion mellett épül majd fel. Hazai cég nyerte a tervpályázatot.»

Már nyolc metróállomásnak megvan a használatbavételi engedélye

A tavalyi év utolsó napján elkészült a 4-es metró Keleti pályaudvari állomása is. »

Felújíthatják a Budapest-Belgrád vasútvonalat

Már tárgyalnak a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról. A kínai hitelből finanszírozott projekt 2015-ben indulhat, a költségek becslések szerint 2,89 milliárd dollárra is rúghatnak.»

Új szakaszban a budai fonódó villamosprojekt

Kiírta a villamosprojekt kivitelezésére a közbeszerzési eljárást a Budapesti Közlekedési Központ. A széttagolt budai villamosvonalakat szeretnék összekötni.»

Véget ért a Városligeti Műjégpálya felújítása

Befejeződött a Városligeti Műjégpálya és épületegyütteseinek teljes rekonstrukciója, a munkák összesen 4,7 milliárd forintba kerültek.»

Felújítják a Százlábú hidat a fővárosban

2014 első negyedévében kezdődhet meg a Kerepesi úton lévő vasúti felüljáró felújítása, a munkák csaknem 4 milliárd forintba kerülnek. Két ütemben építkeznek.»

Átadták az MTA új kutatóközpontját

A lágymányosi Infoparkban épült fel 9,5 milliárd forintos, vissza nem térítendő állami támogatással a 30 ezer négyzetméteres, modern kutatóközpont.»

Jól halad a Várkert Bazár felújítása

A rekonstrukció első üteme az előzetes tervek szerint március végére készül el. A 8,9 milliárdost felújítást teljes egészében uniós forrásból finanszírozzák. »

Felújítják a Nemzeti Lovardát

Közel 2 milliárd forintból újítják meg a patinás fővárosi Nemzeti Lovardát. A munkák csak jövőre indulnak, és 2015 első feléig tartanak.»

Megnyitották a Bálnát

A tervezetthez képest három év késéssel és CET helyett Bálna néven nyílt meg a főváros új kulturális és kereskedelmi központja a Duna-parton. Galéria is lesz benne.»

Bővült a Corvin sétány

Átadták a józsefvárosi Corvin Sétány ingatlanfejlesztés második ütemét. Az új szakasz a Nagytemplom és a Leonardo Da Vinci utcát köti össze. Már 70 százalékon áll a projekt.»

Jól haladnak az 1-es villamos pályájának felújításával

Gőzerővel folynak a felújítási munkák az 1-es villamos vonalán. Az építkezés a tervek szerint 2015 közepéig tart.»

Megnyílt a felújított Zeneakadémia

13,2 milliárd forintból újult meg a nemrég megnyílt Zeneakadémia. Az épületen 26 hónapon keresztül több száz restaurátor dolgozott. »

Felújítják a Rudas fürdő déli szárnyát

Egymilliárd forintból újítják fel a patinás budai fürdő használaton kívüli déli szárnyát. Jövő ősszel már itt is szaunázhatnak a vendégek.»

Finisben a négyes metró felszínrendezési munkái

Az állomások felénél már befejeződött, de helyen még zajlanak a munkák Budapesten. A határidő jövő március vége.»

Kiállították Budapest óriásmakettjét

Négy napig ingyen volt látható Budapest 250 négyzetméter alapterületű méretarányos makettja a nemsokára megnyíló Bálna kulturális centrumban. »

Megvannak az ötletpályázat nyertesei

Három első és második helyezettet is hirdetett a a Múzeum Negyed épületei elhelyezési pályázatának zsűrije.»

A Swietelsky dolgozik a Thököly úton

November végére teljesen megújul a Thököly út Hernád utca és a Dózsa György út között. A kockaköveket modern burkolat váltja.»

 

1 2 3 4 5 6 7

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2020 ©