építés

Lerakták az új kecskeméti elkerülőút alapkövét

Lerakták az új kecskeméti elkerülőút alapkövét

November 4-én kezdődött a kecskeméti északi elkerülőút építése. A Duna Aszfalt építi 13,6 milliárd forintért. »

2013. november 05.
Finisben a négyes metró felszínrendezési munkái

Finisben a négyes metró felszínrendezési munkái

Az állomások felénél már befejeződött, de helyen még zajlanak a munkák Budapesten. A határidő jövő március vége. »

2013. október 14.
Szaúdi vasútálmok

Szaúdi vasútálmok

Csaknem ezer kilométeres vasútvonalat épít Szaúd-Arábia a sivatag közepén fekvő a fővárosából, Rijádból a Vörös-tengernél lévő forgalmas kikötővároshoz, Dzsiddához. »

2013. október 02.
Felkerült a gömbkupola a medinai radar tornyára

Felkerült a gömbkupola a medinai radar tornyára

Felhelyezték a Tolna megyei Medinán épülő NATO-radartoronyra a másfél tonnás gömbkupoláját. A munkát az erős szél hátráltatta. »

2013. szeptember 12.
Jövő novemberre kész a Szamos-Kraszna-közi árapasztó tározó

Jövő novemberre kész a Szamos-Kraszna-közi árapasztó tározó

A tározó 126 millió köbméter vizet tud majd befogadni. Az építkezésen 1,5 millió köbméter földet mozgatnak meg. »

2013. augusztus 09.
A karneváli hétre kész lesz Debrecenben a Piac utca

A karneváli hétre kész lesz Debrecenben a Piac utca

Jól halad a debreceni 2-es villamos építése, a kivitelező szerint a munkálatok nem fogják zavarni az augusztusi karnevált. »

2013. július 12.
Ősszel kezdik a szegedi lézerközpont építését

Ősszel kezdik a szegedi lézerközpont építését

Az új központ a több mint 24 ezer négyzetméter alapterületű lesz, és a a tervek szerint 2016-tól indulahatnak a kutatások. »

2013. július 09.
Épül a tetőszerkezet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Épül a tetőszerkezet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Speciális daruval emelték be a tető egyes elemeit az építkezésen. A tervek szerint jövő év áprilisára lesz kész a stadion. »

2013. július 05.
Új hangár épül Pápán

Új hangár épül Pápán

A NATO-főtitkár társaságában ünnepélyes keretek közt adták át a pápai légi bázison a NATO nehéz légi szállító ezred új hangárjának építési területét. »

2013. július 02.
Átadták az új főteret Orosházán

Átadták az új főteret Orosházán

747 millió forint uniós támogatással újult meg a dél-alföldi város főtere. A geometrikus formákon volt a hangsúly. »

2013. június 28.
Új híd Bulgária és Románia közt

Új híd Bulgária és Románia közt

275 millió euróból épült fel Románia és Bulgária közt az új Vidin-Calafat híd, mely több órát spórol meg az utazóknak és a fuvarozóknak. »

2013. június 28.
Egykori várcölöpök a nagykanizsai szennyvízcsatorna-építésen

Egykori várcölöpök a nagykanizsai szennyvízcsatorna-építésen

A 18. században lebontott vár maradványaira bukkantak. Mindent dokumentálnak. »

2013. június 18.
Zajlik az esztergomi vasútvonal felújítása

Zajlik az esztergomi vasútvonal felújítása

Az árvízi kényszerpihenő után folytatódik a Budapest-Esztergom vasútvonal középső, Pilisvörösvár és Piliscsaba közötti szakaszának felújítása. »

2013. június 17.
Utcafelújítással végzett a Colas Pesten

Utcafelújítással végzett a Colas Pesten

A Fővám tér közeli kis utcák újultak meg a Colas-Déli-Belváros Konzorcium munkái nyomán a Belvárosban. »

2013. június 14.
Megújul a Gomba a Móricz Zsigmond körtéren

Megújul a Gomba a Móricz Zsigmond körtéren

Várhatóan nyár végére, ősz elejére újul meg a Móricz Zsigmond körtéren található Gomba. A 400 millió forintos beruházás felét az EU állja. »

2013. június 07.
Új szálloda nyílt Kecskeméten

Új szálloda nyílt Kecskeméten

3,5 milliárd forint összértékű beruházás keretében épített a KÉSZ csoport a múlt héten átadott Four Points by Sheraton szállodát. Ez az első ilyen hotel hazánkban. »

2013. május 31.
Felállították az épülő Fradi-stadion első pillérét

Felállították az épülő Fradi-stadion első pillérét

A vendégtribün első vasbeton pillérét a héten ünnepélyes keretek közt állították fel. »

2013. május 31.
Zöld út a chilei szélerőmű parknak

Zöld út a chilei szélerőmű parknak

Észak-Chilébe tervez a GDF Suez által többség tulajdonolt chilei cég szélerőműparkot. Az utolsó részlege is megkapta az építési engedélyt. »

2013. május 23.
Az RMD Kwikform állványozik az új ománi reptérépítésen

Az RMD Kwikform állványozik az új ománi reptérépítésen

Omán a déli országrész elérését javítja a most még leginkább csak belföldi járatokat fogadó Salalah reptér bővítésével. Az építkezés állványozási munkálatait az RMD Kwikform végzi. »

2013. május 13.
Vegyes negyedéves eredmények a Holcimtől

Vegyes negyedéves eredmények a Holcimtől

A bevétele nőtt, az értékesítése viszont csökkent az első negyedévben a Holcimnak. Az indiai eladások negítívan, az európaiak pozitívan befolyásolták a számokat. »

2013. május 10.
 
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elnöksége második ciklusában a tagsági kapcsolatok erősítésére, szakmai rendezvényekre és képzésekre, valamint piackutatásra és érdekképviseletre fókuszálva több területen is kézzelfogható eredményeket ért el.

Az ÉVOSZ szerint az építőipar 2026-ban kereslet- és beruházáshiánnyal, munkaerőproblémákkal és jövedelmezőségi gondokkal küzd, miközben a kilábalás kulcsa a beruházások újraindítása és a hatékonyság javítása.

A 2026-os CONEXPO Las Vegasban az építőipari gépgyártás és -piac globális, Észak-Amerikára fókuszáló csúcstalálkozója, ahol a digitalizáció, az energiaátmenet és a nagy gépes beruházások trendjei határozzák meg a következő évek iparági irányait.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©