Lerakták az új kecskeméti elkerülőút alapkövét

November 4-én kezdődött a kecskeméti északi elkerülőút építése. A Duna Aszfalt építi 13,6 milliárd forintért.

2013. november 05.

Tovább növelheti a térség vonzerejét Kecskemét északi elkerülő útjának megépítése, a kormányzat reményei szerint. az új elkerülő út ünnepélyes alapkőletétele november 4-én, hétfőn volt, 2015 nyarára készülhet el.

Az ünnepségen részt vett Szíjjártó Péter, államtitkár is, aki szerint Kecskemét a magyar autóipar egyik fellegvárává vált az elmúlt években, a város nettó 13,6 milliárd forintból, 2015 nyarára elkészülő északi elkerülő útjának megépítése tovább növeli a megyeszékhely és térsége gazdasági vonzerejét. A két ütemben megvalósuló, 10,3 kilométer hosszú, a 44-es és az 5-ös számú főutat összekötő útszakasz várhatóan újabb autóipari befektetőket vonz majd a kormányzati remények szerint.

A beruházás uniós támogatással az Új Széchenyi Terv Közlekedési Operatív Program keretében valósul meg, és megépülése után jelentősen csökkenti majd a 44-es és az 5-ös számú főút tranzitforgalmát.

kecskemét elkerülő 01

Együtt lerakták - Szijjártó Péter államtitkára a kezében az útszakasz alapkövének fedlapjával. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere (kabátban) és Tóth László, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatója (elöl) elhelyezi az időkapszulát Kecskeméten 2013. november 4-én (MTI)

A munkák során a kivitelező Duna Aszfalt Kft. egyebek mellett hét csomópontot, három körforgalmat, három felüljárót, két aluljárót és egy vadátjárót alakít ki. A környezet védelmében pedig egy kilométer hosszú vadvédő kerítés, 2,5 kilométer zajvédő fal épül, továbbá 125 ezer fát ültetnek, és közel 17 ezer négyzetmétert erdősítenek az érintett szakasz mentén.

A 9,2 kilométernyi szervizút-hálózat létrehozását és kerékpárút-korrekciót is tartalmazó építkezés előkészítése október közepén kezdődött, forgalomkorlátozásra az idén a kecskemétieknek nem kell felkészülniük.

kecskemét elkerülő 02

A munkagépek már dolgoznak (2013. november 4) (MTI)

Forrás: MTIA képek forrása: MTI, Fotó: Ujvári Sándor

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©