Átadták az új főteret Orosházán
2013. június 28.
A múlt héten szombaton Navrasics Tibor, miniszterelnök-helyettes részvételével avatták fel Orosháza új főterét. A beruházással 23 ezer négyzetméterrel bővült a városban a közösségi felületek nagysága.
Az a főtér átadása előtti sajtótájékoztatón Dancsó József, Orosháza polgármestere elmondta: a városnak egybefüggő főtere eddig nem volt. A régi, romos Alföld Szálló elbontásával nyílt lehetőség egy új, nagyszabású főtér megépítésére Orosházán. A beruházás részeként sikerült megmenteni a műemlékvédelem alatt álló, a 19. században épült Meszes kisköz hajdan kiskereskedelmi épületegyüttesét, és felújították a városházán a házasságkötő termet.
A főtér nappal (MTI)Csizmadia Ibolya alpolgármester a beruházás részleteiről szólva elmondta: az integrált, funkcióbővítő városközpont-fejlesztési program megvalósítására Orosháza 747 millió forint uniós támogatást nyert a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program keretéből. A támogatás projekt teljes költségének 79 százalékát fedezte, a többi önkormányzati önerő volt.
A beruházással a városban a közösségi felületek nagysága 23 ezer négyzetméterrel bővült. A projekt alapvető célja a városközpont fizikai megújítása, a belváros látogatottságának növelése és a társadalmi kohézió erősítése volt. A főtér geometrikus formái a telepített növényzet egy részén is megjelennek, kockafák, fakapuzatok és kockára nyírt tiszafák fogadják a látogatókat. A sétányok íves, illetve geometrikus kialakításúak. A téren 956 darab egyedileg nevelt fát és cserjét ültettek, a hangulatvilágítást mintegy 700 egyedi lámpa és fényforrás biztosítja. Csaknem 11 ezer négyzetméter a térkővel burkolt felület, a téglaburkolaté pedig több mint négyezer.
A főtér éjjel (MTI)A főtér építését Novák István Prima Primissima-díjas főépítész kezdeményezte, elképzelését Török Péter szintén Prima Primissima-díjas táj- és környezetépítész öntötte tervekbe, a kivitelezés Kovács Sándor generáltervező irányításával valósult meg.
(Forrás: MTI) (A képek forrása: MTI, Fotó: Rosta Tibor)Gréderek
Amit ezekről a nagy teljesítményű gépekről tudni kell. Csorba Kázmér kalauzolja az olvasót.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?