Jelentősen csökkent az építőipari teljesítmény

2021. április 16.

Februárban az építőipari termelés 16,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál – közölte a KSH április közepén. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 16,7, az egyéb építményeké 15,0 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 11,7 százalékkal kisebb volt a januárinál, amikor 7,4 százalékkal nőtt.

Az év első két hónapjában az építőipar termelése 4,3 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától. Mindhárom építőipari ágazat termelése visszaesett: az épületek építése 8,8, az egyéb építmények építése 11,3 százalékkal, a speciális szaképítés 21,7 százalékkal csökkent tavaly februárhoz viszonyítva.

A megkötött új szerződések volumene 29,4, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 25,4, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 33,6 százalékkal alacsonyabb volt a 2020. februárinál. Az építőipari vállalkozások február végi szerződésállománya ezzel alig 0,4 százalékkal volt magasabb, az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 2,7 százalékkal nagyobb, az egyéb építményeké 1,0 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban.

A Cordia által épített Grand Corvin társasház a Corvin sétányon 2021. februárjában

Az elemzők szerint a magas bázis a rossz adat oka

Váratlan és nehezen magyarázható fejleménynek találta az építőipar havi és éves összevetésben tapasztalt jelentős februári visszaesését Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője. A vártnál kedvezőtlenebb adatban talán a vírushelyzet súlyosbodása, az ágazatban előfordult megbetegedések növekvő száma, vagy a kedvezőtlenebb időjárás játszhatott szerepet, hiszen a megrendelés-állományban érdemi változás nem következhetett be. A rendelésállomány összességében stagnál, de az új uniós költségvetési ciklus, illetve a közös hitelfelvétel beindulásával jelentős növekedés várható, így az ágazat teljesítménye ismét bővülhet - kérdés, hogy ezt milyen áremelkedés kíséri majd - vetette fel a Századvég Gazdaságkutató szakértője.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában megjegyezte, az erős januári kezdet után februárban jelentősen lefordult az építőipar és a rendelésállományok is megtorpantak. Az építőipar februári teljesítményének csökkenésében a tavaly februári bázishatás is szerepet játszik. Hangsúlyozta: egy havi adatból egy ilyen volatilis iparág esetében nem érdemes trendre következtetni, de a következő hónapok teljesítményét ezután kiemeltebb figyelem övezheti. A szerződésállományok februárban a tavaly februári szinten álltak, ami figyelembe véve a pandémiát, kielégítő teljesítmény - tette az elemző.

Az iparág kilátásai kedvezőbbek, mint a múlt év közepén a karantén bevezetését követően. Horváth András egy friss iparági felmérést idézett, amely szerint a vállalkozások többsége jobb évet vár a tavalyinál és 78 százalékuk máris munkaerőhiánnyal szembesül a megrendelések teljesítéséhez. A várakozások szerint az idei harmadik negyedévre helyreállhat a korábbi építőipari konjunktúra, de a jelentősebb méretű üzleti célú beruházások terén továbbra is erős maradhat a bizonytalanság, amit a közmegrendelések volumennövekedése pótolhat átmenetileg.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint kedvezőtlen adatokat produkált az építőipar februárban, de az ágazat talán az idén mégis ledolgozza a tavalyi hátrányt. Emlékeztetett: vegyes eredményekkel kezdte az évet az építőipar. Januárban még 11 százalékos volt a termelés éves növekedése, ehhez képest februárban több mint 16 százalékos volt a hanyatlás - idézte fel.

Németh Dávid szerint is nagy szerepet játszik a bázishatás az idén februári visszaesésben. A szakértő szerint a jövőre nézve aggodalomra ad okot, hogy februárban mindkét fontos építőipari alágazatban, az egyéb építmények és az épületek építésénél is csökkent a rendelésállomány. Ráadásul az épületépítéseknél már sorrendben a második hónapban csökkent, ha pedig a következő 1-2 hónapban is ilyen kiábrándítóan alakult az új szerződések volumene, akkor ez az alágazat a második félévben visszafoghatja az építőipari dinamikát. "Jobb a helyzet az egyéb építmények alágazatban, ahol januárban az új megrendelések volumene kimagasló mértékben nőtt. Az uniós forrásokon alapuló beruházások pedig ennek az alszektornak lendületet adhatnak" - tette hozzá.

Forrás: MTI

Fotó: NFI,Cordia, Ábra: MTI

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2021 ©