Átadták tram train közlekedési rendszert

2021. november 29-től menetrend szerint jár a tram train Szeged és Hódmezővásárhely között

2021. november 30.

Korábban már lezárultak a műszaki átadás átvételi eljárások a Szeged- Hódmezővásárhely között megépült tram train infrastruktúra kapcsán. A mai naptól utasforgalmi próbaüzem keretei között az utasok számára elérhető a tram train közlekedés. A kezdeti időszakban órás menetrend szerint használhatják a közlekedők a járműveket.

A Szeged és Hódmezvásárhely között megépült tram train a NIF Zrt. beruházásban zajlott. A fejlesztés célja volt, hogy a két belváros között közvetlen, átszállásmentes utazás menetidő megtakarításával és akadálymentes kényelmével, környezetbarát, biztonságos, így a közúti közlekedéssel szemben versenyképes megoldás jöjjön létre.

Az infrastruktúra ki- és átépítése két kivitelezői szerződés keretében történt.  A közúti vasúti munkák keretében Hódmezővásárhelyen 3,6 km hosszon egyvágányú városi villamosvonal épül, 5 megállóhellyel és 1 végállomással. (Hódmezővásárhelyi Népkert, Strandfürdő, Hősök tere, Kossuth tér, Kálvin János tér, Hódmezővásárhely nagyállomás, a megállok és a végállomás kétvágányú).

A hódmezővásárhelyi nyomvonal Hódmezővásárhely Népkert elágazásnál ágazik ki a nagyvasútból, majd az Ady Endre utca – Tóalj utca – Szőnyi utca – Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky utca útvonalon a Hódmezővásárhely állomás mellett létesülő végállomásig vezet. A projekt része a villamos pálya, megállóhelyek, kapcsolódó útburkolat, parkolók, köz-úti csomópontok kiépítése. Ezen a szakaszon kiépül a 600 V-DC felsővezeték-hálózat, beleértve az áramátalakítót is. Szegeden összekötő vágány épül a Szeged 1-es villamosvonal Rókus megállóhely és a 135. számú vasútvonal között. A ráhordás érdekében Hódmezővásárhelyen több száz kerékpártároló és számos P+R parkoló is épült.

A nagyvasúti munkák Szeged-Rókus Elágazás és Hódmezővásárhely Népkert megállóhelyek közötti 22 vágánykilométeres szakaszmegújítását jelentik, úgy hogy az alkalmas legyen a meglevő 100 km/h-s pályasebességre. Új második vágány épült Szeged Rókus Elágazás – Baktó Elágazás, valamint Sártó Elágazás – Kopáncs állomás között. A projekt keretében megtörtént az Algyői Tisza-híd részleges felújítása, megerősítése is.

A projekt kivitelezése kapcsán Algyő állomás környezetének korszerűsítése (új utasperon, P+R parkló), valamint Algyő állomásépület részleges-, és Hódmezővásárhely Népkert állomásépület teljes átépítése is megtörtént. A fejlesztés tartalmazza a biztosítóberendezés rekonstrukcióját és a központi forgalomirányítás kiépítését a Szeged Rókus Elágazás (bez.) – Hódmezővásárhelyi Népkert (bez.) szakaszon.

A szolgáltatás megvalósítására 12 db új jármű kerül beszerzésre a MÁV-Start Zrt. lebonyolításában.

Az infrastruktúra fejlesztés a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrás felhasználásával valósul meg.

NIF sajtóközlemény

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©