Megérkeztek a Yanmar legkisebb homlokrakodói

 A Yanmar Compact Equipment (Yanmar CE) nemrég dobta piacra a cég valaha készül legkisebb homlokrakodóit, a V7 és V7-HW modelleket.  

2023. szeptember 18.

A Yanmar CE a „kicsi a bors, de erős” elvet követve két új modellel toldotta meg gumikerekes homlokrakodó-kínálatát. A V7 és V7-HW alkotta páros tagjai egyben a legkisebb rakodógépek is a Yanmar CE termékpalettáján, tervezésükkor pedig deklarált cél volt, hogy könnyen birkózzanak meg az építőipari, tereprendezési és gépbérleti területeken jellemző kihívásokkal.

Mindkét modell összkerékhajtású, hajtásláncuk elektronikusan vezérelt, legnagyobb mentesebességük pedig alapesetben 20 km/h, ami felár megfizetése ellenében 30 km/h-ra növelhető. Hogy a vevők még inkább saját igényeikre szabhassák a munkagépeket, és a megvásárolt V7/V7-HW homlokrakodóknak a legnehezebb terep se állhassa útját, többféle prémium abroncsmárka és abroncsméret közül lehet válogatni.

Eltérően a Yanmar CE kínálatában szereplő többi modelltől, az új V7/V7-HW derékcsuklója az elfordulás mellett egyben az oszcillációt (vagyis az első- és hátsó vázrész egymáshoz viszonyított billenését) is megoldja, lehetővé téve a rakodó magasságának alacsonyan tartását. Ráadásul az új duó tagjai 4250, illetve 4450 kg-os tömegükkel jó fél tonnával könnyebbek, mint a kínálat következő tagja, vagyis ideálisak a puha talajokon tereprendezést végző üzemeltetők számára. Érdekesség, hogy a gépekhez kidolgozott új platform dízel- és elektromos hajtásláncok befogadására egyaránt alkalmas.

Yanmar V7

Legyen szó szemcsés anyagok rakodásáról, raklapok emeléséről, bozótirtásról vagy csővezetékek fektetéséről, egyetlen V7/V7-HW elegendő az összes feladat megoldásához – mindez elképzelhetetlen lenne a hidraulikus gyorscserélő nélkül, amivel a kezelő gyorsan válthat a különféle kanalak, villák, seprűs szerelékek vagy hómarók között (csak hogy néhány eszközt említsünk). E sokoldalúságot az emelő és billentő munkahengerek precíz mozgatását lehetővé tevő mechanikus joysticken kívül a 250 bar nyomás mellett 63 l/perc teljesítményű szivattyú is szolgálja. A V7/V7-HW sztenderd kanálkapacitása 0,7, illetve 0,8 köbméter, a HW verzió pedig villával dolgozva is nagyobb súlyt emelhet (1900 kg-ot az alap V7 1750 kg-jával szemben). A két gép maximális megengedett terhelése 3000, illetve 3250 kg.

A bent helyet foglalók magasszintű kényelmét és biztonságát teljesen új fülke teszi teljessé, melyen a két masszív, acélvázas ajtó a hagyományos egyajtós kialakítással szemben a ki- és beszállást és a takarítást is megkönnyíti, nem beszélve a szellőztetésről. A nagy üvegfelületeknek természetesen a szabad körkörös kilátásban van szerepük, de ez volt az oka annak is, hogy a 9 cm képátlójú kijelző a kormányoszlopról az A oszlopra került, mivel így jobban rálátni a munkaeszközre. Forróbb éghajlatú országok számára jó hír, hogy mindkét új rakodógépből létezik féltetős változat is.

Yanmar V7-HW

Külön említést érdemel a kiemelkedő kilátás hátrafelé, mely a motorburkolat kialakításán kívül a függőleges kipufogó elhagyásának tudható be. A kipufogócsövet ugyanis az ellensúlyba integrálták, aminek a féltetős változatok esetében megvan az a pozitív hozadéka is, hogy a kezelők nincsenek közvetlenül kitéve a kipufogógázoknak. A nagyméretű visszapillantó tükrök nappal, míg az erős munkalámpák éjszaka teszik biztonságossá a munkát, az üvegezett tető viszont minden körülmények között jól jön, hiszen nagyban megkönnyíti a kezelők dolgát magasra rakodáskor. Miután az ergonómia elsőbbséget élvezett a tervezési folyamat során, nem meglepő, hogy a kezelőszervek jól kézre esnek.

Az üzemeltetőknek a kieső idő miatt sem kell aggódniuk, mert a V7/V7-HW a Yanmar 4TNV86CT négyhengeres motorjával készül. Alacsony károsanyag-kibocsátása mellett a turbódízel már csak azért is különleges, mert a részecskeszűrő karbantartási periódusát egészen 6000 üzemóráig sikerült kitolni.

Az elsősorban Európának és Észak-Amerikának szánt V7 és V7-HW gyártása a Yanmar CE crailsheimi üzemében folyik Dél-Németországban.

Forrás: Yanmar Compact Equipment, fotók:Daredevil

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©