Itt az ÉVOSZ új iparági felmérése

A beszerzési nehézségek, az építőanyagárak növekedése és a szakemberhiány fékezi leginkább az építőipart

2021. szeptember 12.

Az alvállalkozói díjtételek, a saját tevékenységek, valamint az alapanyagárak is tovább nőttek az ÉVOSZ által az építőipari vállalkozások körében készített friss felmérés szerint. Az építőipari alapanyagok, a beépítésre kerülő építési termékek áremelkedése, a munkaerőköltség növekedése különösen nehéz helyzetbe hozta az építési piac valamennyi szereplőjét: a megrendelőket, a tervezőket, és a kivitelezőket egyaránt. Az árváltozások következtében a legtöbb esetben nem lehet a korábbi vállalási árakon a kivitelezéseket megvalósítani. A kivitelezés alatt lévő létesítmények többségénél a megrendelő és kivitelező csak kompromisszumokkal tudja a piaci áremelkedéseket korrektül kezelni. Sok esetben szükségessé vált a szerződések módosítása, amit az árak korrekciójával, a műszaki tartalom megváltoztatásával vagy a feladatok részleges időbeli átütemezésével valósítottak meg. Koji László, az ÉVOSZ elnöke hangsúlyozta: Habár az év első felében tapasztalt drasztikus árváltozások mértéke mára csökkenni látszik, részben a kormányzati intézkedések hatására, 2021 év vége előtt nem lehet arra számítani, hogy a visszatérhetünk az év eleji árakhoz.

Az ÉVOSZ 400 építési vállalkozás megkérdezésével mutatja be a tervező, kivitelező, mérnöki vállalkozások, valamint az építőanyag-gyártók, és -kereskedők által tapasztalt helyzetet. A megkérdezettek mintájában kis-, közép- és nagyvállalkozások egyaránt szerepeltek, országos lefedettséggel. A válaszadók 75%-a a kivitelezésben dolgozik, fele budapesti vagy pest megyei székhellyel rendelkezik.

Budapesten a 2021. I. félévi építőanyag-árak és a szolgáltatások díja kisebb mértékben emelkedett, mint vidéken, ez a különbség a második félévben a várakozások szerint kiegyenlítődik.

A cégek nettó árbevétele az előző évhez képest jobban csökkentek a budapestiek körében, mint az ország többi területén működő vállalkozásnál. Országosan átlagosan 6 %-kal emelkedett az ágazatban működők árbevétele.

Az árbevétel csökkenéséről elsősorban a budapesti vállalkozások számoltak be, nekik viszont az árbevétel-arányos jövedelmezőségük magasabb szintet képvisel. A jövedelmezőség az idei évben a válaszadók közel felénél várhatóan nem fog javulni, sőt a fővárosiak inkább a jövedelmezőség csökkenésére számítanak.

A felmérés eredménye jól tükrözi, hogy a kivitelezők az áremelkedés meghatározó részét nem tudták érvényesíteni vállalási áraikban, azokat kénytelenek a nyereség rovására elkönyvelni. Az alacsony jövedelmezőségi szint egyébként is a piaci szereplők közül főleg a kivitelezőknél tapasztalható, 10% feletti értékről inkább az építőanyag-gyártók és -kereskedők számolták be. „A válaszadók a tevékenységüket akadályozó tényezőként elsősorban az építőanyagok árának nem várt mértékű emelkedését, és az európai szinten is tapasztalható beszerzési nehézségeket említették az évek óta jelen lévő szakmunkáshiánnyal együtt.” – tette hozzá az ÉVOSZ elnöke.

A vállalkozások az év hátralévő részében az építőanyag-árak megtapasztalt nagy mértékű emelkedésének megtorpanásában bíznak - minden vizsgált termék és szolgáltatás tekintetében. A magas szinten mozgó építési kereslet megfelelő minőségű kielégítéséhez fontos tényező a kiegyensúlyozott, kiszámítható építőanyag-piac, mely a közeljövőben remélhetőleg a régi mederbe kerül. Ehhez szükséges lépés az import áruk arányának csökkentése, illetve az szükséges import szomszédos, közeli országokból történő biztosítása.

ÉVOSZ sajtóközlemény

Kommentek

200 karakter áll még rendelkezésre

Kommenteléshez be kell lépni. , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A Develon Real-X rendszerrel felszerelt DX225LC-7X lánctalpas kotrógép már valódi munkaterületen, autonóm módon dolgozik Svájcban. A KIBAG számára átadott gép egy 300 méter hosszú árok kiásásán dolgozik, miközben a Develon szerint a technológia bizonyos földmunkáknál akár 30 százalékos teljesítménynövekedést is lehetővé tehet.

A Sonic Data elemzése az építőanyag-nagykereskedelem meghatározó szereplőinek 2021–2025 közötti pénzügyi teljesítményét vizsgálta, 145, legalább 1,5 milliárd forintos árbevételű vállalkozás adatai alapján. A vizsgált cégek árbevétele öt év alatt 16 százalékkal nőtt, miközben jelentős különbségek alakultak ki a növekedés, a jövedelmezőség és a hatékonyság terén.

2026-ra az elektromos építőgépek már túlléptek a kísérleti szakaszon: a kisgépek mellett közepes és nagy munkagépek is sorozatban készülnek elektromos hajtással. Az európai és kínai példák azt mutatják, hogy ma már nem az a kérdés, működőképes-e a technológia, hanem az, hogy az adott munkafolyamatban az akkumulátoros hajtás, a töltési infrastruktúra és a teljes élettartamköltség hogyan viszonyul a dízelhez.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©