
Komatsu fejlesztés dózerekhez
2020. január 23.
Hat évvel azután, hogy Intelligent Machine Control néven a gépgyártók közül elsőként kínált integrált gépvezérlő rendszert dózerekhez, a Komatsu olyan frissítéssel állt elő, amely „jóval fejlettebb”, mint a piacon jelenleg elérhető bármely más rendszer – közölte Derek Morris, a cég intelligens gépvezérlésért és okos építőipari megoldásokért felelős részlegének marketingigazgatója.
Miként korábban az Intelligent Machine Control rendszer, a PDC is egy GNSS helymeghatározó szenzor és egy inerciális mérőegység párosán alapul. A múltban a két eszköz a gép földrajzi helyzete mellett a tolólap pozíciójára fektette a hangsúlyt, melyet a kést mozgató hengerekben elhelyezett szenzorokon keresztül számított ki. Ezzel szemben az újonnan kidolgozott technológia a dózer pontos elhelyezkedését határozza meg, beleértve a lánctalpak pozícióját a talajon.

A gyártótól származó információk szerint a PDC felméri a terepet a gép körül, „meghatározza, milyen munka történt a területen, majd elraktározza az adatokat”. Amikor pedig a dózer ismét visszatér az adott területre, „a rendszer a korábbi felmérés alapján előhívja a vonatkozó adatokat, és így a tényleges terepviszonyokat követi – vagyis azt a terepet, amit nemrég a gép alakított ki.”
„Olyan gépvezérlő rendszert hoztunk létre, amely jóval fejlettebb a korábbiaknál, és ennek köszönhetően egészen új szintre képes emelni a hatékonyságot, ráadásul mindezt attól függetlenül, hogy a gépkezelőnek 20 évnyi tapasztalat van a háta mögött, vagy tegnap állt először munkába” – mondta Derek Morris.
A Komatsu kezdetben négy dózeren, a D51EXi-24, D51PXi-24, D61EXi-24 és D61PXi-24 típusokon teszi elérhetővé a PDC rendszert.
A fejlesztésről részletesebben olvashatnak a Magyar Építő Fórum magazin 2019 téli számában.
Új korszak a Hyundai-nál
Interjú a Hyundai Construction Equipment Europe új CEO-jával, Sanho Shin-el.
Bérgép piac vezetői szemmel - Prangl
A piaci környezet alakulásáról, a meghatározó hatásokról és a várható trendekről kérdeztük a Prangl vezetőjét.
ProSolum: alapkőletétel a magyar esztrichgyárnál
Az önterülő cementesztrich eddig kizárólag importból volt elérhető Magyarországon, a ProSolum új gyára azonban most hazai gyártással hozza el a technológiát.
