Felpörögnek a kerékpárút-építések az országban

Közel 70 kilométernyi új kerékpárút épülhet meg a közeljövőben az országban.

2018. január 25.

Újabb kerékpárutak építéséről döntött a kormány, a külterületi mintegy 1100 kilométernyi magyarországi kerékpárút-hálózat üzemeltetését pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. látja el a jövőben.

A kerékpárutak építésére 3,6 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, a kormánydöntés szerint a már engedéllyel rendelkező kerékpárutak kivitelezése elindulhat. A Magyar Közút a karbantartási feladatokra a 2017-es költségvetésből 2 milliárd forint többletforrást kapott, ebből 531 millió forint a géppark bővítéséhez használható fel. A 2018-as költségvetésből pedig további egymilliárd forint jut a kerékpárutak üzemeltetésére, ezzel a magyarországi kerékpárutak karbantartására már 3 milliárd forintot fordíthatnak.

Számos önkormányzat rendelkezett meglévő, engedélyezett fejlesztési tervekkel, így 11 szakaszon mintegy 67,5 kilométernyi új kerékpárút épülhet meg. Ismertette: Hajdú-Bihar megyében Debrecen-Látóképi-tó között, Komárom-Esztergom megyében Esztergom és Esztergom kertváros közötti szakaszon, valamint Tata-Baj között épül új kerékpárút.

Heves megyében két hiányzó szakasz épülhet meg, Hatvan-Apc, és Eger-Egerszalók között, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy, a Tiszatelek-Dombrád közötti. Pest megyében az Eurovelo 6 hálózathoz csatlakozó Pomáz-Szentendre közötti épülhet, a fóti, ipolydamásdi szakaszok engedélyezése folyamatban van, a Ráckeve-Szigetbecse-Makád szakaszon 12,4 kilométer hosszan az árvízvédelmi töltés koronáján lesz új út.

Országszerte egyre fontosabbak a kerékpárutak - A Műegyetem rakpartfelújított szakasza új bicikliúttal 2018. január 24-én. Befejeződött a Bertalan Lajos utca és a Petőfi híd közötti útszakasz, valamint a Petőfi híd fel- és lehajtóinak felújítása.

A tavalyi kormányhatározat 300 millió forint támogatást biztosít az engedélyezési szintű kerékpárút tervek elkészítésére, mivel hosszú távon kiszámítható módon a tervezésnek két évvel meg kell előznie a kivitelezést a költséghatékonyság érdekében. Az új utak rendszerbe foglalják a már meglévő létesítményeket, illeszkednek a hálózathoz. A kerékpáros forgalom növekedése mellett a kerékpáros turizmus élénkülése várható a beruházásoktól. A tervek szerint a közbeszerzéseket követően indulhat az építkezés, a 2019-es nyári szezonra már használni lehet az új kerékpárutakat .

A külterületi kerékpárutak nagyrészt az országos közutak mellett futnak. Logikus volt, hogy a Magyar Közút üzemeltesse ezeket, ami új feladat lesz a szervezet számára. A géppark bővítéséhez, humán erőforrás biztosításához a források már rendelkezésre állnak, az utak felmérése megtörtént, az önkormányzatokkal az átadás-átvételi folyamat már elkezdődött. Fontos feladatok között szerepel, hogy a kerékpáros turizmus útvonalain már elhelyeztek irányjelző táblákat, Fertőd-Keszthely és Győr-Pannonhalma-Balatonfüred között, de ez tavasszal további nyomvonalakon folytatódik.

Nem a fejlesztési csomag része, de a mohácsiak is kapnak új bicikliuat: egy 1440 méteres kerékpárút-szakasz is készül, amely a Mohács nyugati iparterületét átszelő és a Budapesti út melletti kerékpárutakat köti majd össze a Mohács-Szőlőhegyen.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©