Új menedzsment a Magyar Közút-nál

Struktúrát vált az új tulajdonos, az Építési és Beruházási Minisztérium.

2022. augusztus 03.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tulajdonosi jogait az új kormány megalakulását követően immár az Építési és Beruházási Minisztérium gyakorolja. Az új tulajdonos elrendelése alapján 2022. augusztus 1-jétől az újonnan létrehozott Igazgatóság elnöke Bartal Tamás, a Felügyelőbizottság elnöke Németh Lászlóné lesz, míg a vezérigazgatói feladatokat továbbra is Szilvai József Attila látja el.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos, több mint 32 ezer kilométernyi állami közúthálózat üzemeltetési és fenntartási feladatait látja. Teljesítménymutatói alapján az ország egyik legnagyobb állami tulajdonú vállalatáról van szó, amely a központi irányítás mellett 19 megyei igazgatóságon keresztül végzi többek között az országos közutak karbantartását, felügyeli a teljes körű felújítási beruházásokat és gondoskodik az úthálózatvédelmi feladatokról is.

A tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Beruházási Minisztérium elrendelése alapján a közútkezelőnél újra létrejön a társaság legfőbb irányító szerveként az Igazgatóság, melynek elnöke augusztus 1. napjától Bartal Tamás, aki korábban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója és elnöke volt, illetve különböző állami vezetői pozíciókat töltött be. Bartal Tamás részt vett az állami költségvetés fontos pillérét jelentő útdíjfizetési rendszer bevezetésében, a kabinetkormányzás megszervezésében, a közműcsatlakozások díjmentességét biztosító Könnyű Közmű Program bevezetésében és a biztonsági gáztározók nemzeti tulajdonba vételében.

A cég Felügyelőbiztosságának elnöke Németh Lászlóné lesz, aki korábban nemzeti fejlesztési miniszter, majd nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár is volt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatói feladatait továbbra is Szilvai József Attila látja el, aki már 2017 óta vezeti a társaságot és az azt megelőző időszakban műszaki vezérigazgató-helyettes és megyei igazgatói pozíciókat is betöltött a közútkezelőnél.

Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztály

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A bauma-t a világ legnagyobb építőgépszakvásárát 2022. októberében rendezték Münchenben. Ezt mindössze néhány hónappal, idén március közepén követi az Észak-amerikai kontinens legnagyobb kiállítása és vására, a Conexpo-Con/AGG.  A gépgyártók természetesen átgondolják, mit hol mutassanak be a várható piaci kereslet függvényében.

Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazói szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2023-tól. A három legnagyobb forgalmazó és két legnagyobb kölcsönző cég vezetője válaszol.

Ezermilliárdos nagyságrendben állított le vagy halasztott el állami beruházásokat a Lázár János által vezetett építési tárca a 2022-es választások óta. Elmaradásuk érzékeny veszteséget jelent a következő években a hazai építőipar számára. Összeállításunkban az elmúlt időszakban az előkészítésük során félbehagyott állami beruházásokból válogattunk.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©