A SaMoTer sem halaszt tovább

A párizsi Intermat-hoz hasonlóan a veronai SaMoTer sem halaszt tovább és tovább, a korábbi "normál" menetrend szerint lesz a következő kiállítás.

2021. január 11.

A SaMoTer, a Veronában minden harmadik évben megrendezésre kerülő nemzetközi építőgépipari kiállítás és vásár megtartására legközelebb 2023 márciusában kerül sor. Az eredetileg 2020 márciusi rendezvényt először 2021 március 3-7 közötti időpontra halasztották, de most az a döntés született, hogy nem kerül sor további időpont módosításokra, és a SaMoTer legközelebb 2023 márciusában nyitja majd ki kapuit a szakma képviselői és a látogatók előtt.

A döntést alapos helyzetelemzés és széleskörű egyeztetés előzte meg, és elkerülhetetlen volt - nyilatkozta Giovanni Mantovani, a Veronafiere vezérigazgatója. A gyártók és a szakmai szerveztek képviselőivel közösen állapítottuk meg az új időpontot, amely megfelel a gyártók érdekeinek és illeszkedik a hasonló profilú európai események menetrendjébe.

Mindazonáltal tisztában vagyunk vele, hogy mennyire fontos a gyártóknak, hogy élőben tudják bemutatni fejlesztéseiket, újdonságaikat az olasz piacnak. Ezért úgy döntöttünk, hogy ún. felvezető eseményt szervezünk 2021. őszére, amit szeptember 30. és október 2. között fogunk megtartani. Ez egy demo esemény lesz, építőgépek “élőben” fognak dolgozni egy kőfejtésen. Az esemény egy időben lesz a Marmomac-al, az iparág legfontosabb világméretű eseményével, ami a  kőfejtési, kőfeldolgozási iparág teljes ellátási - és értékláncát mutatja be. Ez az időzítés a  két szektor közötti szinergiákat is segít majd megmutatni - tette hozzá Giovanni Mantovani.

SaMoTer sajtóközlemény.

 

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A bauma-t a világ legnagyobb építőgépszakvásárát 2022. októberében rendezték Münchenben. Ezt mindössze néhány hónappal, idén március közepén követi az Észak-amerikai kontinens legnagyobb kiállítása és vására, a Conexpo-Con/AGG.  A gépgyártók természetesen átgondolják, mit hol mutassanak be a várható piaci kereslet függvényében.

Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazói szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2023-tól. A három legnagyobb forgalmazó és két legnagyobb kölcsönző cég vezetője válaszol.

Ezermilliárdos nagyságrendben állított le vagy halasztott el állami beruházásokat a Lázár János által vezetett építési tárca a 2022-es választások óta. Elmaradásuk érzékeny veszteséget jelent a következő években a hazai építőipar számára. Összeállításunkban az elmúlt időszakban az előkészítésük során félbehagyott állami beruházásokból válogattunk.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©