A Yanmar nem lesz ott az Agritechnikán

Az Agritechnika a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági gép vására, amelyet 2021. november 14-20 között rendeznek meg Hannoverben. 

2021. március 23.

Az Agritechnika a világ egyik legnagyobb nemzetközi mezőgazdasági gép kiállítása és vására, amelyet 2021. november 14-20. között rendeznek meg Hannoverben. 

Az Agritechnika világ vezető mezőgazdasági technológiai vására, ahol minden vezető cég képviselteti magát. Legutóbb  2 802 kiállító volt jelen 52 országból, és  458 000 látogató jött el 130 országból. Idén a hannoveri kiállítási központ közel 90%-át már lefoglalták, a szakkiállítás szervezője, a Német Mezőgazdasági Társaság több mint 2000 kiállítóra számít.

Néhány fontos piaci szereplő mégis hiányozni fog. Az már korábban kiderült, hogy a John Deere távol marad, most a Yanmar jelentette be, hogy nem vesz részt a kiállításon. Ez annál fájóbb mindenki számára, mert a japán cég nemzetközi piacvezető a dízelmotorok gyártása területén.

A Yanmar a döntését természetesen a koronavírus járvánnyal indokolta, kiemelve, hogy a mutánsok terjedését megakadályozni hivatott kormányzati intézkedések és az oltási kampányok ellenére is rengeteg a bizonytalanság, és ebben a helyzetben a cégnek meg kell gondolni, hogy milyen tevékenységeket folytathat  biztonságosan és felelősségteljes módon. Ez a nemzetközi vásárokon történő részvételre is vonatkozik, - közölte a cég.

Carlo Giudici, YANMAR Europe értékesítési igazgatója kiemelte, hogy  egy "ilyen nagy jelentőségű eseményre hónapokkal a nyitás előtt megkezdődik a felkészülés, ezért most kénytelenek voltunk meghozni azt a nehéz döntést, hogy idén nem veszünk részt a kiállításon… Nagyon sajnáljuk, hogy a régre visszanyúló hagyomány ellenére idén nem leszünk jelen, de továbbra is támogatjuk a fontos vásárok és kiállítások létrejöttét, amelyek széles körű elismerést hoztak számunkra az elmúlt évtizedekben , - tette hozzá.

Egyébként a mezőgazdasági gépek és technológiák terén számos vezető vállalat már jelezte részvételét, és májustól minden kiállító az új online Agritechnika digitális platformon is bemutatkozhat.  Ez a kényszerhelyzetből létrehozott digitális megoldás egyben előre mutató új megjelenési forma is, habár nem helyettesítheti a személyes jelenlétet és az élő termékbemutatókat.

Maép hír

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elnöksége második ciklusában a tagsági kapcsolatok erősítésére, szakmai rendezvényekre és képzésekre, valamint piackutatásra és érdekképviseletre fókuszálva több területen is kézzelfogható eredményeket ért el.

Az ÉVOSZ szerint az építőipar 2026-ban kereslet- és beruházáshiánnyal, munkaerőproblémákkal és jövedelmezőségi gondokkal küzd, miközben a kilábalás kulcsa a beruházások újraindítása és a hatékonyság javítása.

A 2026-os CONEXPO Las Vegasban az építőipari gépgyártás és -piac globális, Észak-Amerikára fókuszáló csúcstalálkozója, ahol a digitalizáció, az energiaátmenet és a nagy gépes beruházások trendjei határozzák meg a következő évek iparági irányait.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©