Hazai ingatlanpiaci körkép

Széles választék és visszafogott kereslet jellemezte az első negyedévben az ingatlanpiacot, de lassan nő az eladók árváltoztatási hajlandósága.

2023. augusztus 03.

Duna House: 15 százalékkal gyengült a magyar ingatlanpiac júliusban

Júliusban országosan 6107 lakóingatlan-adásvétel történt, amely éves összevetésben 32 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 15 százalékos visszaesést mutat - publikálta a saját adatain alapuló tranzakciószám becslését a Duna House augusztus 2-án.

A kapcsolódó közlemény szerint az otthonteremtési támogatások 2024-re vonatkozó változása miatt már 16 százalékkal erősebb vevői aktivitást mértek az ingatlanközvetítő vállalatnál, ez azonban a tranzakciók számában várhatóan csak a következő hónapokban fog megjelenni.

A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass becslése szerint Magyarországon júliusban 53 milliárd forintos volumen becsülhető, ami az előző havi becsült adathoz képest 10 százalékkal erősebb hitelpiacot jelent.

Az erősebb hitelmutatókat elsősorban a májusi ingatlanpiaci fellendülés okozta, éves szinten azonban, bár lassuló ütemben, de továbbra is 42 százalékos mínuszban van a piac.

Ugyanakkor jelezték, hogy a változások első jelei már itt is érzékelhetők, a pénzügyi szakértők közreműködésével 2023 második negyedévében indított hitelügyletek mellé beadott családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igények aránya országosan az előző negyedévi 25,6 százalékról 28,3 százalékra nőtt. A kedvezményt még biztosan kihasználni tervezők miatt pedig ezen a téren is további erősödés várható - olvasható a Duna House közleményében.

Ingatlan.com: széles választék és visszafogott kereslet jellemezte az első negyedévben az ingatlanpiacot

Széles választék, visszafogott kereslet és minimális áremelkedés jellemezte az idén az első negyedévben az ingatlanpiacot - adta hírül az ingatlan.com augusztu 2-án.

Az ingatlanhirdetési portál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első negyedéves adatai és több mint 250 ezer lakáshirdetés alapján rámutatott, hogy az év első három hónapjában több mint 30 százalékkal kevesebb használt lakás cserélt gazdát.

A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta az adásvételek számának csökkenése várható volt, a bizonytalan környezet és a magas hitelkamatok miatt. Az adásvételek száma a múlt év eleje óta negyedévről negyedévre csökken, az eladó lakóingatlanok kínálata viszont fokozatosan bővül. Ezért a szakértő arra számít, hogy idén 100-110 ezer lakás cserélhet gazdát, szemben a tavalyi több mint 130 ezres forgalommal.

Az első negyedévben a használt lakások árai országos szinten átlagosan 1,9 százalékkal nőttek a múlt év utolsó három hónapjához képest - ismertette az ingatlan.com.

Balogh László a közleményben megjegyezte, hogy a legfrissebb adatok szerint 2023 első három hónapjában 9 százalékkal voltak magasabban a lakásárak, mint egy évvel korábban. Az éves szintre vetített 9 százalékos lakásdrágulás már sokkal mérsékeltebb tempót mutat a korábbi évek 15-25 százalékos üteméhez képest.

Arra is kitértek, hogy a fővárosban július végén 942 ezer forint volt az eladásra kínált használt lakások átlagos négyzetméterára, ami a januári szinthez képest 1 százalékos emelkedés. A vármegyeszékhelyeken ugyancsak 1 százalékkal 595 ezer forintra nőtt az átlagár, Pest vármegyében 690 ezer forinton stagnált.

Ugyanakkor jelezték, a vármegyeszékhelyek piacain komoly különbségek láthatóak. Példaként említették, hogy Egerben 8 százalékkal 564 ezer forintra, Salgótarjánban 5 százalékkal 263 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár az év elejéhez képest. Nyíregyházán, Kecskeméten és Zalaegerszegen egyaránt 4 százalékkal emelkedtek a kínálati árak, így július végén 500-583 ezer forintnál jártak. Ezzel szemben Szombathelyen és Győrben 2-2 százalékkal 553 ezer és 743 ezer forintra, Miskolcon pedig 3 százalékkal 406 ezer forintra süllyedtek az átlagos négyzetméterárak.

Balogh László szerint továbbra is mérsékelt forgalmat tükröző új egyensúlyi helyzetben van a lakáspiac. A jelentős kínálathoz egyelőre nem társul megfelelő kereslet. Ebben némi változást hozhat, hogy több ezer család dönthet még idén a lakásvásárlás előrehozása mellett, annak érdekében, hogy kihasználják a nagyobb városokban elérhető csokot és az ahhoz kapcsolódó kedvezményeket - fogalmazott a szakember az ingatlanhirdetési portál közleményében.

Otpotthon.hu: lassan nő az eladók árváltoztatási hajlandósága az ingatlanpiacon

A legalább három hónapja feladott ingatlanhirdetéseknél már megfigyelhető árcsökkentés; Budapesten nagyobb az esély arra, hogy a hirdetők lefaragnak áraikból, míg vidéken inkább tartják magukat az eladók eredeti elképzelésükhöz - publikálta felmérésének eredményeit saját adatai alapján az otpotthon.hu augusztus elsején.

Az eladásra szánt ingatlanok áraiban még nem érzékelhető egyértelműen a változás, de az otpotthon.hu szakértői szerint idővel az eladók az árváltoztatási hajlandóság növekedésével reagálnak a megváltozott ingatlanpiaci környezetre.

Az ingatlanhirdetési portál adatai alapján az idén január és június között ugyan többségében nem történt változás a hirdetési árakban, azonban az esetek 28 százalékában az árak lefelé mozdultak el és mindössze az esetek 4 százalékában emelték meg a hirdetők az eredetileg feltüntetett árat.

Az árváltoztatási hajlandóság leginkább a 3-6, illetve a 6-12 hónapja hirdetők körében mutatkozik meg. A negyed-fél éve hirdetők 37,7 százaléka, a fél-egy éve hirdetők 38,5 százaléka engedett az eredeti árból 2023 első fél évében - fejtette ki a közleményben  Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője.

Ezek azok az ingatlanok, amelyek az infláció erősödésének és a rezsiárak emelkedésének idején kerültek fel a hirdetési adatbázisba, így feltételezhető, hogy az eladók akkor még nem realizálták az ingatlankörnyezet jelentős megváltozását - tette hozzá a szakértő.

Arra is kitértek, hogy vidéken nagyobb arányban maradnak a kiinduló hirdetési áraknál és csak az esetek 26 százalékában mozdulnak lefelé. Budapesten és Pest vármegyében a csökkenésre némileg nagyobb az esély - 31 százalék - a vidéki ingatlanhirdetésekhez képest.

Az ingatlanhirdetési portálon idén a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest csaknem 40 százalékkal emelkedett az eladó ingatlanhirdetések száma, míg a kiadó ingatlanoké 18 százalékkal. Idén április és június között a legtöbb eladó ingatlanhirdetést Budapesten, majd Pest vármegyében adták fel, a legkevesebbet pedig Tolna és Vas vármegyékben.

Az otpotthon.hu hazai ingatlanhirdetési portál tulajdonosa és üzemeltetője az OTP Bank Nyrt., 100 százalékos leányvállalata, az OTP Otthonmegoldások Kft.

Forrás: MTI

Fotók: Freepik.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©