Zajlanak a Modern városok program fejlesztései

Sopronban átadással, Debrecenben, Pécsett alapkőletétellel folytatódik az országos fejlesztési program.

2018. december 21.

Sopronban átadással, Debrecenben, Pécsett és alapkőletétellel folytatódik a Modern városok országos fejlesztési program.

A program 23 megyei jogú városban összesen 250 projektet tartalmaz, a fejlesztések összértéke csak a 2019-es évben elérheti az 1100 milliárd forintot, amelynek legnagyobb része hazai forrás. A 3700 milliárd forintos keret mintegy harmadát már lekötötték a települések. Összegyűjtöttük az elmúlt időszak programmal kapcsolatos híreit.

Debrecen - Nagyerdei strand, alapkőletétel

November 30-án tartották a debreceni Nagyerdei strand alapkőletételét. Az ünnepségen elhangzott: a létesítmény az ország leginnovatívabb strandfürdője lesz.

A strandfürdő illeszkedik a környék fejlesztési elképzeléseihez, nem tévesztve szem elől azt, hogy a terület Natura 2000-es besorolású, ezért óvni kell a természetet, amire az építkezés során nagy hangsúlyt fektetnek.

A komplexum bekerülési költsége 8,5 milliárd forint, melyből 1,3 milliárd forint önkormányzati önerő, a többi a magyar állam finanszírozása. A Nagyerdei strand 2020-ban nyitja meg kapuit a közönség előtt.

Az épülő nagyerdei strand Debrecenben az alapkőletétel napján, 2018. november 30-án. A 8,5 milliárd forintból újjáépülő debreceni fürdőkomplexum az Új Főnix Terv és a Modern Városok Program egyik legnagyobb beruházása lesz.

Pécs - Pécsi Tudományegyetem új oktatási és kutatási épülete, alapkőletétel

December 7-én tették le Pécsett a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE-ÁOK) új oktatási és kutatási épületének alapkövét, amely 10,7 milliárd forintos beruházással valósul meg.

A több mint 12 ezer négyzetméter területű, az alagsorral, pincével együtt ötszintes épület a tervek szerint 2020 második negyedévére készül el. Az elméleti tömb teljes környezete több mint 20 ezer négyzetméteren újul meg.

Az új épület tervezését több 21. századi intézmény inspirálta. A szintenkénti "open lab" architektúra és az épület kialakítása, a Janelia Research Campus (Howard Hughes Medical Institute, USA) és az új Max Planck kutató épületek (Németország) struktúráját ötvözi. A tervezést a TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft. jegyzi.

Az beruházás része az egyetem fejlesztésének, a magyar kormány a Modern városok program részeként mintegy 25 milliárd forinttal támogatja a PTE-t, amelynek deklarált célja az intézmény versenyképességének erősítése, az oktatási és szolgáltatási portfolió fejlesztése, a külföldi hallgatók számának növelése és az ehhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása.

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara új elméleti tömbjének építkezése Pécsen 2018. december 7-én.

Sopron - belvárosi utcák felújítása, átadás

December 6-án adták át ünnepélyesen az 1,98 milliárd forint kormányzati támogatásból elkészült a soproni történelmi belváros utcáinak, tereinek rekonstrukcióját, a fejlesztését szolgáló beruházást.

A 2017 februárjában megkezdett munkálatok során először kicserélték, vagy javították a közműveket, majd mintegy tízezer négyzetméteren kicserélték a burkolatot.

A felújítás a Templom utcát, a Bünker közt, a Liszt Ferenc, a Fegyvertár és a Szent György utcákat, az Orsolya teret, a Hátsókaput és a Fő téren egy átjárót érintett. Az Orsolya tér és az Evangélikus templom előtti tér a Fő térhez hasonlóan nagykocka kő burkolatot kapott, a többi utcában a nagykocka kő mellett gránit nagy- és kiskocka köveket helyeztek el.

Mindezek mellett energiatakarékos, ledes világítótestekre cserélték a kandeláberek lámpafejeit,  díszvilágítást kapott néhány szobor, emlékmű és épület, valamint emlékműveket restauráltak.

A történelmi belváros megújítása az utcák felújításával nem áll meg, már elkezdődött az épületek homlokzatainak rekonstrukciója is. A fejlesztés célja, hogy Sopronnak a római korban kialakított, de az 1676-os tűzvész után barokk stílusban újjá épített utcák visszakapják régi fényüket.

A soproni Tűztorony egy korábbi képen (2014)

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt/Sóki Tamás,Wikipédia/Pan Peter12

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©