Mindenhol jelen vannak

Interjú Szalai Sándorral, a fischer Hungária ügyvezető igazgatójával.

2020. március 31.

Kövesdy Gábor, MAÉP: Önök mindenhol jelen vannak, de sehol nem látszanak. Ugye nem tőlem hallják először ezt a bonmot-t?

Szalai Sándor: Rögzítéstechnikai rendszerek, ez a fischer. Ha valamit rögzíteni kell valahol, mi ott vagyunk. Ez jelenthet szolár technológiát egy tetőn, jelenthet homlokzatszigetelést, állványokat, hidat. Jelenthet fém-, vegyi és műanyag rögzítést.

És az ehhez kapcsolódó kiegészítő termékeket, tömítőanyagokat, fúrószárakat, csavarokat. Mindemellett mi nemcsak terméket ajánlunk a partnereknek, hanem komplex megoldásokat, rendszertervezést, statikai szaktanácsadást is.

MAÉP: Mielőtt erről beszélnénk, kérdeznék a cég általános helyzetéről. 2018-ban és az előző időszakban is volt egy elég komoly árbevétel-növekedés, ami meghaladta a 20%-ot is. Mit mutatnak a 2019-es számok?

Sz. S.: 2018-ban több mint 23%-kal bővültünk, ami hatalmas ugrás volt az előző évekhez képest. Átléptük a 2 milliárdos árbevételhatárt. 2019 szintén több mint 10%-os növekedést mutat. Azt gondolom, hogy nagyszerűen tudtuk meglovagolni azt, amit a piaci potenciál jelentett ebben a szakágban. Ezt az építőipari fejlődést láttuk, és úgy ítéljük meg partnereink visszajelzése alapján, mind a generál kivitelezői oldalról, mind a tervezői oldalról, hogy ez a trend ebben az évben is folytatódni fog. Természetesen jóval több munkát igényel majd, hiszen a lakáspiac nagyon jelentősen át fog alakulni várhatóan. Növekedés lesz, de a Gauss-görbe egy picit ellaposodva fogja jelezni a piac változásait.

MAÉP: Ez az impresszív növekedés milyen visszhangot váltott ki Németországban az anyacégnél? Mennyire értékelik a magyar operáció munkáját?

Sz. S.: Nagyon érdekes és jogos a kérdés, hogy mi látszik belőlünk Németországból. Egy céges értékelő rendszer alapján Magyarország az utóbbi két évben díjat nyert a gazdálkodási mutatók alapján, ami hatalmas szó. A 2017-es eredmény alapján harmadikok lettünk a világ összes fischer leányvállalata között.

MAÉP: Azért azt mondjuk el, hogy ez 47 vállalat, ha jól emlékszem.

Sz. S.: Sőt most már a 49. vállalatnál tartunk. A 2018-as évi értékesítés alapján pedig első helyezettek lettünk. Hangsúlyozom, nem a nominális számok, hanem a gazdaságossági, hatékonysági mutatók alapján. És a többi leányvállalattól is rengeteg gratulációt kaptunk, hogy egy vállalat, amelyik egy kis országban működik, ezt az első helyet el tudta hozni.

MAÉP: Térjünk át a piacra és a termékekre! Önök vállalati és lakossági piacon egyaránt működnek. Mekkora a lakossági piac aránya az értékesítésben?

Martinka János: A lakossági piac aránya nálunk egy kicsit jelentősebb, mivel rögzítéstechnikai termékeink jó része nejlon dübel, amit jellemzően családi házas és társasházas építkezéseknél használnak. A lakossági részesedés a rögzítéstechnikai forgalmunkból 40-50% körül mozog. Több mint 800 márkakereskedővel dolgozunk szerte az országban, és az összes barkácsáruházba is beszállítunk. Ez a forgalmunknak a 11-12%-át teszi ki durván. De a szakkereskedői hálózatunkban is elég jelentősen vásárol a lakosság.

MAÉP: A dübelek, a híres S dübel volt a zászlóshajó, a húzó terméke a cégnek. Még mindig így van, vagy ez már a múlt?

M. J.: A termék, amivel a fischer felívelése elkezdődött, valóban az S dübel volt. Ennek ma a harmadik generációja fut. Korábban az SX dübel vette át a helyét, ez volt a zászlóshajó. Másfél, két éve jöttünk ki egy új termékkel, ez a Duopower, ami folyamatosan veszi át az SX dübel helyét. De a fischer egyre jobban mozdul el a professzionális rögzítéstechnikai megoldások felé: a ragasztott rögzítések és a nagy teljesítményű fémdübelek irányába.

MAÉP: Az, hogy ilyen mértékű növekedésük volt tavaly, erősen kötődik a Puskás-beruházáshoz?

Sz. S.: Az is egy szignifikáns része, de csak azon a lábon nem lehetne megállni.

MAÉP: Ahogyan az elején említette, önök is elmozdultak a termékek felől a szolgáltatások irányába.

Sz. S.: Igen, egy folyamatról beszélünk. Mit jelent a fischer? Azt jelenti, hogy ott vagyunk a tervezési fázisban a mérnöki osztályunkkal. Nagyon fontos, hogy a tervdokumentáción már a fischer logó szerepeljen. Nagyon fontos, hogy a mérnököket oktassuk, támogassuk és kapcsolatot tartsunk velük. A magyarországi mérnöki irodák legnagyobb részével közvetlen kapcsolatban állunk. Van egy értékesítési apparátusunk, értékesítési területi szaktanácsadók. Van egy úgynevezett order management, amelyik helyben áll rendelkezésére ügyfeleinknek, és természetesen van az utógondozás.

M. J.: Nagyon fontos a DIY szekció, amelyik 10-12% közötti részarányt képvisel. A kétharmada a forgalmunknak szakkereskedőkön keresztül direkt projektre, illetve a végfelhasználókhoz jut el. És van a maradék rész, ami divatos szóval élve „projektértékesítés”, ami közvetlenül az adott projektnek történő értékesítést, oktatást, támogatást jelenti.

MAÉP: Mennyiben érintette önöket a szakmunkáshiány? És mit tesznek a munkaerő megtartása érdekében?

Sz. S.: A személyi állományt tekintve nincs látványos növekedés, olyan év is volt, amikor egyáltalán nem növekedtünk. Nagyon fontos az a stabilitás, amit ez a csapat képvisel. Van fiatal szakmunkásfórum, van kommunikáció, a meetingek nem arról szólnak, hogy egy Excel cellát kipipáljunk, hanem hogy valós, hatékony dolgot tudjunk csinálni. Működik egy FPS rendszer, a fischer Process System. Fischer úr nevéhez kötődő olyan ötletelés, modernizációs és gazdaságossági felmérő rendszer, aminek kapcsán minden dolgozó a világ bármely pontjáról hozzá tud járulni ötlettel, javaslattal ahhoz, hogy gazdaságosabban működjön a cég vagy az adott terület, amihez kapcsolódik. Azt gondolom, hogy ezt nagyon sikeresen valósítjuk meg egy állandó gárdával.

M. J.: A szakmunkáshiány azért minket is nagymértékben befolyásolt, hiszen évről évre szeretnénk bővíteni az értékesítőcsapatot. De azt látjuk, hogy míg korábban egy álláshirdetésre 300-400 önéletrajz jött be, a tavalyi évben már úgy kellett embert keresnünk. A hirdetésekre olyan minimális és nem éppen a pozíciónak megfelelő önéletrajz érkezett be, amiből nem tudtunk válogatni. Ebből is érződik, hogy mennyire szakemberhiány van a piacon, és a jó szakembereket mindenki szeretné elvinni. És nem biztos, hogy a hirdetőportálokon keresztül tudja megtenni.

MAÉP: Térjünk át egy másik témára, bár nem biztos, hogy ez a magyarországi működést közvetlenül érinteni fogja. A cégben több mint 1000 bejegyzett szabadalom vagy találmány van. Miből adódik egy ekkora szám: termékfejlesztés, technológiafejlesztés?

Sz. S.: Arthur Fischer úrnak 1100-nál is több találmánya, szabadalma volt, több, mint Edisonnak. Ő a fotózásban, repüléstechnikában, rögzítéstechnikában és számtalan területen nyújtott maradandót. Egy önálló múzeum mutatja be a munkásságát. Itt kezdődik a szemlélet, a vállalati filozófia. Nagyon nagy hangsúlyt fektet Fischer úr arra, hogy az innováció folyamatos legyen, hogy a kutatás-fejlesztés helyben, Németországban, illetve a gyártást tekintve gyakorlatilag minden földrészen megvalósuljon, ahol a fischer képviselteti magát. Egyrészt jelent termékinnovációt, hiszen a piac halad, új megoldásokra van szükség, másrészt jelent technológiát. Például jelen vagyunk a piacon ingyenesen hozzáférhető szoftverünkkel, amivel a BIM-technológiához kapcsolódunk.

MAÉP: Mobil applikációjuk is van, ha jól tudom.

M. J.: A cég felismerte azt, hogy a 21. században átrendeződik az információ közlésének és megszerzésének folyamata. Mi ebbe a folyamatba nagyon sokat invesztálunk, mind az online marketing, mind a szaktanácsadás gyorsítása terén. Itt megkülönböztetünk két irányt. Az egyik a profi felhasználókkal és a kivitelezőkkel való kommunikáció. Másik irány pedig a lakossági végfelhasználókkal való kommunikáció. Külön applikáció van a profi felhasználók részére, ez egy úgynevezett dübelkiválasztó applikáció, ahol meg tudja adni a rögzítési feladat paramétereit és a végén kap egy terméket, hogy mivel tudja megoldani ezt a rögzítési feladatot, és hogy hol tudja megvásárolni ezt a terméket. Ugyanez létezik lakossági felhasználók számára is. Egy kicsit egyszerűsített formában és egy kicsit egyszerűbben magyarázva, nem annyira a tudományos-műszaki oldalról megközelítve az egészet. A profi felhasználóknak és a statikus kollégák részére egy méretező szoftverünk van, amiben külön tudnak rögzítési pontokat méretezni, külön lehet korlátokra annak a tervezését végezni, homlokzati rögzítési rendszereknek a méretezése, valamint épületgépészet és elektromos tartószerkezetek méretezését is. Ez a szoftver, a Fixperiance, több modulból áll, egy komplex program, amit ingyenesen biztosítunk mindenki számára regisztráció után.

MAÉP: Visszatérve a technológiai innovációra, melyek azok a területek, ahol ennek eredményeként nagyot lépett előre a cég?

M. J.: Az utóbbi években nagyon szépen fejlődik a magasabb minőségű rögzítési megoldások térnyerése. Itt gondolok például a ragasztott rögzítésekre. Itt folyamatos termékfejlesztés van az anyavállalat részéről. Ennek eredménye a Super Bond termékünk, ami nagyon jó rögzítési megoldást nyújt a kivitelezők számára. Valamint az épületgépészeti tartószerkezetek témakörében is szép fejlődést tudunk elérni.

MAÉP: Mondana konkrétan egy példát?

Sz. S.: Például most hoztunk be egy úgynevezett fischer Light System épületgépészeti tartószerkezeti rendszert, ami a kivitelezők számára könnyebb tartószerkezetek esetében gyors szerelést biztosít. Gyorsszerelő gombokkal, előszerelt idomokkal, amivel nagyságrendileg 20-30%-kal le tudja rövidíteni a kivitelezési időt. Ezzel teret tudunk nyerni a piacon.

MAÉP: Egy olyan vállalatnál, amelyik termékeinek a legnagyobb része műanyag, mit tesznek a környezetvédelemmel kapcsolatban, illetve a fenntartható fejlődés érdekében?

Sz. S.: Hatalmas lépéseket tett a cég, és eldicsekedhetek azzal, hogy Németországban átvehették az Európai Fenntarthatósági Díjat 2019-ben, ami a legnagyobb elismerés ebben a témakörben Európában. Egyrészt van egy Green Line nevű termékcsalád, tehát olyan termékkör, ami zöld, a színében és a tartalmában is. Ez jelentkezik mind az alapanyagában, mind a gyártás technológiájában.

MAÉP: Hogyan jelentkezik az alapanyagában?

M. J.: A termék alapanyagához ricinusolajat kevernek és próbálják kiváltani az olajszármazékokat magában a termékben.

Sz. S.: Kicsit humorosan megkérdezték tőlem egy konferencián, hogy akkor ez azt jelenti, hogy a falban lebomlik a dübel? Természetesen nem. Ez azt jelenti, hogy az alapanyag és a gyártástechnológia változik úgy, hogy ezt környezetbarátnak lehessen tekinteni.

MAÉP: Mi volt a cég legnagyobb sikere az elmúlt 3 évben?

M. J.: A Puskás stadionban óriási arányban a fischer rögzítéstechnikai termékei szerepeltek, én úgy gondolom, hogy ez nagy sikernek mondható.

MAÉP: Mondjanak konkrétan egy ilyen rögzítési feladatot!

M. J.: Például a Puskás stadionban az elektromos tartószerkezetek rögzítései csak fischer termékekkel lettek megvalósítva. De az egyes korlátoknak, a székeknek a rögzítése fischer termékekkel lettek megoldva, amiben nagyon sok munkája van a cégnek, az előkészítéstől a kivitelezés lezárásáig. Durván 3-4 éves munkánk van benne, mind a mérnököknek, mind az értékesítő kollégáknak.

MAÉP: Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hosszú időtáv.

M. J.: És egy nagyon hosszas műszaki dokumentáció. Ha az elmúlt 3-4 évet nézzük, akkor a Groupama Arénában szintén nagyon nagyszámú fischer rögzítő elem lett beépítve, valamint a 4-es metróban az elektromos tartószerkezeteknek a rögzítése szintén nagy siker volt a cég számára.

MAÉP: Csak a központi stratégia mentén halad a magyar cég, vagy a helyi vállalatok valamilyen szinten saját stratégiát tudnak kialakítani?

Sz. S.: Egyrészt van egy központi stratégia. Természetesen, ami bizonyos időtávokra vonatkozik. Jelen pillanatban a 2025-ig tartó általános stratégián belül működünk. Nyilván ezt le kellett fordítani a saját piacra. Tehát az alapkeretek között mi a magyar piacra transzformáljuk azt, ami ide vonatkozik, de az alapstratégia az természetesen az anyavállalattól érkezik.

Magyarországon csak a rögzítéstechnikát képviseljük, de a fischer egyébként négy lábon áll. A fixing system, tehát a rögzítéstechnika a legnagyobb, ez után az automotive, az autóipari szekció, a fischer Consulting és a fischerTiP, a fischer játék.

MAÉP: Egyébként pont a négy lábon állás miatt kérdeztem, hogy várhatók-e piacra lépések a többi három területen?

Sz. S.: Egyelőre nem feladatunk ezzel foglalkozni, csak a rögzítéstechnikával.

MAÉP: Mi most a legnagyobb kihívás a cég számára?

Sz. S.: Én azt gondolom cégvezetőként – és ez az üzleti klubok és egyéb társaságok beszélgetéséből kiderül –, hogy mindig nagy gond a munkaerő megtartása és motiválása. Ez nálunk állandó kockázat, mert bármennyire szép a pátosz és jó a brand, jelenleg a munkaerőpiac változásai miatt, illetve akár a generációk közötti különbségek miatt sokkal nehezebb vonzóvá tenni egy munkahelyet és sokkal inkább alkalmazkodni kell a munkavállalói igényekhez, mint akár csak néhány évvel ezelőtt. Másrészt ezek a bizonyos innovációs lépések, ezek sebessége szintén nagyon fontos ahhoz, hogy minket az élbolyban tartson. Tehát nagy nyomás van rajtunk, hogy minél előbb beépítsük a magyar piacra is az igények alapján jelentkező innovációkat, illetve az anyavállalattól jövő innovációt. És hogy a termékbevezetés és általában a termék piacra vezetésének a folyamata gyors legyen. Ez Fischer úr személyes elvárása is.

MAÉP: Ez egy családi vállalkozás, a fischer nincs a tőzsdén jegyezve és 99,6%-ban egy tulajdonosa van. Milyen előnyei vagy hátrányai lehetnek ennek a dolognak? Tehát a nagyon koncentrált, nagyon egy személyhez kötődő irányításnak.

Sz. S.: Ez egy nagyon érdekes effektus, mert Fischer úr egy létező, élő személy. Tehát mikor átadta a díjat, akkor ő maga fog kezet. Amikor elmondja a beszédét, az a céget jelenti. Nem egy holdingnak, nem egy igazgatótanácsnak riportozunk, a csúcsmenedzsereknek sem, hanem ő ül az asztal végén. Ez egy nagyon érdekes része a dolognak, miközben egyébként pontosan ugyanúgy működünk, mint bármely multicég, hiszen KPI-okat nézünk, profitot kell termelni, és a büdzsé számai a legfontosabbak. Tehát egyrészt megvan az a vezetői apparátus, akik nagyon hatékonyan, nagyon gyorsan, a tulajdonossal, vagy akár nélküle meghozzák a döntéseket az adott szinten. De tény, hogy az előny, hogy nem valamiféle homályos szervezet sokadik lépcsőjére küldözgetjük akár a saját igényeinket, hanem tudjuk, hogy a végén Fischer úr az, aki személyesen dönt bármiről, ami a cégen belül zajlik.

Az interjú 2020. februárjában készült, megjelent a Magyar Építő Fórum 2020. tavaszi lapszámában

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©