Cégvezetők értékelnek

A Terra Hungária ügyvezetője, Varga Ákos beszél az építőgép piac és cége elmúlt évéről és 2021-es terveiről. 

2021. április 12.

Kövesdy Gábor (Magyar Építő Fórum): Milyen volt 2020 a Terra számára? Azt feltételezem, hogy az eladott gépek darabszáma nem éri el a tavalyi, 2019-es év kiugró volumenét.

Varga Ákos (ügyvezető igazgató): De eléri, egy-két darab híján.

MAÉP: Ez meglepően jó teljesítmény.

V. Á.: Igen. De szerintem a többi gépkereskedő sem panaszkodhat. A Terra nagyon jó évet tudott tavaly zárni. És azért ez messze nem így nézett ki az elején, mert ez a vírushelyzet azért erősen áthatotta az egész 12 hónapot. Az első negyedévünk  viszonylag normálisan és a tervek szerint haladt. Aztán jött a második negyedévtől ez a karanténos időszak itt Magyarországon, ez megállította a mi piacunkat is, ugyanakkor a gyártó JCB-nél is. Az angol viszonyoknak megfelelően ők be is zárták a gyárat néhány hétre a tavaszi időszakban. És nyáron sem nagyon tudták fölfuttatni az eredeti kapacitásnak megfelelően a gyártást.

Nem mondom, hogy nem éreztünk semmit, de végül is nem jöttünk ki rosszul, mert a negyedik negyedévre nagyon sok géprendelést adtunk le a megnövekedett igények miatt. Később visszatérek rá, hogy ez miből származott. De ennek következtében decemberig, tehát a tavalyi év végéig nagyon-nagyon sok gépet le tudtak szállítani. És ennek az eredménye az lett, hogy gyakorlatilag a ‘19-es évnek az eladási számait hoztuk: ugyanazt a rekord évet tudtuk produkálni, mint a ‘19-es. Ami a forgalmi adatokat illeti, - bár még nem látjuk véglegesen -, de úgy néz ki, hogy a forgalmunk is, most nemcsak gépeladás, hanem vevőszolgálat és egyéb tevékenységet idevéve  magasabb lesz, mint a tavalyi. Ez 10 milliárd fölötti árbevételt jelent. És a mostani rálátásuk szerint még a nyereségességünk is tudott javulni tavaly.

MAÉP: Előzetesen azt gondoltam, hogy csökkent a darabszám, de a 19-ben értékesített nagy darabszám miatt nőtt a szerviz  és alkatrés igény, ami kompenzálja ezt. De ezek szerint a helyzet még ennél is jobb.

V. Á.: Igen, a vevőszolgálatunk is jobb évet zárt, mint az előző, terven felül teljesített minden tekintetben. És ez pontosan azt bizonyítja, hogy a gépek dolgoztak. Tehát volt alkatrész és szerviz igénye ezeknek a gépeknek. Az persze nyilván rásegített, hogy az elmúlt években nagyon magas darabszámot értékesítettünk, a géppark folyamatosan nőtt. És így a meghibásodások száma is nő, tehát szervizalkatrész-fogyasztásunk, értékesítésünk is jól alakult.

MAÉP: Mi volt a legkeresettebb termék tavaly?

V. Á.: Nekünk az árokásó-rakodó gép, ez tulajdonképpen a JCB-nek a zászlóshajója: a 3CX, a 4CX. Ez volt a legkeresettebb továbbra is nálunk. És itt nagyjából tudtuk is tartani az 50%-os piaci részesedést. Tehát minden második eladott árokásó-rakodógép az JCB márkájú.

Voltak típusok, ahol többet adtunk el, például a mini kotró területén, a gumihevederes 10 tonna alatti kotrók, ez 30%-kal tudott nőni nálunk. És 10%-kal nőtt a lánctalpas, tehát a nagyobb méretű kotrók, a fém lánctalpasok eladása.

MAÉP: Mi volt az a termék, aminek a forgalma visszaesett, esetleg nem várt módon?

Ami csökkent, az a gumikerekes rakodók, a klasszikus rakodógépek, gumikerekes kotrók értékesítése. Az árokásó-rakodóé egy picit csökkent, de nem jelentősen, ez egyszámjegyű százalékos kis változás.

MAÉP: Látszanak-e trendek a piacon?

V. Á.: Az biztos, hogy a mini kotró család a növekedés továbbra is prognosztizálható. Tehát ez Nyugat-Európában, a fejlett világban ez mindenhol bekövetkezett, itt még van lehetőség az előrelépésre. Ami érdekes, hogy az árokásó-rakodó visszaesését mindenhol prognosztizálják, és ez a fejlettebb világban ez már meg is történt, de nálunk ez egy picit megállt. A cégünk szempontjából persze ez nem is nagy baj, mert nekünk ez egy erős termékünk.

MAÉP: A múlt év végén jött a JCB új elektromos gépsorozattal, 4 gép van benne. Megjelent-e olyan kereslet, ami speciálisan elektromos meghajtást keres?

V. Á.: Sajnos nálunk még nem. Egyébként nekünk is van bemutató gépünk.

MAÉP: De tudnak rendelni?

V. Á.: Igen, lehet. Sőt olyannyira, hogy mi ebbe bele is vágtunk, mert rendeltünk magunknak bemutató gépet, például van ez az ún. Teletrack-nak nevezett,  targoncaszerű gép, ebből is van teljesen elektromos meghajtású. Megmondom őszintén, nem egy sikertörténet, mert ugyan néhány helyre ki tudtuk helyezni ezt a demó gépet kipróbálásra, de nem tudtuk értékesíteni ezt az egyszem gépet sem. Nem mondom, hogy ennek nem lesz soha piaca, de ezek azért jelentősen drágábbak, mint a belső égésű motorral szereltek.

MAÉP: Igen, és gondolom, az akkumulátorral kapcsolatban is vannak fenntartások.

V. Á.: Megmondom őszintén ezzel nem találkoztunk. Sokkal inkább azzal, hogy nem feltétlenül éri meg. Lehet, hogy még mi nem nyúltunk bele a legjobb helyekre, ahol tényleg szükséges az, hogy ne legyen semmifajta károsanyag-kibocsátás vagy mondjuk, zajszintprobléma. De egyelőre még nem találtuk meg ezt a kulcsot.

 MAÉP: Volt olyan várakozás, hogy idén kevesebb lesz az új értékesítést, és meg fog nőni a bérgéppiac volumene. Hogy áll ez?

V. Á.: Ez nem jött be. Ennek több oka is van. Egyrészt itt az év második felében, de tulajdonképpen már talán a második negyedévtől egy nagyon erőteljes kormányzati beavatkozás történt. Munkahely megtartási támogatásokat megcélozva pálázatokat jelentetett meg a kormányzat. Ezek érintették a földmunkagépeket is. És 50-60-70%-os támogatással is elérhetőek voltak ilyen gépek. Ilyen mértékű támogatás a használt gép piacot eleve bedöntötte. De a bérgépeknél is nagyon sokan elgondolkoztak, és mi azt láttuk, hogy visszaesett a bérgépek a forgalma.

MAÉP: Tavaly azt említette az egyik fontos célként, hogy az építőipar mellett más iparágakba is betörjenek termékeikkel. Mennyire sikerült ezt a tervet valóra váltani?

V. Á.: Január 1-től egy egészen új termékkel bővült a palettánk. Ez egy Palfinger Sany típusú autódaru., a Palfinger céget gondolom nem kell itthon bemutatni illetve a Sany, egy kínai konglomerátum, - hatalmas nagy cég..

Ezek tulajdonképpen Sany gyártmányú autódaruk, az alépítménye pedig bármilyen Európában forgalmazott teherautó-alépítmény, tehát lehet ez Volvo, Scania, MAN. Itt  Európában kerülnek összeszerelésre. Ennek a forgalmazását kezdtük meg január elsejétől. Nem mondom, hogy nincs köze az építőiparhoz,  de más területeken is lehet használni. Ez azt jelenti, hogy a 18 tonnától az 50 tonnás teherbírási kategóriában tudunk most ajánlani ilyen autódarukat. Nyilván azt nem gondoljuk, hogy rögtön az első évben el fogja érni a JCB forgalmát. De hát ugye valahol el kell azért indulni. És ez egy pici lépés lehet talán, nemcsak építőipari lábon való állás.

MAÉP: Hogyan tervezte a Terra ezt az évet? Tavaly  nagyon mellé lehetett lőni, most mi látszik?

V. Á.: Picit konzervatívabban terveztük az idei évet, úgy gondoljuk, hogy egy olyan 10-15%-kal azért a tavalyi, tehát a 2020-as eredményeink alá tudunk majd csak érni. Ez sok mindentől függ, például hogy milyen pályázatok lesznek kiírva a mi ügyfeleink számára. Sokkal több a bizonytalanság, mint ami normál esetben van. Mi mégis azt mondjuk, hogy nem lesz ez egy nagyon rossz év, és szép darabszámot fogunk tudni értékesíteni. Azt látjuk a kormányzati kommunikációból kiindulva, hogy az építőiparba pumpálnak pénzt, tehát lesznek további állami beruházások. Ez nyilván nekünk jó, mármint ha a mi ügyfeleinknek jó, akkor nekünk is jó. Úgyhogy összességében azt gondolom, hogy nem biztos, hogy ez egy olyan nagyon rossz év lesz. De hát rengeteg sok kérdőjellel.

Az interjú 2021. február végén készült. Megjelent a Magyar Építő Fórum tavaszi, 2021. márciusi számában.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©