Ismét Duna Group Szabadegyetem

A hagyománynak tekinthető, 4 napos szakmai rendezvénysorozat augusztus 11-én kezdődik.

2022. június 29.

Immár harmadik alkalommal hívja meg a Duna Csoport az ország infrastruktúra-építőmérnök hallgatóit a Duna Group Szabadegyetemre. A hagyománynak tekinthető, 4 napos szakmai rendezvénysorozat augusztus 11-én kezdődik. A meghívottak számára továbbra is ingyenes program egyik kimondott célja, hogy már a hallgatói évek alatt személyesen összeismertesse egymással a jövő infrastruktúra építőit.

Az elmúlt két évben felszabadult hangulatban zajló esemény tapasztalataira alapozva a Duna Csoport idén is lehetőséget teremt a résztvevőknek, hogy betekintsenek az infrastruktúra-építési szakma kulisszatitkaiba - miközben várhatóan az egész életükre szóló ismeretséget köthetnek az építőiparral és a jövő infrastruktúra mérnökeivel.

A Duna Group Szabadegyetem idén is a lehető legérdekesebb programokból került összeállításra s ezúttal is központi szerepet kap az innováció, azon belül a BIM. Ennek megfelelően a résztvevők bejárhatják az ország két jelentős építőipari projektjét: Paksnál az épülő paksi hidat, illetve az európai szinten is kuriózum ZalaZone Járműipari Tesztpályát.

Az iparági témák mellett a csapatépítés is teret kap a hosszú hétvégén: ennek kereteit a sör- és borkóstolás, valamint a gasztronómia adja.

Kincses Péter, a rendezvény főszervezője a 2022-es Duna Group Szabadegyetemre készülve hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek sikeres rendezvényeire bátran lehet már építeni: „Az elmúlt évek benyomásai és tapasztalatai alapján olyan országos szintű, építőmérnök találkozót tudunk szervezni, melyben a modern technológia, a projektbejárások és a szórakozás is főszerepet kap. Így lehetőségünk nyílik rá, hogy bemutassuk a jövő mérnökeinek, hogy milyen óriási potenciál van a magyar útépítés piacvezetőjénél. A Szabadegyetemmel ugyanakkor népszerűsítjük is az infrastruktúraépítést és az egész ágazatot, továbbá összeismertetjük az iparágat és a hallgatói réteget, amely lényegében az ágazat jövőjét jelenti. Mindezeken túl a diákok közötti kapcsolatépítés is fontos: az ilyen táborokban születő, életre szóló barátságokra mind szakmailag, mind emberileg lehet építeni.”

A Szabadegyetemen idén bemutatkozik a Duna Group Tehetséggondozás Program is, amely az ország egyik legkomplexebb mérnökképzése.  

A Duna Group Szabadegyetem négynapos programsorozata a meghívottak számára teljes mértékben ingyenes.

Jelentkezés itt: https://www.dunaaszfalt.hu/hu/hirek/mi-is-az-a-szabadegyetem

Duna Group sajtóközlemény

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A csehországi Dobříšban található Doosan Bobcat-központban rendezték meg a Bobcat Demo Days-t. A cég a legújabb termékeit és technológiáit mutatta be.   

 

Az ukrajnai háború és következményei hatására többé-kevésbé ugyanazok a tendenciák érvényesülnek a szomszédos országok építési piacán. Egy biztos: mindenkinek fájni fog.

Átadták a Néprajzi Múzeumot, amely a Liget Budapest projekt keretében épített újabb nagyszabású épület. Díjeső a terveknek, de hogyan készült el az épület? Interjú a projektvezetőkkel.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©