Több mint negyvenezer látogató a SaMoTer kiállításon

Vasárnap ért véget Veronában a legnagyobb olasz nemzetközi építőipari gépkiállítás. 

2023. május 10.

Vasárnap ért véget Veronában a SaMoTer, vagyis a legnagyobb olasz nemzetközi építőipari gépkiállítás. Az ötnapos rendezvényre 91 országból negyvenezer szakember látogatott el – áll a rendezvényt szervező Veronafiere május 9-én kiadott közleményében. A vendégek elsősorban Németországból, Spanyolországból és Franciaországból érkeztek, így ezen országok állnak a küldőországok első három helyén, de szép számmal érkeztek látogatók Ázsiából, Afrikából, Észak- és Dél-Amerikából is.

A háromévente megszervezett rendezvény idei főbb témái az üzleti környezet, az innováció, a nemzetközi kapcsolatok, és a képzés témakörei voltak. Az eseménynek otthont adó Veronai Kiállítási Központban 536 kiállító cég mutatkozott be. Ezek között 115 nemzetközi vállalat volt 23 országból, és ismét tiszteletüket tették olyan jelentős iparági szereplők is, mint például a CGT, a Caterpillar vagy a Hitachi.

Az idei 31. SaMoTer is számos technológiai újítást mutatott be, amelyeket a gyártók mind a versenyképesség és a fenntarthatóság jegyében fejlesztettek. A látogatók megtekinthették többek közt a jövő technológiáját képviselő gépeket az idén debütált új, dinamikus kiállítási területen, az Il Cantiere Digitale – Samoter LAB közös projektében megvalósuló teljes körű automatizált építkezésen.

A programban szerepelt számos közvetlen üzleti találkozó is. A szervező Veronafiere adatai szerint 36 országból érkező 106 különböző vezető több mint 500 közvetlen találkozót tartott üzleti partnereivel a rendezvény alatt, köztük számos képzési és a fejlesztésben résztvevő tudományos partnerekkel is.

A rendezvényt politikusok is megtisztelték, a megnyitón beszédet mondott Matteo Salvini, az olasz kormány infrastrukturális és közlekedési minisztere, és Antonio Tajani, az Európai Parlament korábbi elnöke, jelenlegi olasz külügyminiszter.

„A járvány miatti hat év kihagyás után sikeresen visszatérni a pályára nem nyilvánvaló egy háromévente megrendezett eseménynél” - értékelte Federico Bricolo, a Veronafiere elnöke a szervezet közleményében. A SaMoTer 2023-ban ezen a nehezített pályán érte el a célját, egy olyan eseménnyel, amely idén is lehetőséget teremtett az üzletkötésre, új piacok megnyitására és a legfrissebb újdonságok megismerésére az olasz és a külföldről érkező cégek és szolgáltatók számára" – emelte ki a szakember.

Maurizio Danese, a Veronafiere ügyvezető igazgatója üdvözölte, hogy a digitális megoldások és a fenntartható megoldások sokakat érdekeltek idén, és erre építenek majd a következő kiállítás tematikájában is. A szakember elárulta, hogy már dolgoznak a következő kiállítás megszervezésén is. A következő, 32. SaMoTer kiállítást 2026. május 6-9. között rendezik Veronában.

SaMoTer Press Office, fotó: SaMoTer

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A bauma-t a világ legnagyobb építőgépszakvásárát 2022. októberében rendezték Münchenben. Ezt mindössze néhány hónappal, idén március közepén követi az Észak-amerikai kontinens legnagyobb kiállítása és vására, a Conexpo-Con/AGG.  A gépgyártók természetesen átgondolják, mit hol mutassanak be a várható piaci kereslet függvényében.

Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazói szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2023-tól. A három legnagyobb forgalmazó és két legnagyobb kölcsönző cég vezetője válaszol.

Ezermilliárdos nagyságrendben állított le vagy halasztott el állami beruházásokat a Lázár János által vezetett építési tárca a 2022-es választások óta. Elmaradásuk érzékeny veszteséget jelent a következő években a hazai építőipar számára. Összeállításunkban az elmúlt időszakban az előkészítésük során félbehagyott állami beruházásokból válogattunk.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©