Csuklósdömperekkel bővít a Hyundai

A Hyundai Construction Equipment június végén jelentette be, hogy két csuklósdömper-modellel szélesíti gyors ütemben gyarapodó építőgép- és földmunkagép-kínálatát.

2022. július 03.

A Hyundai Construction Equipment június végén jelentette be, hogy két csuklósdömper-modellel szélesíti egyébként is gyors ütemben gyarapodó építőgép- és földmunkagép-kínálatát. 28 illetve 41 tonnás teherbírásukkal a HA30A és HA45A remekül passzolnak a Hyundai nagyobb lánctalpas kotróihoz és homlokrakodóihoz.

A Hyundai két olyan modellel vág neki a csuklósdömper-piac meghódításának, melyek már bizonyított, előremutató technológiákkal garantálják a kiemelkedő termelékenységet és mozgékonyságot éles körülmények között. A népszerű 30 illetve 45 tonnás kategóriákban ringbe szálló HA30A és HA45A állandó hatkerék-meghajtással készülnek, amihez első és hátsó önzáró differenciálművet, valamint manuálisan zárható központi differenciálművet kapnak, hogy nehéz terepen is könnyedén elboldoguljanak.

Szintén a manőverezőképesség szempontjából előnyös a járművek vázának kompakt kialakítása. Ebben játszik szerepet a hátsó traktus hátrafelé szűkülő kialakítása, valamint a ZF váltóba integrált első differenciálmű, ami lehetővé tette az elülső vázszekció lerövidítését. Így sikerült elérni, hogy a masszív stabilitás mellett a csuklósdömperek a piac legkisebb fordulókörével büszkélkedhetnek. Az első tengely gázos-hidropneumatikus önszintező felfüggesztése sokat tesz hozzá a kényelmes futáshoz, és ezzel a nehéz terepviszonyok leküzdéséhez is.

Annak érdekében, hogy az első kerekeken minden helyzetben egyenletes legyen a súlyelosztás, a fordítókoszorú a törzscsukló előtt kapott helyet. Ez lehetővé teszi a vezető számára, hogy mindössze 45 százalékos beállítással használja az önzáró differenciálművet, és a hajtás teljes zárás nélkül is bármilyen kormányállásnál eljusson az első kerekekre.

A bogie tengelyes hátsó futóműhöz egyetlen központi differenciálmű tartozik, és ehhez csatlakozik oldalanként a két-két kerék hajtását biztosító áttétel. Az oldalanként elhelyezett egységek csaknem 40 fokban képesek elfordulni a vízszinteshez képest, hogy nehéz terepen is folyamatosan megmaradjon a kapcsolat a talajjal. Eközben azzal, hogy mindössze egyetlen differenciálműre volt szükség, a szabad hasmagasságot is sikerült növelni.

Mindkét modellt hidraulikus retarderrel szereli a gyártó, melyet alapáras elektronikus motorfék egészít ki. Ezzel elérték, hogy az olajhűtésű nedves tárcsafék-rendszer karbantartási periódusa akár 15.000 órára nőjön. A teherautók álló helyzetben tartásáról hidraulikus működtetésű mechanikus rögzítőfék gondoskodik, míg nehéz terepen dőlésszög-mérő és borulásgátló támogatja a sofőrök munkáját.

A hátrafelé szűkülő hátsó szekció segít egyenlően elosztani a terhelést az első és hátsó tengelyek között. Púpozva a HA30A kapacitása 16,8 m3, míg a nagyobb HA45A modell 24,4 m3 anyagot képes befogadni. A fenti értékek hátfali lengőajtó alkalmazásával 17,8 m3-re, illetve 26,0 m3-re növelhetők, míg a billencs felépítmény opcionálisan fűthető a motorból távozó kipufogógázokkal, hogy hidegebb éghajlatokon megelőzhető legyen az anyagok odafagyása, letapadása. Kőszállításhoz szintén felár ellenétben rendelhetők belső kopólemezek is.

HA45A

A Hyundai választása mindkét dömper esetében a Scania Stage V-bosorolású dízelmotorjaira esett. A HA30A-ba a 9,3 literes, öthengeres DC9 turbódízelt szerelik 375 Le (276 kW) teljesítménnyel és 1876 Nm csúcsnyomatékkal, nagyobb testvérébe viszont egy hathengeres blokk kerül: a 12,7 literes DC13 jelű egység kereken 500 lóerőt (368 kW) és 2476 Nm nyomatékot présel ki magából.

Mindkét motorhoz nyolcsebességes ZF automataváltót társítottak, és nem maradhatott ki az integrált retarder sem. A nyomatékváltóval minden fokozatban rendelkezésre áll a fogyasztás csökkentését és a hatékonyság növelését szolgáló lock-up funkció. Ami a karbantartást illeti, a biztonságra is jó hatással van, hogy az üzemanyagtank, az AdBlue folyadék tartálya és az alapáras automatikus zsírzórendszer is egyszerűen feltölthető a jármű mellett állva. A motorburkolatot előrebillentve érhetők el a szűrők és feltöltési pontok, míg a komolyabb javítási és karbantartási műveletekhez a komplett fülke is hátradönthető.

A szériafelszerelések sorát gyarapítja a Hyundai Himate telemetriája is műholdas és GSM kapcsolódási lehetőségekkel, így a rendszer a világ legeldugottabb szegleteiben elhelyezkedő bányáiban és építési munkaterületein is használható. Segítségével az ügyfelek a távolból követhetik nyomon a gépek termelékenységét, üzemanyagfogyasztását, vagy épp a hibajelzéseket és karbantartásokat, ami csökkenti az állásidőt és javítja a flotta kihasználtságát.

A piac legtágasabb ROPS/FOPS fülkéjének belsejében az ergonomikus elrendezésű kezelőszervek könnyen és kényelmesen érhetők el az igényes, légrugós vezetőülésből. Az alapfelszereltségben például MP3/Bluetooth rádiót, USB töltőt, körben kapaszkodókat és lábtámaszt találunk. Bőséggel állnak rendelkezésre rakodórekeszek is, többek közt elfér a külön rendelhető hűtő/fűtő láda, de telefonok vagy egyéb eszközök töltéséhez kérhető 12 voltos aljzat is. Mindkét modellen alapáras a teljes klímarendszer, a tökéletes kényelemhez pedig a rendkívül alacsony, mindössze 72dB(A) zajszint is adott.

Előrefelé a döntött motorburkolat miatt rendkívül jó a kilátás, kétoldalt pedig eltolható ablakok kaptak helyet. A túlsúly elkerüléséhez és a termelési adatok rögzítéséhez jön jól a központi monitoron megjeleníthető raksúlymérő, de ugyanitt hívhatók elő a diagnosztikai funkciók is – utóbbi segítségével a sofőr a fülkéből ellenőrizheti például a hidraulikafolyadék és váltóolaj szintjét. A már említett dőlésmérő nagy segítség a biztonságos üzemeltetéshez, míg hátramenetben tolatókamera és nagyméretű visszapillantók segítik a látást.

A Hyundai HA30A és HA45A csuklósdömperek egyaránt remek párost alkothatnak különféle kotrókkal vagy homlokrakodókkal. Mivel kezdettől fogva nagytömegű földmunkákhoz, autópályaépítéshez, illetve bányászati felhasználáshoz tervezték őket, még a legzordabb terepviszonyok között is jól használhatók, hogy folyamatosan hatékonyan dolgozhassanak az üzemeltetők keze alá.

Fontos megemlíteni, hogy a két szállítójármű a Hyundai Construction Equipment Europe (HCEE) és a Hyundai Doosan Infracore (HDI) közti együttműködés első kézzelfogható jele azt követően, hogy a Hyundai Heavy Industries Group a tavalyi évben felvásárolta a Doosan vállalatot. A HCEE és a HDI jelenleg külön divíziókként működnek a Hyundai égisze alatt, vagyis megtartották egymástól független vezetőségüket és forgalmazói hálózatukat.

A jövőben a technológiai integráció további fejlesztési lehetőségek előtt fogja megnyitni az utat a két cég között a kutatás-fejlesztés, tervezés, mérnöki folyamatok, beszerzés és gyártás terén, mely a tervek szerint kedvező hatással lesz a cégcsoport jövedelmezőségére. Ennek keretében a két vállalat közös platformokat fog fejleszteni kotrókhoz és homlokrakodókhoz, míg az egymást kiegészítő eszközök forgalmazása révén az értékesítés növekedésére számítanak. (lásd kapcsolódó cikkünket)

Szöveg és fotó: Hyundai Construction Equipment Europe

 

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A csehországi Dobříšban található Doosan Bobcat-központban rendezték meg a Bobcat Demo Days-t. A cég a legújabb termékeit és technológiáit mutatta be.   

 

Az ukrajnai háború és következményei hatására többé-kevésbé ugyanazok a tendenciák érvényesülnek a szomszédos országok építési piacán. Egy biztos: mindenkinek fájni fog.

Átadták a Néprajzi Múzeumot, amely a Liget Budapest projekt keretében épített újabb nagyszabású épület. Díjeső a terveknek, de hogyan készült el az épület? Interjú a projektvezetőkkel.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©