A neheze még hátravan

Évértékelő. Lapunk interjúja Koji Lászlóval, az ÉVOSZ elnökével.

2024. január 03.

Kövesdy Gábor (MAÉP): Sokszor halljuk tőled is, hogy tragikus az építőipar helyzete. Mit mutatnak konkrétan az idei számok?

Koji László (ÉVOSZ): Az év első 10 hónapjában 4,7%-kal  kisebb az építőipar teljesítménye, mint egy évvel korábban volt, összehasonlító árakon. Mi arra számítunk, hogy éves szinten körülbelül 5%-ot esik az iparág. De nagyon nagy a szóródás. Van, aki még növelni is tudta teljesítményét, és van, aki attól jóval elmarad. Igaz ez elsősorban a mélyépítés, út, vasút, infrastruktúra, egyéb létesítmények területén, ahol már a múlt év közepétől folyamatosan csökkent a rendelésállomány és a teljesítés is.

K.G.: Egyébként ez a 4,7–5%-os csökkenés egybevág az ÉVOSZ év eleji prognózisával.

K.L.: Ez pontosan így van, csak lélektanilag sokkal rosszabb a helyzet. Ha az elmúlt években azt kellett megélned, hogy 10–15%-kal növelted a teljesítményt, most pedig, átlagosan 5-tel kevesebb, akkor az már egy 20%-os különbség.

K.G.: A mélyépítésnél akár 20%-os visszaesés is elképzelhető?

K.L.: Ebben az évben még nem, a mélyépítési ágazat körülbelül 10%-kal visszaesik idén. Viszont 30%-kal kisebb a rendelésállományunk, mint egy évvel ezelőtt volt, és ezen belül a mélyépítésnek 42%-kal  kisebb a rendelésállománya, ami azt mutatja, hogy idén még nem vagyunk a mélyponton. 2024 sokkal nehezebb éve lesz az építőiparnak, mint az idei volt.

K.G.: Többször lehetett hallani tőled is, hogy az építőipar létszámkibocsátó ágazat. Valójában mennyien hagyják el az iparágat?

K.L.: Sokszor kerül szóba ez a téma. De nem szabad egy az egyben elhinnünk, amit a KSH adatai mondanak. Az év elején 380 000 foglalkoztatottal indultunk, és szerintem most olyan 360 000 főnél lehetünk. Ugyanis az van, hogy ha csak egyetlenegy napra foglalkoztatsz valakit, azt a KSH felé be kell jelenteni, és már foglalkoztatottnak számít. És itt különösen az év közepétől kezdődő hektikusságot kell számításba venni. A cégek akkor vesznek föl mindenekelőtt segédmunkást, amikor van munka és szükség van rá, utána elengedik, aztán újra fölveszik, ha szükséges. Tehát a folyamatos foglalkoztatás nincs meg, de darabszámban a KSH ilyen számokat jelent.

K.G.: Térjünk át a lakásépítésre, ahol nagyon jelentős a visszaesés. A KSH-nak az első háromnegyed évre vonatkozó adata 10 800 megépült lakás.

K.L.: Így van. Általában a 4. negyedévben szoktunk lényegesen több lakást átadni, és ezért a mi éves várakozásunk 17 000 darab. De az első háromnegyed év azt mutatta, hogy 20%-kal kevesebb volt az átadott lakások száma, és közel 40%-kal kisebb a jogerős építési engedéllyel, bejelentéssel bíró lakóingatlanoknak a száma.

K.G.: Egyszer Grabarics úrral készítettem interjút, aki azt mondta, hogy csak ahhoz, hogy a lakásállomány ne öregedjen el, tehát a jelenleg minőség fenntartáshoz évente legalább harminc–harmincötezer lakást kellene építeni. Ehhez képest is tudjuk értékelni ezt a 17 000-et.

K.L.: Sok mindenhez tudjuk mérni. Magyarországon van 4,6 millió lakóingatlan. Ebből körülbelül négymillió lakott, hatszázezret vagy le kéne bontani, vagy esetleg átalakítani. De mondjuk, hogy ezt a négymilliót fenn akarjuk tartani, és mi azt mondjuk, hogy általában 100 évre építünk egy lakóingatlant itt a Kárpát-medencében, akkor ebből az jön ki, hogy 35–40.000-et kellene építeni évente. Persze 100 év után is vannak itt még lakott ingatlanok, ezért mondhatjuk, hogy minimum 35.000-et kellene évente építeni. Valóban, ehhez a 35.000-hez képest építünk az idén 17.000-et, jövőre pedig még kevesebbet.

K.G.: Lehetne-e ösztönzőket találni a lakásépítésre, gondolok például a CSOK Pluszra.

K.L.: Azt látni kell, hogy a CSOK Plusz nagyon fontos és jó, de az elsődlegesen  családpolitikai program, és nem lakásprogram. Ettől mi 2000–2500 új lakásnál többet nem várunk. A CSOK Plusz a leginkább azért jó, mert segíti a lakásmobilitást, tehát a használt lakáspiacot megmozgatja, és a lakásfelújításnál tud jelentkezni. Ez a 2000–2500 lakás nem is 2024-ben fog megjelenni, mert minimum másfél év kell ahhoz, hogy egy lakás elkészüljön.

Az ingatlanpiacot nem ez mozdítja meg, hanem ha a hitelkamatok 5%-ra lemennek, mert az egy olyan lélektani határ, amikor a lakosság úgy gondolja, hogy fölvesz hitelt, hogy kiegészítse a saját megtakarítását.

K.G.: Ezt a lakáspiaci helyzetet látva mik az ÉVOSZ javaslatai?

K.L.: Majd minden hónapban ostromoljuk a javaslatunkkal a kormányzat ezért felelős részét. Azt mondjuk, hogy ha a költségvetés ilyen nehéz helyzetben van, akkor nem a vissza nem térítendő támogatást kell előnyben részesíteni, hanem a kamattámogatást, ami egy szélesebb kört érhet el. Ugyanannyi pénzt kíván és kevésbé terheli évről évre a költségvetést. Most az egyik szemünk sír, a másik nevet, mert megjött a CSOK Plusz kamattámogatás. De szigorú, és kevesebb embert ér el, mert csak az új gyerekért jár.

Az állami otthonfelújítási programot is szorgalmazzuk, mert a felújítás nálunk egyenértékű az újlakás-építéssel. Mi csaknem kizárólagosan energiamegtakarítást célzó otthonfelújításban gondolkodunk, és abban, hogy elsődlegesen az itthon gyártott, elsősorban energiamegtakarítást eredményező építési termékek és azok beépítése legyen kedvezményezett.

K.G.: Az utóbbi években sok külföldről érkezett vendégmunkás volt az építőiparban Magyarországon, ukrajnai, romániai és mások. Lehet azt mondani, hogy ők azok, akik a recesszió első körében lemorzsolódnak?

K.L.: Ez nem ilyen egyszerű. Az építőipar körülbelül 15–20.000 harmadik országbeli állampolgárt foglalkoztathat, nem uniósat. Szakmunkást, mérnököt, betanítottat, és ennyit most is foglalkoztat. Ha azt nézzük, hogy 380.000-ből 15–20.000-ről beszélünk, akkor azt lehetne mondani, hogy a mi szakmánkban ez nem egy jelentős szám.

Egy más típusú jelenség van két éve az építőipar munkaerőpiacán. Mégpedig az, hogy a külföldi befektetők egy csoportja, aki Távol-Keletről, Ázsiából vagy Törökországból jön, az összes erőforrást hozza magával. Hozza az építési terméket, hozza a munkaerőt, hozza a kapacitást, hozzá a mérnököt, és úgymond párhuzamos építőipari zónák alakulnak ki az országban, ahol a magyar munkás, a magyar kapacitás, a Magyarországon gyártott termék nem tud érvényesülni. És ezt több mint egy éve mondjuk a külgazdasági miniszternek. Lengyelországban például elképzelhetetlen lenne, hogy ne vegyesvállalati formában történjen meg a létesítmény megvalósítása. Azt tapasztaljuk, hogy az a külföldi befektetés, amely építési, beruházási céllal jön  ezekből a régiókból, mire a létesítmény elkészül, 90%-ban ki is vitte a pénzt.

Az építőiparunk nem exportorientált ágazat, 5–6%-nál nem nagyobb a exportteljesítményünk, tehát a saját piacunkon kell megélni. És a saját piacunkat látványosan veszítjük, különösen ilyen nehéz időszakban.

K.G.: Az előbb szó volt már az építőanyag- és építésitermék-kereskedelemről. Az ÉVOSZ-on belül is megalakult az építőanyag-kereskedelmi tagozat. Ők úgy látják, hogy idén a teljes építőanyag-kereskedelem 20–30%-kal fog visszaesni, és egyébként azok az őrült árak, amelyek a Covid után kialakultak, mondjuk a fatermékeknél, az acéltermékeknél, a szigetelőanyagnál, ezeknél áresést is tapasztalhatunk. Ha jól emlékszem, éppen a betonvas ára 30%-kal esett vissza. Szűkül a piac, erősödik a verseny, és emiatt az árverseny is élesebb?

K.L.: Ezt a témát onnan kell indítani, hogy a múlt évben 25%-os, az idén 13%-os építési termék áremelkedés volt, és ezt nem össze kell adni, hanem össze kell szorozni, mert ezek láncindexszámok. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 40%-os áremelkedés volt az építési termékek piacán. Ebből a 40%-ból beszélünk most 10–15%-os árengedményekről, persze termékenként ez nagyon eltérő, és valóban, ahol 200%-os áremelkedés is volt, és napi árakat adtak, ott van az erőteljesebb visszarendeződés. Tehát az árak vonatkozásában azt lehet mondani, hogy kb. június hónaptól a termékgyártók és a kereskedők havi árengedményekkel jelentek meg a piacon, ami átlagosan egy 15%-os nagyságrendet jelentett a stratégiai építési termékeknél. A kivitelezők pedig szeptembertől belemennek egy erősebb versenybe, és 8–10%-kal alacsonyabbak az áraik. Amiről most beszélünk, azt legkevésbé a lakossági piacon és Budapesten valamint agglomerációs övezetében érzékeli a megrendelő. Tehát most van egy féléves-háromnegyedéves helyzet, hogy összességében anyaghoz és kivitelezéshez is 10–15%-kal olcsóbban hozzá tudok jutni, de ha egy év múlva fogunk beszélgetni majd, légy szíves, és kérjed tőlem számon, hogy most azt mondom, hogy semmi sem lesz olcsóbb. Tehát ez a folyamat, amiről beszélünk, eltarthat 2024. elejéig. Van még 1–2 hónapunk, hogy egy kicsit kedvezőbb megrendelői oldalról a piaci helyzet, de jövőre semmi sem lesz olcsóbb. Ha valaki építeni vagy felújítani akar, akkor most tegye.

K.G.: Az építőanyagokról és építési termékekről beszélve vetődik fel az a kérdés, ami az építési törvény tervezetében látott napvilágot az ilyen termékek kereskedelmébe történő állami beavatkozásról. Nemzeti tüzéphálózat kialakítása kezdődik, féltek sokan.

K.L.: Végtelenül egyszerű a dolog. Rosszul volt talán megfogalmazva, a szakmát váratlanul érte, és rengeteg vélt sérelem keletkezett az első pillanatban. Ezt sikerült a helyére tenni. A mostani, Parlament előtt lévő építészeti törvényben az építésigazgatási intézkedésekre vonatkozó részben ez úgy van benne, hogy ha az ellátás biztonsága veszélybe kerülne, akkor a miniszternek különböző intézkedési lehetőségei vannak. És most pontosan meg van határozva, hogy mit jelent az ellátás biztonságának veszélybe kerülése. A másik pedig az, hogyha ilyen intézkedést hozna az állam, akkor csak a most meglévő építőanyag-ipari kereskedők közreműködésével fogja megtenni azt, hogy az állami beruházásokhoz legyen biztonsággal elegendő építési termék.

K.G.: Visszatérő probléma az építőipari szakképzés. Most ősszel az ÉVOSZ előállt egy a több lábon álló új elképzeléssel. Bázisiskola, képzőközpont, vállalkozás hármasára kell építeni a szakképzést. Hogyan nézne ki ez a rendszer?

K.L.: Másképp fogalmazunk, mint a kormányon belül az illetékes minisztérium, amelyik a szakképzésért felelős, de gyakorlatilag ugyanazt értjük alatta. Arról beszélünk, hogy a gyakorlati képzést kell mindenáron megerősíteni. A mi szakmánkban azzal, amit a szakképzési törvény lehetővé tesz, a közepes és nagyvállalkozások tudnak élni, akiknek van hozzá emberük, folyamatosan munkájuk, tehetségük. Az ÉVOSZ, amely elsősorban a közepes- és nagyvállalkozások érdekképviselete, rábeszélte a szövetségben jelenlévő jelentősebb cégeket a szakképzésben való részvételre. Már van az országban 13 ágazati gyakorlati képzőközpont, és integrátorként esetleg az alvállalkozói rendszerükbe is beépítik az ilyen igényeket. Másrészt durván 75 helyen folyik ma Magyarországon építőipari szakmunkásképzés és gyakorlati oktatás is, de nem kell ekkora intézményrendszer. Elfecséreli az állam a rendelkezésre álló forrásokat. Mi azt indítványoztuk, hogy az állam az intézményrendszerben legalább az úgynevezett bázisiskolákat jelölje ki. Tehát mondjuk, Miskolcon van négy olyan szakmunkásképző, ahol építőipari szakmákat oktatnak, de a gyakorlati képzést és annak a hátterét jó lenne a négy közül csak egy helyen folytatni, oda beruházni, fejleszteni, azt működtetni.

K.G.: Végül beszéljünk a stratégiáról. Mit lát az ÉVOSZ, vagy személy szerint te, az iparág jövőjét meghatározó kulcspontoknak?

K.L.: Azt szoktam mondani, hogy az építőipar kettős szorításban van. Egyrészt benne vagyunk a jelen piaci helyzetben, másrészt benne vagyunk abban a szorításban, ami a jövő kihívása. Ami a jövőképünket illeti, abban az a prioritás, hogy magánál a megrendelőnél tudjuk az igényeket kelteni, és ne a sokféle megrendelői igényt kövessük és lomhán kullogjunk utánuk. Vagyis a jövőképben az van benne, hogy tudjuk generálni a megrendelőnél azt, hogy minőségi megrendelő legyen és a jót akarja.

K.G.: Tehát egyfajta megrendelői edukálásról van szó.

K.L.: Pontosan. És ki az, aki leginkább alkalmas erre a feladatra? A szakma egészének feladata az, hogy képes legyen edukálni, tudja generálni az igényt. Ahhoz, amiről most beszélek, hatékonyabbnak és versenyképesebbek kell lenni. És van egy új látásmód, amire mi azt mondjuk, hogy értékláncszemlélet. Önmagában ebben az értékláncban egy vállalkozó nem tud hatékonyabb lenni, ha a környezetébe – mert sokszereplős egy-egy létesítmény megalkotása – a többi szereplő nem hatékonyabb. Mindenkinek, aki az értékláncban van, sokkal jobban rá kell látnia az egészre, és együtt kell hatékonyabbnak lenni. És persze csak akkor tudok hatékonyabb lenni, ha közösen megyünk a digitalizáció irányába is. Ma Magyarországon a digitalizációnak vagy a modern eszközök használatának nem technikai nehézségei vannak. Megvannak azok eszközök, a szoftverek, szinte minden megvan ahhoz, hogy a digitalizáció előre haladjon. Az emberi háttere nincs meg, akinek ezt az egész digitalizációs folyamatot el kell indítani és működtetni kell.

K.G.: Nyilván arra gondolsz, hegy a szemléletmód és hozzáállás megváltozása hosszabb folyamat.

K.L.: Igen, nehezen megy át a fejekbe az, hogy közös adatbázisokra van szükség, és ezekbe az adatbázisokba a saját adataidat bele kell rakni, ezeket fel kell tölteni, mert együtt tudunk hatékonyabbak lenni. Tehát ez egy borzasztóan nagy kihívás, és az ÉVOSZ elindította ezt a folyamatot. Az a cég, amelyik az új világ küszöbén belépett, szép csöndesen az alvállalkozói körét is beintegrálja, egyébként ebben áll a közepes és nagy cégeknek a legnagyobb felelőssége, ez az integrátori felelőssége, hogy miután a saját kollégáinak ezt megtanította, akkor az alvállalkozóit is hozzászoktassa ehhez. De ugye ez egy stratégia, és a stratégiáknak is egymást erősítő stratégiáknak kell lenni, és a legnagyobb megrendelőknek kell ilyen igényessé válni, és őt kell a leginkább edukálnunk. A legnagyobb megrendelőnk a magyar állam, ezért borzasztóan fontos az állami beruházásokról szóló törvény, az építészeti törvény, a nemzeti stratégia… hadd ne folytassam, tehát az, hogy kötelezze el magát, ha kell, jogszabályi háttérrel is a legnagyobb megrendelő, hogy ő igényes megrendelő kíván lenni, és mindezt kéri, mert a folyamat nem velünk kezdődik, hanem a megrendelővel. Az igényességben benne van az alapos előkészítés, a költségtervezés, a megfelelő becsült érték, ezeknek a folyamatos nyomon követése, a nagyobb átlátható verseny… és lehetne folytatni.

K.G.: Mit vár az ÉVOSZ a nemrég elfogadott építési törvénytől?

K.L.: Az igényes állami megrendelőt várjuk tőle.

Az interjú 2023. december elején készült, megjelent a Magyar Építő Fórum magazin 2023. téli számában (No. 92). Fotók: Horváth Barnabás (Magyar Építő Fórum).

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©