Építőipari helyzetkép

Az ÉVOSZ összefoglaló jelentése az év első öt hónapjáról.

2024. június 12.

A rendelésállományt és a cégek várakozásait figyelembe véve az építőipar 2024-ben továbbra is a termelés csökkenésére készül. Minden alágazatban a fizetőképes kereslet csökkenése tapasztalható. Az idén kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani. Az önkormányzati választások lelassítják a projektek előkészítését és a döntési folyamatokat. A lakosság kivár a beruházásaival. 2024. év elejétől kínálati piac jellemzi az építésgazdasági értéklánc egészét.

Jelenleg mintegy 20 ezer lakás, új építésű lakóingatlan van kivitelezés alatt. Ebből 2024. évben megközelítőleg 15 ezer készülhet el a mostani szerződésekből kiindulva. Ezzel párhuzamosan körülbelül 180 ezer lakás kerülhet felújításra az idei év egészében. Ez jelentős csökkenés. A lakásfelújítást az ÉVOSZ által is szorgalmazott Otthonfelújítási Program elindítása erősítheti fel. Ennek július elején történő elindulása még esélyt ad arra, hogy számos energiamegtakarítást célzó munkákkal a fűtési szezonig el lehessen készülni.

Továbbra is alacsonyabb az építőipar rendelésállománya, mint egy évvel ezelőtt. A rendelésállomány egy része ráadásul nem ebben az évben, hanem a későbbi években valósul meg.

Az ágazatban tartósan foglalkoztatottak létszáma 2024-ben tovább fog csökkenni. A hat hónapnál tovább foglalkoztatottak számában az ÉVOSZ 10-15 ezer fő körüli létszámcsökkenésre számít.

A várható teljesítmény mögött 2024-ban is komoly nehézségek húzódnak meg. A magas hitelkamatok miatt a lakosság továbbra is kivár. Az elhalasztott állami beruházások előkészítése vontatott.  Az alapanyagok magas árszintje szintén mérsékli az ágazat iránti keresletet.

Az építőanyagok árainál 2024. év első felében összességében stagnálás volt tapasztalható.  2024. év második felétől enyhe árnövekedést prognosztizál az ÉVOSZ.

 Az építőipari munkaerőpiacot 2024-ben is sújtotta a munkaerő elvándorlása, a munkaerő elöregedése és a generációváltás nehézségei, az iskolarendszerből kikerülő szakemberek alacsony száma. 2024-ben várhatóan a szakmából nyugdíjba vonuló szakmunkások száma meghaladja az építőipari munkaerőpiacra belépők számát mintegy 20 ezer fővel.

A munkaerőpiacot továbbra is jellemezni fogja a keletről nyugati irányba történő munkaerőáramlás.

A 2024. évben az erősebb piaci versenybe unión kívüli székhelyű vállalkozások is bekapcsolódtak a hazai építési piacon. A verseny tisztasága a jelenleginél nagyobb piaci ellenőrzést igényel.

2024 legnagyobb kihívása az egész építésgazdasági értéklánc szereplői számára a hatékonyság javítása - hívja fel a figyelmet Koji László, az ÉVOSZ elnöke. Ennek első eleme a működésben és a projektek megvalósításában is a költségcsökkentés, a képzés, a munkaerő kiváltásának módozatai.

A fenntarthatóság, a zöld építés, a digitalizáció és a technológiai korszerűsítés a keresletkorlátos piaci körülmények között nagy kihívás elé állítja az ágazatban vállalkozókat!

ÉVOSZ sajtóközlemény,  2024. június 12.

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Hét év után ismét megrendezik a legnagyobb hazai építőgép-kiállítást. Tekintsünk a múltba: hogyan és mikor kezdődött a Magyarországon forgalmazott építőipari gépek bemutatása?

Az ÉBSZ Kiállításokon a gépkezelő verseny mindig nagy attrakció. Nem lesz ez másként az idei Gépshow-on sem.

Négy évtized elég volt ahhoz, hogy Kína a semmiből a világ autóipari nagyhatalmává váljon. Összeállítás arról, hogyan hódítanak a világban és Magyarországon.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©