Újabb kötvénykibocsátásra készül a KÉSZ Csoport

A márciusi 20 milliárd forint után most 10 milliárd forintnyi kibocsátást terveznek, a tőkét a vállalat építőipari kapacitásai bővítésére használja majd. 

2021. november 11.

Újabb kötvénykibocsátásra készül az építőipari KÉSZ Csoport: a márciusi 20 milliárd forint után most 10 milliárd forintnyi kibocsátást terveznek, a friss tőkét a vállalat elsősorban az építőipari kapacitásai bővítésére és hatékonyságnövelésre, valamint ingatlanfejlesztési portfóliójának bővítésére kívánja fordítani - közölte a cég kedden az MTI-vel.  

Az első körben sikeres, 20 milliárd forintos kötvénykibocsátás után a KÉSZ Csoport ezúttal szintén 10 éves futamidejű, 10 milliárd forintos kötvénykibocsátást tervez november 15-én, a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramjában. A közlemény szerint a tranzakcióhoz szükség volt a vállalat és a kibocsátandó kötvények ismételt minősítésére is: a Scope Hamburg GmbH október 29-én megerősíttette a KÉSZ Holding Zrt. mint kibocsátó "BB" stable hitelminősítését és a második körös vállalati kötvényre is kiterjesztette az első kötvény "BB" stable minősítését. A minősítő kiemelte, hogy a KÉSZ Holding és a kötvény esetében is stabil kilátásokat állapított meg részben mert a vállalatcsoport árbevétele és eredményessége is jelentősen javult 2020-ban és ezt támasztják alá 2021-es féléves gazdálkodási beszámolói is, valamit pozitívan értékelte a 2022-re és 2023-ra látható már leszerződött munkák magas arányát is.

A KÉSZ Holding Zrt. a Budapesti Értéktőzsdén tette közzé első féléves eredményét, amelynek értelmében 2021 első hat hónapjában a vállalat adózás előtti eredménye 4,25 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 1,73 milliárd forint. A társaság értékesítésből származó nettó árbevétele meghaladta a 70 milliárd forintot, miközben 2020 első fél évében a nettó árbevétele 55,81 milliárd forintot tett ki.

Forrás: MTI

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©