Nem áll meg a Magyar Falu Program

A Magyar Falu Program keretében folyatódnak az út- és járdafejlesztések. Új pályázatok jelentek meg, beadás július 14-ig.  

2023. július 07.

A Magyar Falu Program indulása óta 75 milliárd forintot fordított a kormány a program keretében út- és járdafejlesztésekre, mondta a Fejér vármegyei Nagyvenyimen a megújult Bocskai utca átadási ünnepségén Gyopáros Alpár.

A Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa bejelentette: a Magyar Falu Programot folytatni fogja a kormány.   Gyopáros Alpár hozzátette, hogy már ki is írtak egy hasonló tartalmú pályázatot, amelyből út- és járdafejlesztéseket finanszíroznak. Közölte azt is, hogy július 14-ig adhatók be a pályázatok. Ezen túl, a nyár folyamán, de legkésőbb ősszel, a korábban megszokott módon folytatják a pályázataik meghirdetését.

A kormánybiztos hangsúlyozta: jellemző, hogy a pályázatok elbírálása során kapcsolatot tartanak az érintett településeken élőkkel, az országgyűlési képviselőkkel, a település vezetőivel, civil szervezetekkel, egyházközségekkel. "Gyakorlatilag az alulról érkező javaslatok épülnek bele a Magyar Falu Programba" - tette hozzá. A program sikerének alapja tehát a tartalom, hangsúlyozta, amit a helyiek határoznak meg.

Kitért arra is, hogy településvezetők sokat panaszkodnak az uniós pályázatok túlzott bürokratikusságára. Ennek az a következménye, hogy mire eljutnak a pályázat megírásától a megvalósításig, olyan sok idő telik el, hogy közben megdrágulnak az építőanyagok. A településvezetőknek pedig fejtörést okoz, miből pótolják ki a különbséget - mondta. A Magyar Falu Program ehhez képest rendkívül gyors, állapította meg, mert a nyertesek kihirdetését követő öt nap múlva már megérkezik a települések számlájára az elnyert összeg.

A program harmadik nagy előnye a forrástömeg nagysága. Ez, csak Fejér vármegyében, csak a Magyar Falu Programban, az elmúlt három és fél évben több mint 40 milliárd forintnyi fejlesztést jelentett  - emelte ki. "Országos szinten a program indításától kezdve hasonló út-, járda- és kerékpárút-fejlesztésekre több mint 4100 helyszínen biztosított forrásokat a kormány" - tette hozzá a kormánybiztos.
 

MTI, fotó: Magyar Közút

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©