Folytatódnak a belvárosi felújítások

Újabb beruházásokat kezd meg az V. kerületi önkormányzat ősszel csaknem 4 milliárd forint értékben, a munkálatok várhatóan 2014 márciusának végére befejeződnek.

2013. augusztus 14.

Újabb beruházásokat - köztük a Dunakorzó és a Váci utca megújítását - kezd meg az V. kerületi önkormányzat ősszel csaknem 4 milliárd forint értékben, a forgalomtechnikailag is összehangolt fejlesztések várhatóan március végére befejeződnek.

Új lendületet kapnak a belvárosi beruházások, mert miközben már tart a Kossuth tér, valamint a Ferenciek tere és környezetének megújítása, számos új fejlesztés is indul - mondta Rogán Antal, a kerület polgármestere egy pénteki háttérbeszélgetésen. Hozzátette, hogy a déli belváros kis utcáinak megújítása gyakorlatilag lezárult.

A Molnár utcát a Ferenciek tere beruházással összefüggésben újítják meg, ugyanakkor látványos átalakítások lesznek a Dunakorzón, a Váci utcában és mellékutcáiban, az Olimpia parkban, valamint a Kossuth tértől északra lévő utcákban is. Az utóbbi már augusztusban megindul, a támogatási és kivitelezési szerződést már aláírta. Az új fejlesztések költsége 3,8 milliárd forint, amelyből 1,8 milliárdot az Európai Unió, 1 milliárdot az állam, 900 millió forintot pedig a kerületi önkormányzat finanszíroz.

A jelenleg elhanyagolt Olimpia parkban egy fiatalos, modern hangulatú közpark jön létre: a területen új zöldfelületeket, sportpályát, játszóteret és kutyafuttatót alakítanak ki, a körbekerített parkot őrzik majd. Az ősfákat nagyrészt meghagyják, ugyanakkor - a zöld egyesületekkel egyeztetve - 16 fát ki kell vágni. Ezek helyett 41 újat ültetnek majd.

A lakosság véleményét figyelembe véve megújul a Balassi utca Kossuth tér és Markó utca közötti része, valamint a Falk Miksa utca. Utóbbi egyik torkolatánál egy teret is kialakítanak, s ott kap helyet Peter Falk, vagyis a sorozatbeli Columbo szobra is (lásd a képen).

belváros 02

Csak még egy kérdés - A Falk Miksa utca egyik torkolatánál kialakítandó térre tervezett Peter Falk, vagyis a tévésorozatbeli Columbo és kutyájának szobra látható (MTI)

A Dunakorzón (lenti kép) folytatják a burkolatok megújítását, kicserélik a kandelábereket - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a munkálatokat szakaszosan végzik októbertől, s tavaszra érnek a végére. Ugyanez az ütemezés igaz a Váci utcára is, ahol a Szabad sajtó út és a Vörösmarty tér között világos, szecessziós burkolatokat helyeznek el.

A Nagy Ignác utcában és a Bihari János utca egy szakaszán is burkolatot cserélnek, megújul az Arany János utca egy kisebb része, továbbá a Széchenyi utca, a Garibaldi utca és az Akadémia környezete. A forgalomtechnikailag is összehangolt beruházások március végéig elkészülnek, s várhatóan a Ferenciek terét a tervezettnél korábban át tudják adni.

belváros 04

Megújult korzózás - A Dunakorzón megújítják a burkolatokat és kicserélik a kandelábereket (MTI)

A belvárosi önkormányzatnak vannak további terveik is, például a Szervita tér megújítására. Erre a fővárosi önkormányzatnál pályáztak forrásra, s amennyiben elnyerik, a kerület saját forrásból rendbe tudja hozni a Semmelweis utcát és a Városház utcát is. Amennyiben nem jutnak forráshoz, saját költségvetésből újítják meg a Szervita teret. Gondolkodnak azon is, hogy a Margit híd lábánál egy tematikus kutyás parkot hozzanak létre.

Forrás: MTI

(A képek forrása az MTI, Fotó: V. kerületi önkormányzat)

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©