A vasútfejlesztésről is tárgyalnak V-Híd konferenciáján

A következő tíz évben mintegy 15 milliárd eurót fordít a kormány a vasút fejlesztésére.

2024. január 23.

A következő tíz évben mintegy 15 milliárd eurót fordít a kormány a vasút fejlesztésére, amely új pályaszakaszok létrejöttét és járművek beszerzését is magában foglalja - hangsúlyozta az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Balatonalmádiban az első V-Híd mérnök konferencia első napján.

Csepreghy Nándor ismertette: a fejlesztés legfontosabb elemei a Budapest-Belgrád vonal kialakítása, a Budapestet délről elkerülő vonal és a déli körvasút projekt megvalósítása. Mint mondta, a fejlesztés nyomán az utasok száma megduplázható, a szolgáltatás színvonala pedig jelentősen javul majd, így Magyarország a régió logisztikai központjává válhat.

A folyami hajózásról szólva a szabályozás és hajózhatóvá tétel fontosságát emelte ki az államtitkár, kitért a légi közlekedés fejlesztésének jelentőségére, amelyek nyomán szavai szerint Magyarország logisztikai központjává válhat a kelet-nyugat irányú kereskedésnek.

Csepreghy Nándor kijelentette: 2010 és 2020 között jelentősen fejlődött a közúti közlekedés, így mára a régió legversenyképesebb infrastruktúrájával rendelkezik Magyarország.

Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa felidézte, hogy a V-Híd 2015-ben indult, az évek során óriásvállalattá nőtte ki magát. 2010-ig a magyar tulajdonú vállalkozások építőipari tevékenysége nem volt kiemelkedő, hiszen a magyar szakembereket elcsábították a külföldi befektetők, ezt a folyamatot később sikerült megfordítani - mutatott rá.

Kiemelte a magyar-török illetve a magyar-kínai megállapodások jelentőségét a vasútfejlesztés területén.

Sárváry István, a V-Híd Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a cégnél 1033 ember dolgozik, 257 mérnök tevékenykedik. A vállalat tevékenységi körébe tartozik a pályaépítés, a felsővezeték építése, a műtárgy- és közműépítés. Az Európában egyedülálló géppark értéke elérte a 100 millió eurót. Hozzátette: megalapították az ágazati képzőközpontot, mely lehetővé teszi a jól képzett munkaerő utánpótlást.

MTI
 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Hét év után ismét megrendezik a legnagyobb hazai építőgép-kiállítást. Tekintsünk a múltba: hogyan és mikor kezdődött a Magyarországon forgalmazott építőipari gépek bemutatása?

Az ÉBSZ Kiállításokon a gépkezelő verseny mindig nagy attrakció. Nem lesz ez másként az idei Gépshow-on sem.

Négy évtized elég volt ahhoz, hogy Kína a semmiből a világ autóipari nagyhatalmává váljon. Összeállítás arról, hogyan hódítanak a világban és Magyarországon.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©