A Bobcat nagy üzlete Svédországban

Közel 100 gépet szállítanak a két legnagyobb svéd gépkölcsönzőnek.

2020. augusztus 17.

A  Bobcat Sverige AB, a Bobcat hivatalos svédországi forgalmazója bejelentette, hogy körülbelül 100 új Bobcat gépet rendel  a Ramirent és a Renta Sverige, az ország két vezető gépkölcsönző cége. A Ramirent megrendelése a legnagyobb, amit a Bobcat valaha kapott a svéd piacon. A megrendelés  Bobcat 1- 8,5 tonnás mini kotrókat, és kompakt rakodókat érint.  Az új gépek szállítása folyamatosan fog történni a két cég számára,  a gépek a meglévő jelentős Bobcat flottához csatlakoznak. Mindkét cég kitűnő együttműködést alakított ki a Bobcat-el, ami megágyazott a  Bobcat Sverige részére adott mostani megrendelésnek.

Göran Andersson, a Bobcat Sverige vezérigazgatója elmondta, hogy  „az új Bobcat gépek szállítása a második negyedévben kezdődött, és a bérgépek az ország minden pontján megjelennek  a telephelyeken.  A svéd piac a koronavírusos időszak ellenére jól működik, óvatos optimizmust tükröznek a várakozások. Az korábbi bizonytalan helyzet kedvezett a bérgép piacnak, a cégek inkább béreltek, mintsem vásároltak ilyen körülmények között.”

A Ramirent-nek számos telephelye van szerte Svédországban. A Bobcat mini kotrókon és rakodókon kívül széles termékpaletta érhető el a Ramirent bérgép kínálatában. A svédországi egyébként az egyik nemzeti piac, ahol a Ramirent jelen van. Kilenc észak- és kelet európai országban folytatnak hasonló tevékenységet, 300 telephelyen összesen 3200 munkavállalót foglalkoztatnak. A Ramirent tulajdonosa a Loxam Csoport, amelyik a harmadik legnagyobb építőgép és felszerelés kölcsönző vállalkozás a világon.

A másik érintett cég,  a  Renta a finn Renta Group Oy része, amelyik teljes körű bérgép és felszerelés kölcsönző vállalat. A Renta Sverige AB 70 telephelyet tart fenn szerte Svédországban. Kínálatában szerepelnek állványzatok és időjárás változások elleni védelmet biztosító eszközök is, éppúgy, mint árvíz védelemhez szükséges felszerelések, szolgáltatások.

Doosan Bobcat EMEA

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A Doosan 2021. decemberben nem kevesebb mint 10 új gumikerekes és lánctalpas kotró modellt mutatott be, ezzel teljessé téve a cég DX-7 típuscsaládját, mely összesen 17 lánctalpas és gumikerekes, Stage V. motorral felszerelt kotrót ölel fel.  A modellek üzemi tömege 5 és 100 tonna közt alakul.

Az ÉVOSZ idén is elkészítette „Az építési ágazat 2022. évi súlyponti problémái, javaslatok ezek megoldásához”  című szakmai anyagát. Cikkünkben a 10 fejezetből álló dokumentum első két fejezetét idézzük.

Itthon 2021. júniusban közzétették a „Magyarország Nemzeti Hidrogénstratégiája” c. dokumentumot,  amelynek célja, hogy ösztönözze a hidrogéngazdaság kiépítését és biztosítsa Magyarország aktív szerepét az európai hidrogéntechnológia bevezetésében.  Hazai és nemzetközi körkép.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©