
Minden, amit a tavalyi évről tudni akartunk
2014. július 10.
A múlt év végén 93 292 regisztrált cég volt az építőiparban, 2,3 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban, a vállalkozások 30 százaléka épületgépészeti szereléssel foglalkozott.
A július 8-án megjelent Jelentés az építőipar 2013. évi teljesítményéről című KSH kiadvány számos fontos adatot szolgáltat a hazai építőiparral.
Építőipar - teljesítmény
Az építőipar termelése 1791 milliárd forintos értéke tavaly - több évig tartó visszaesés után - 9,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A növekedés ellenére azonban a termelés az ezredfordulón mért szint alatt maradt.
Az épületek építésének emelkedése az ipari beruházásoknak köszönhető, viszont a lakásépítés volumene tovább zuhant. Az egyéb építmények építését a - részben uniós támogatásból megvalósuló - út- és vasútfejlesztések növelték.
Az építőipar év végi - 878 milliárd forintos - szerződésállománya kétharmaddal magasabb volt a 2012-es év véginél, és az éves termelés csaknem felét tette ki.

Forrás: MTI
Fotó: Thinkstockpohotos.com
Kell a kihívás
Takács Zoltán egy elismert mezőgazdasági cég, az AgroVario tulajdonos-ügyvezetője. Az elmúlt hónapokban azzal került a figyelem középpontjába, hogy átveszi a Bobcat márka magyarországi képviseletét.
Self-made man
Self-made man. Igy hívták Amerikában a semmiből jött, családi, üzleti, politikai kapcsolatokkal nem rendelkező, "magukat megcsináló" embereket.
