Építésaktivitás a 3. negyedévben

2021. november 22.

Szerényre sikerült a harmadik negyedév az építőiparban.

A második negyedévet jellemző számottevő növekedés után jelentősen mérséklődött az építőiparban megkezdett kivitelezési munkák értéke július és szeptember között Magyarországon.  Bár összességében még így is magas maradt az év első három negyedévét jellemző Aktivitás-Kezdés mutató a kiugróan jó második negyedévnek köszönhetően. Az iBuild projekt- és cégadatbázisban szereplő beruházások alapján, összesen több mint 2 ezer milliárd forint értékben indultak el építési munkák a szektorban  –  derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Kisebb magasépítési aktivitás július és szeptember között

Akárcsak az egész építőipart, a magasépítéseket is gyengébb harmadik negyedév jellemezte. Az Aktivitás-Kezdés mutató elmaradt a jól sikerült első két negyedéves szinttől, bár a 2020 azonos időszakához képest  magasabb összegben kezdődtek meg kivitelezési munkák a szektorban. Összességében az év első 9 hónapjában a magas számokat hozó első félévnek köszönhetően közel 1500 milliárd forint volt az Aktivitás-Kezdés mutató értéke, ami a 2020 január és szeptember közötti időszakhoz képest 24 százalékos növekedést jelentett, de jelentősen meghaladta a korábbi évek azonos időszakát jelemző szinteket is.

A gyengébb harmadik negyedév a társasházi lakásépítések és a nem lakáscélú magasépítések esetében is megfigyelhető volt. Utóbbiaknál azonban a második negyedév magas Aktivitás-Kezdésének köszönhetően a január és szeptember közötti időszakban megkezdődött építések összege meghaladta a korábbi években megfigyeltet, a 2020-ast 31, a 2019-est 36 százalékkal. Az építési fázisba lépő projektek között található 2021 3. negyedévében például az Észak-Közép Budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő Kútvölgyi tömbjének felújítása. De megkezdődött több irodaház és ipari-raktárlétesítmény építése mellett (ezekről később részletesen írunk) például az Aria Residences hotel kivitelezése is,  illetve a Szekszárdi Tudásközpont építése.

A társasházi lakásépítési szektorban a gyenge második negyedévet követően a harmadik még kisebb Aktivitás-Kezdést hozott, az első 9 hónapban elindított kivitelezések értéke csak 14 százalékkal haladta meg az egyébként is rosszul sikerült 2020-as év azononos időszakát jellemzőt, és messze elmaradt az előző évek szintjétől.

Vesztett a lendületből a mélyépítés

A magasépítésekhez hasonlóan a mélyépítések esetén is visszaesést hozott a 2021-es harmadik negyedév, a kiemelkedő második negyedévet követően töredék összegben indultak el kivitelezések a szektorban- derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. Ez a jelenség pedig az út- és vasút, valamint a nem út- és vasút mélyépítésekre is igaz volt. Az első 9 hónap mélyépítési Aktivitás-Kezdés mutatója így ugyan meghaladta a 2020-as azonos időszakit (+15%), de jelentősen elmaradt az előző éveket jellemzőtől. Az elindult legnagyobb mélyépítési projektek között található a 260-as főút Sajószentpéter és Berente elkerülő szakaszának építése, valamint a 37-es számú főút Gesztely és Szerencs közötti szakaszának munkálatai.

Kiegyenlítettebbek lettek területileg a megindult kivitelezések

2021 harmadik negyedévében arányaiban a legtöbb kivitelezés a keleti régiókban indult, de összességében az első 9 hónapban a megkezdett építkezések összértékéből a legnagyobb aránnyal a nyugati régiók rendelkeztek, amelyek részesedése meghaladta a korábbi éveket jellemzőt. Összességében a január és szeptember közötti időszakban a legkevesebb kivitelezés Kelet-Magyarország kezdődött meg, a harmadik negyedéves növekedés ellenére.

Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2021. 3. negyedév)

Nehezen akarnak beindulni az lakásépítések

2021. január 1-től ismét 5 százalékosra csökkent az új lakásokat terhelő áfakulcs a 2020-as 27 százalékról. Ennek ellenére egyelőre nem látszik a társasházi lakásépítések jelentősebb felfutása. Az első negyedévhez képest a második negyedévben kevesebb társasházi lakáskivitelezés kezdődött meg, melyet a harmadik negyedévben további visszaesés követett. Bár még így is igaz, hogy a jobb első negyedévnek köszönhetően 2021 első 9 hónapjában a társasházi lakásépítési Aktivitás-Kezdés mutató értéke 14 százalékkal magasabb volt a 2020-as azonos időszakinál.

A társasházi lakásépítések tehát az áfacsökkentés ellenére nehezen indulnak be. A KSH lakásépítési engedély statisztikái szerint, az idei évben az engedélyek számának növekedésében az egyszerű bejelentések játszották a főszerepet. Ennek hátterében állhat, hogy a tavaly őszi bejelentés óta a fejlesztőknek még nem volt kellő idejük a nagyobb beruházások előkészítésére, az engedélyeket még nem sikerült megszerezni, a kivitelezés indítása pedig csak ezt követheti majd. Összességében azonban az áfacsökkentés hatására továbbra is a társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdésének felfutására számítunk a jövőben. Különösen mivel a nem régiben indult „zöld” hitel plusz lökést adhat az új lakások iránti keresletnek.

Július és szeptember között nagyjából a második negyedés szinten alakult a befejezett társasházi beruházások értéke, ami így a csúszások miatt elmaradt a korábbi várakozásoktól. Az év első 9 hónapjában összesen 208 milliárd forint értékben adtak át társasházi projekteket.

Az év első feléhez hasonlóan, az első 9 hónapot nézve is a legtöbb társasházi lakásépítési kivitelezés a Közép-Magyarország régióban vette kezdetét. A harmadik negyedévre ugyan az ország többi része is arányaiban magasabb Aktivitás-Kezdést tapasztalt, de továbbra is elmaradtak a korábbi években jellemző részesedésüktől. A keleti régiókban mindössze az építkezések 10, a nyugati régiókban pedig 18 százaléka indult el, Közép-Magyarország 72 százalékos részesedésével szemben január és szeptember között.

Mit hozott az év az iroda-, valamint az üzemi és raktárfejlesztésekben?

A 2020-as erőteljes visszaeséshez képest, jelentősek felpörögtek az irodaberuházások 2021-ben. Az Aktivitás-Kezdés mutató az év első 9 hónapját nézve meghaladta az eddigi rekordévnek számító 2018-as teljes éves kivitezelési értéket. Elindult például az egykori József Főhercegi Palota újjáépítése, a volt Vöröskereszt Székház átalakítása, a Pénzügyminiszterium és a Magyar Nemzeti Bank épületeinek felújítása, valamint a Madarász Irodapark IV. üteme, a BakerStreet Irodaház I. üteme, a Dürer Park irodaház I. üteme, illetve a Richter Gedeon Székház építése.

Átadásokban egyelőre kevésbé bővelkedett az idei év, az iBuild projekt- és cégadatbázisban szereplő beruházások alapján kevesebb, mint 90 milliárd forint értékben fejeződtek be irodaépítések. Az utolsó negyedévre ugyanakkor még további irodaépületátadások is várhatóak, ami jelentősen növelheti majd az idei Aktivitás-Bejezés mutató értékét. 2021-ben készült el például a BudaPart City irodaház, és várhatóan idén átadják például az Aréna Business Campus B épületét, a Green Court Officest valamint az OTP M12 irodaházát.

Az irodaépítések mellett az ipari épületek és raktárak építése is erős felfutást mutatott 2021-ben. A megkezdett kivitelezések értéke az idén is rekordot dönt a tavalyi után. Az év első 9 hónapjában elindult építési munkák összege a szektorban, már most jelentősen meghaladta a tavalyi teljes éves Aktivitás-Kezdést. Az idei évben kezdődött el például az SK Innovation akkumulátorgyár építése Iváncsán, a Semcorp szeparátorfóliagyártó üzem kivitelezése Debrecenben, a Mercedes-Benz K1 présüzemének II. üteme Kecskeméten, vagy a East-West Gate intermodális logisztikai központ építése Fényeslitkén.

Az ipari és raktár épületek esetében számos átadás is történt idén, és az utolsó negyedévben továbbiak várhatóak, amivel az idei év rekordot hozhat a befejezések terén is. Az idén készült el az SK Innovation akkumulátorgyár II. üteme Komáromban, és az M0-M31 raktárcsarnok Nagytarcsán, de várhatóan még idén átadásra kerülhet a Nestlé Purina állateledelgyártó üzeme Bükön, és a LIDL logisztikai központja Ecseren.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az iBuild a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

 

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2021 ©