Új szakképzés indult

Megkezdődött a képzés a Gál Ferenc Főiskola szegedi intézményében, ahol mostantól építőipari hiányszakmákat oktatnak.

2018. szeptember 14.

Az ország egyik legnagyobb építőipari vállalata, a KÉSZ Csoport és a Gál Ferenc Főiskola összefogásával indult el a szakképzés a szegedi intézményben. Az első évfolyamban 12 diák kezdte meg hegesztő szakmai tanulmányait. A szakképzések minden esetben a hazai építőipari hiányszakmákhoz adnak végzettséget, szakmai tapasztalatot, a rátermett diákoknak pedig stabil, jövedelmező álláslehetőséget is.

A KÉSZ Csoport anyagilag és tárgyi eszközök beszerzésével, valamint a hallgatók gyakorlati helyének biztosításával nyújt hosszú távú támogatást az egyházmegyei főiskola szakképző iskolájának szegedi tagintézménye számára. Az évnyitó ünnepségen jelen volt a cégcsoport alapítója, Varga Mihály, aki elmondta, hogy kiemelten fontosnak tartja az egyedülálló összefogást, mert a munkaerőhiány az építőipar legégetőbb problémája. A tervek szerint a KÉSZ a majdani végzett diákoknak munkalehetőséget is szeretne biztosítani szegedi üzemeiben, kecskeméti acélszerkezet-gyárában, illetve az országszerte zajló projektjein. Bíró Gyula, a Gál Ferenc Főiskola köznevelési rektori megbízottja úgy fogalmazott, „rendkívül előremutató az együttműködés, melynek során a képzés nem csak a magas szintű szakmaiságot célozza, hanem egyedülálló módon értékalapú nevelést is biztosít a jövő szakmunkásai számára.”

A további fejlesztési célok között szerepel egy zöldmezős beruházás keretében létrehozandó XXI. századi, modern, a szakmai gyakorlati oktatás helyszínéül szolgáló Edupark komplexum, amely a gyakorlati képzés mellett bekapcsolódhat többek között az általános és a nem szakmai képzésben részt vevő középiskolások pályaorientációjába, a felnőttképzések szakmai alap-, át- és továbbképzésébe.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elnöksége második ciklusában a tagsági kapcsolatok erősítésére, szakmai rendezvényekre és képzésekre, valamint piackutatásra és érdekképviseletre fókuszálva több területen is kézzelfogható eredményeket ért el.

Az ÉVOSZ szerint az építőipar 2026-ban kereslet- és beruházáshiánnyal, munkaerőproblémákkal és jövedelmezőségi gondokkal küzd, miközben a kilábalás kulcsa a beruházások újraindítása és a hatékonyság javítása.

A 2026-os CONEXPO Las Vegasban az építőipari gépgyártás és -piac globális, Észak-Amerikára fókuszáló csúcstalálkozója, ahol a digitalizáció, az energiaátmenet és a nagy gépes beruházások trendjei határozzák meg a következő évek iparági irányait.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©