Új lehetőségek a kis- és középvállalkozások előtt

A rendkívül nagy érdeklődés miatt megemelte a kormány a kis- és középvállalkozások számára nyújtható gép- és eszközbeszerzési uniós pályázati keretet.

2015. július 13.

A rendkívül nagy érdeklődés az új uniós pályázatok iránt, így a kormány megemelte a kis- és középvállalkozások számára nyújtható gép- és eszközbeszerzési uniós pályázati keretet.

2015. júliusában új lehetőségekhez jutnak a kis- és középvállalatok, mivel újabb lehetőségük nyílt gép- és eszközbeszerzésre. A kormány ugyanis több tíz milliárd forintos uniós keretösszeget különített el a támogatást folyósító szervezeteken keresztül, melyet a napokban további tízmilliárd forinttal megemelt, a rendkívül nagy érdeklődés miatt. Kiemelt szerepet kapnak azok a cégek, akik maguk is foglalkoznak gyártással. 

Érdemes gyorsan lépni (illusztráció)

A szakértők szerint érdemes sietni, hiszen a megemelt keret is gyorsan elfogyhat. A cégek összesen 5-50 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, amely a beruházás költségeinek 35-70 százalékát teheti ki.

A célok közt szerepelhet új eszköz beszerzése, amit az anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz kapcsolódik, az új eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan-beruházás, vagy új informatikai eszközök, gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése. A támogatott célok közt szerepel egyébként még a cég online megjelenésének támogatása, vagy a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása esetén munkakörülményeik javítását célzó beruházások is.

 

A cikk megírásában segítségünkre volt Dr. Kocsis Anita Dominika, az uniós támogatásokból megvalósuló pályázatok és közbeszerzések szakértője. Ha maradt kérdése a témával kapcsolatban, vagy szeretné tudni, hogy milyen esélye van pályázni, írja meg nekünk, és szakértő bevonásával segítünk az előminősítésben.

Fotó: Thinkstockphotos.com

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A bauma-t a világ legnagyobb építőgépszakvásárát 2022. októberében rendezték Münchenben. Ezt mindössze néhány hónappal, idén március közepén követi az Észak-amerikai kontinens legnagyobb kiállítása és vására, a Conexpo-Con/AGG.  A gépgyártók természetesen átgondolják, mit hol mutassanak be a várható piaci kereslet függvényében.

Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazói szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2023-tól. A három legnagyobb forgalmazó és két legnagyobb kölcsönző cég vezetője válaszol.

Ezermilliárdos nagyságrendben állított le vagy halasztott el állami beruházásokat a Lázár János által vezetett építési tárca a 2022-es választások óta. Elmaradásuk érzékeny veszteséget jelent a következő években a hazai építőipar számára. Összeállításunkban az elmúlt időszakban az előkészítésük során félbehagyott állami beruházásokból válogattunk.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©