Egy konzorcium nyerte a lengyelországi vasúti felújítást

158 kilométeren újul meg Közép-Lengyelországban a vasúti pálya. A több mint 117 milliós projektet egy négy tagból álló nemzetközi konzorcium nyerte.

2013. április 29.

A Lengyel Államvasutak (Polskie Linie Kolejowe, PKP) modernizálja a Közép-Lengyelországban találgató Kolunszki és Czestochowa közötti vasútvonalat - írja a Construction Europe. A megbízást egy több tagból álló konzorcium nyerte el. A társulás tagja a  Pol-Aqua, Dragados, Vias y Construcciones és az Electren vállatok, a projekt összköltsége 117,7 millió eurót tesz ki.

A munkálatok során 158 kilométeren cserélik ki a vasúti pályát, 83 kilométeren a felső vezetékeket is korszerűsítik. Ezen kívül felújítanak 30 vasúti hidat, öt viaduktot és egy támfalat is. Emellett a vasút által érintet közúti kereszteződéseket is modernizálni fognak. A munkálatok előre láthatólag két évig fognak tartani. 2015-ben tehát már egy megújult vasúton lehet elérni az ismert lengyel zarándokhelyként számon tartott czestochowai Jasna Góra-i kolostort.

Az elemzőket meglepte, hogy a  Pol-Aqua csak 1 százalékos részesedéssel szerepel a konzorciumban, holott korábban bejelentette 25-30 százalékosra szeretné növelni a régiós piacokon való jelenlétét.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©