
Az ötödik bőr: Hundertwasser az építészettől az ékszerig
2026. október 15.
Friedensreich Hundertwasser az egyenes vonalat a természet feletti uralom jelképének tartotta, a spirált pedig az élet formájának. 1958-as Penészkiálltványban a steril, racionális építészet ellen lépett fel: szerinte minden lakónak joga van a saját penészét tenyészteni. Az 1972-es Jogod az ablakhoz – kötelességed a fa iránt kiáltványban a lakók jogává tette a homlokzat egyéni alakítását, cserébe fák ültetését és gondozását várta tőlük. A zöldtető nála jog és kötelesség volt, a csapadékvíz szűrésével és a lakók szerves hulladékából visszatáplált körforgással együtt.
Három épület
Az elvek az 1983 és 1985 között épült bécsi Hundertwasser-házban öltöttek testet. Nincs két egyforma homlokzat, a tetőn aranykupolák állnak, a növényzet a szerkezeti koncepció része. A Spittelau hulladékhasznosító művet egy 1987-es tűz után építették újjá az ő tervei alapján: aranyszínű gömb került a kéményre, színes lett a homlokzat, zöldfelületet kapott a tető, a technológia viszont ugyanaz maradt. Az életmű több mint negyven építészeti projektet tartalmaz, köztük a darmstadti Waldspiralét és a Rogner Bad Blumau termálszállót.
Elmélete szerint mindannyian öt réteget hordozunk: az epidermiszt, a ruházatot, az otthont, a társadalmi környezetet és a bioszférát. Az otthon a harmadik bőr, a lakó személyiségének kifejezője. A bőrhöz legközelebb a ruházat áll, és az ékszer is ebbe a rétegbe sorolható. Itt kapcsolódik az építészethez a FREYWILLE, a bécsi ékszermárka, amely idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját.

Tűzzománc és hommage
A cég 1951-ben indult Michaela Frey bécsi tűzzománcműhelyében, ma több mint 60 butikban van jelen világszerte. Meghatározó vonása az Hommage-sorozat: az első, 1994-es kollekció Claude Monet, az 1998-as Gustav Klimt műveiből merített. Később Hundertwasser, Mucha, Schiele, Van Gogh, Gauguin, Botticelli, Sophie Taeuber-Arp és Frida Kahlo világa követte.
Klimt neve itt sem véletlen: Hundertwasser maga is a bécsi Secession szemléletéből indult ki, amely elutasította az akadémiai normákat, és a dekorációt önálló kifejezési formának tekintette. A márka magyarországi jelenlétének is ez az alapja. A vállalat közlése szerint Budapest szecessziós öröksége természetes kapcsolódási pontot jelentett, és a FREYWILLE 2002 óta működik itthon, ma az Andrássy úton.

80–100 lépés
A gyártó adatai szerint egyetlen ékszer 80–100 kézműves munkafázison megy át. A felületeket 24 karátos aranyporral és palládiummal gazdagítják. Egy új kollekció a kutatástól a színkísérleteken és vázlatokon át az engedélyeztetésig akár két évig is készülhet.
Ez a ritmus ismerős az építészeknek, hiszen a tervezés, az engedélyeztetés és a kivitelezés itt is hosszú időt és egymásra épülő döntéseket jelent. Hundertwasser egyedi ablakai és a kézzel formált felületek ugyanazt a szemléletet követik: a sorozatgyártással szemben az egyedi megoldás mellett érvelnek.
A két történet különböző iparágban játszódik, a kérdés mégis ugyanaz: hogyan lehet szabványosított környezetben egyedi formát létrehozni úgy, hogy az működjön. Hundertwasser az épületekben a lakónak adott beleszólást, az ékszerben a viselő választja ki a hozzá közel álló művilágot. A jubileum alkalmából a FREYWILLE budapesti üzletében workshopsorozat indul, ahol a látogatók maguk is alkothatnak. Ez az ablakjog gondolatához áll közel: a közös munka mellett az egyéni beavatkozás lehetősége is a szemlélet része.
Forrás, fotók: FREYWILLE
Egyesíti ingatlanfejlesztési erőit a Market Csoport
A Market Csoport a Property Market alatt egyesíti ingatlanfejlesztési és beruházási kompetenciáit a hatékonyság növelése érdekében.
Új CATL-létesítmény kezdi meg működését Debrecenben
A GreenPower Energy Debrecen Kft. október végétől automatizált ipari csarnokban végzi majd a CATL magyarországi működéséhez kapcsolódó feladatokat.
KSH: harmadik hónapja csökkent az építőipar teljesítménye
Júliusban 12,2 százalékkal esett vissza az építőipari termelés, az új szerződések volumene pedig közel 25 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
