Aggódnak a brit építőipari szakszervezetek

A szakmai szervezetek figyelmeztettek, hogy az ágazatnak a brit EU-tagság megszűnése után is szüksége lesz az uniós külföldi munkavállalókra.

2017. december 08.

A brit építőipar legnagyobb szakmai és érdekképviseleti szervezetei arra figyelmeztették november végén a brit kormányt, hogy a máris súlyos munkaerőhiánnyal küszködő ágazatnak a brit EU-tagság megszűnése után is szüksége lesz az uniós országokból, köztük a közép- és kelet-európai tagországokból érkező szakképzett munkavállalókra.

A hét építőipari szervezet közös felhívása szerint a kormánynak a lehető leggyorsabban meg kell állapodnia legalább kétévi átmeneti időszak érvényesítéséről a brit kilépés után, és biztosítania kell, hogy azok a munkavállalók is akadálymentesen megkaphassák a brit tartózkodási engedélyt, akik ebben az átmeneti időszakban érkeznek Nagy-Britanniába.

A felhívás hangsúlyozza, hogy a brit építőipar munkavállalóinak 12,6 százaléka Nagy-Britannián kívül született, 5,7 százalékuk pedig az Európai Unióba 2004-ben felvett közép- és kelet-európai országokból érkezett. A szakmai és érdekképviseleti szervezetek közös nyílt levele szerint azonban ez csak az országos átlag, Londonban például 50 százalékhoz közeli a külföldi EU-munkavállalók aránya az építőipar alkalmazotti gárdáján belül.

Mivel a brit építőipar, amelynek 300 ezer vállalkozása a brit hazai össztermék (GDP) 7 százalékát állítja elő és a teljes nagy-britanniai alkalmazotti állomány 10 százalékát foglalkoztatja, már most is a szakképzett munkaerő súlyos hiányával küszködik, a külföldi EU-munkavállalók megtartása kritikus jelentőségű az egész ágazat számára - áll a brit kormánynak címzett november végi nyílt levélben. Az építőipari szervezetek szerint a brit kormánynak kommunikációs kampányba kellene kezdenie, világossá téve a már Nagy-Britanniában élő külföldi EU-munkavállalók számára, hogy nem szembesülnek majd jelentősebb akadályokkal a letelepedett státus megszerzésében a Brexit után.

Lassulhatnak az építkezések - Épülő londoni irodaház (illusztráció)

Nemrégiben Theresa May miniszterelnök arról biztosította a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat hozzájuk intézett nyílt levelében, hogy a brit kormány szeretné, ha maradnának, és a brit EU-tagság megszűnése után könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként.

Az utóbbi időben azonban több más brit szakmai szervezet is az EU-munkaerő bevándorlásának tervezett korlátozásából eredő kockázatokra figyelmeztette a brit kormányt. A Brit Vendéglátóipari Szövetség (BHA) minapi felhívásában közölte: a brit éttermekben dolgozó felszolgálók 75 százaléka, a szakácsok 25 százaléka, a szállodák takarítási és egyéb fenntartási feladatokat ellátó személyzetének 37 százaléka más EU-tagállamokból érkezett. A BHA becslése szerint tíz évbe telne a megfelelő számú hazai munkaerő szakképesítése, és ez alatt brit vállalkozások mennének csődbe.    

A brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NFU) elnöke, Meurig Raymond a szervezet idei éves kongresszusán kijelentette: a brit agrárszektornak jelenleg évi 85 ezer, 2021-ben már 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik. Raymond szerint ha a brit mezőgazdaság az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, "a földeken fog elrothadni a termés".

Forrás: MTI

Fotó: Thinkstockphotos.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©