A Bobcat soha nem látott offenzivája

Összesen  48 terméket mutattak be egyszerre 12 különböző kategóriában.

2020. október 26.

A Bobcat az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régió történetének legnagyobb virtuális bemutatórendezvényét tartotta meg néhány napja. Az ott elhangzottak alapján készült összefoglalónk, amely természetesen a gyártó által közreadott információkra épül.

A „Next is Now” mottó jegyében a Bobcat ismét forradalmi újításokon dolgozik. Szándéka szerint gyökeresen újítja meg a kompakt gépek piacát. A cég új termékekkel áll elő, újabb piacokra lép be, és minden korábbinál innovatívabb megoldásokat kínál ügyfelei számára. Ennek érdekében erősebb, hatékonyabb termékek érkeznek, melyek a gyártótól jól megszokott mozgékonysággal, sokoldalúsággal és tartóssággal keresik a vevők kegyeit. Ehhez társul a jóval sokszínűbb termékkínálat és az új piacok meghódítása, melyeket kiegészítenek a munkafolyamatokat alapjaiban átformáló, intelligens technológiák is.

Roy Haaker, a Doosan Bobcat EMEA értékesítésért és marketingért felelős alelnökének szavaival élve: „A Next is Now filozófiával összhangban a Bobcat példátlan számú új terméket készül leleplezni minden korábbinál több termékosztályban. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg zajló első szakaszban összesen 48 terméket mutatunk be 12 különböző kategóriában. A most vagy a közeljövőben piacra kerülő alábbi termékkategóriák mellett olyan új technológiák is érkeznek, melyek kijelölik az iparág jelenlegi és jövőbeli fejlődésének irányát.”

•             R-sorozatú csúszókormányzású- és kompakt lánctalpas rakodók

•             R2-sorozatú 5-6 tonnás minikotrók

•             Új kompakt homlokrakodó-család és kisméretű derékcsuklós rakodók

•             Új könnyű tömörítőeszköz-család

 

Új R-sorozatú kompakt Stage V rakodógépek

Az elmúlt időszakban a Bobcat kompakt homlokrakodói komolyabb továbbfejlesztésen estek át, mint eddig bármikor a cég 60 éves története során. Ennek gyümölcse az új R-széria, melyből az első példányok leszállítása még 2020 októberében megkezdődik. A vadonatúj R-sorozat Stage V-kompatibilis kompakt rakodói közül kezdetként a csúszókormányzású S66 és S76, illetve a lánctalpas T66 és T76 modellek érkeznek meg a Bobcat kínálatába.

T66

Az új homlokrakodók egy sor teljesítményt, kényelmet és kilátást javító megoldást vonultatnak fel, melyek összességében a termelékenység növelésével csábítják a leendő vásárlókat. Érdemes megjegyezni, hogy az R-család gépeinek alapfelszereltségébe számos olyan tétel is belekerült, melyek eddig csak felár ellenében voltak rendelhetők.

A minőséget, megbízhatóságot, tartósságot és elsőrangú kényelmet középpontba állító teljes áttervezést követően jelenleg az új R-széria testesíti meg a következő lépcsőfokot a kompakt gépek evolúciójában.

Új R2-sorozatú 5-6 tonnás minikotrók

Ezzel szinte egy időben a Bobcat az új R2-széria 5-6 tonnás, szintén Stage V-besorolású minikotróit is bemutatja: név szerint az E50z, E55z és E60 modelleket. Kiemelkedő teljesítményük, páratlan stabilitásuk és precíz irányíthatóságuk a most debütáló modellek mindegyikét a géposztály élvonalába repítik. Az első Bobcat R2-szériájú kotrók leszállítása 2021 elején várható.

A hatékonyságra hangolt, 5-6 tonnás tömegű kotrók közt a zéró farsöprésű E50z képviseli a belépőmodellt. Egy szinttel feljebb az ugyancsak farsöprés nélküli E55z már prémium kényelemmel ötvözi a kiváló stabilitást és teljesítményt, míg a széria zászlóshajójának számító E60 ugyan hagyományos fordulósugárral rendelkezik, viszont erősebb motorral, nagyobb fülkével és különleges új funkciókkal vértezték fel.

Bővítés a homlokrakodók piacán is

Annak érdekében, hogy bővítsék a vállalat rakodógép-kínálatát és megerősítsék a cég vezető pozícióját a kompakt eszközök terén, a Bobcat új kompakt gumikerekes homlokrakodóival és kisméretű derékcsuklós rakodóival belép az európai homlokrakodó-piacra is.

Ennek nem titkolt célja, hogy az ügyfelek még több Bobcat-termék közül választhassák ki a nekik leginkább megfelelőt – legyen szó akár építőipari munkákról, a gépbérleti ágazatról, mezőgazdasági, tereprendezési, útépítési feladatokról, anyagmozgatásról, vagy egyéb alkalmazásokról.

L28

Ami a kompakt gumikerekes homlokrakodókat illeti, az első fecskék az L65 és L85 típusnevet viselik. A csehországi Dobrisban található Bobcat-központban tervezett és gyártott két modell egy csapásra vált új igazodási ponttá az építőipari és gépbérleti szegmensekben.

Szintén két géppel nyit a Bobcat a derékcsuklós kategóriában is: ide a Bismarck-ban (Észak-Dakota, Egyesült Államok) tervezett és gyártott L23 és L28 típusok érkeznek elsőként. A hasonló eszközök hagyományos erényei közé tartozó komoly teljesítményt, mozgékonyságot és sokoldalúságot a Bobcat újdonságai csekély talajnyomással és ilyen tömegű gépektől meglepő emelési kapacitással toldják meg.

Új könnyű tömörítőeszköz-család

Számos iparágban nélkülözhetetlenek a tömörítési munkák, és egyetlen építési munkaterület sem lehet teljes aszfalt- és talajtömörítő hengerek nélkül. Épp ezért döntött úgy a Bobcat, hogy termékkínálatát az Ammann cégcsoporttal együttműködésben fejlesztett könnyű tömörítőeszközök teljes skálájával is kibővíti.

A termékpaletta hét különböző eszközfajta összesen 37 modelljét foglalja magába, ezzel a cég mostantól szinte bármilyen építőipari feladathoz képes megfelelő gépet biztosítani. A Bobcat könnyű tömörítőeszközei úgy hozzák az elvárt kiváló teljesítményt, hogy emiatt nem kell kompromisszumokat kötni sem kényelem, sem biztonság, sem pedig az egyszerű használat terén. A termékek közt megtalálhatók

 •             Döngölőbékák

•             Egyirányú lapvibrátorok

•             Irányváltós lapvibrátorok

•             Hidrosztatikus lapvibrátorok

•             Gyalogkíséretű hengerek

•             Árokhengerek

•             Tandem hengerek

A Bobcat is felismerte, hogy a  jövő nem csupán a teljesítményről szól, mind hangsúlyosabbá válik a digitalizáció és a konnektivitás. A Bobcat MaxControl a kézenfekvő, könnyen elérhető távvezérelt üzemeltetés lehetőségét teremti meg egy okostelefonos applikáción keresztül, ezzel a korábban kétemberes munkákat a továbbiakban egyetlen fő is elvégezheti. Ezután az egyszerű, hétköznapi feladatok – például egy kapu kinyitása és becsukása, vagy bálák rakodása – gyorsabban és kisebb létszámmal oldhatók meg. Az applikáció 2004-es évjárattól kezdődően kompatibilis a Selectable Joystick Control rendszerrel szerelt kompakt rakodógépekkel (csak iOS).

Az egyik legérdekesebb új funkció az akadálykikerülés lesz – a gyártó olyan megoldásokat tesztel, melyekkel a gép kiterjesztett valóság módban készített képek alapján ismer fel tárgyakat, így ütközés helyett automatikusan ki is kerülheti őket.

A félönvezető funkció lényege egyes repetitív feladatok automatizálásában rejlik, hogy a jövőben ezekhez vagy semmilyen, vagy csupán minimális emberi beavatkozásra legyen szükség, ezáltal nőjön a termelékenység és a biztonság.

A Bobcat által egyes kompakt rakodókra fejlesztett igényalapú funkciók hátterében az a felismerés áll, hogy a gépek gyakorta kerülnek át más típusú, méretű és jellegű munkaterületre.  A szóban forgó technológia segítségével a vásárlók szabadon, igény szerint érhetik el a gépre telepített hardveres és szoftveres funkciókat, melyeket a jövőben bármikor megvásárolhatnak és aktiválhatnak majd. Kezdetben az élesítést a forgalmazók fogják elvégezni, de a végleges változatban az ügyfelek egy előfizetési felületen keresztül saját maguk aktiválhatják majd a különféle funkciókat.

Készült a Bobcat EMEA digitális termékbemutatója alapján

Termékvideók:

Kisméretű derékcsuklós rakodók: https://www.youtube.com/watch?v=xmdVB4zPLRo
Kompakt kerekes homlokrakodók: https://www.youtube.com/watch?v=4EfobNEczLU
R-sorozatú csúszókormányzású és kompakt lánctalpas rakodók, bemutató: https://www.youtube.com/watch?v=U1Cgh-U1bGg
R- sorozatú csúszókormányzású és kompakt lánctalpas rakodók, akcióvideó: https://www.youtube.com/watch?v=vqPPuLWemsw

R2-sorozatú kotrók, bemutató: https://www.youtube.com/watch?v=oNP6QfOQumI
R2- sorozatú kotrók, akcióvideó: https://www.youtube.com/watch?v=J5iESDWFqiU

 

 

 

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©