Éves alapon 9,8 %-al esett vissza az építőipar

Márciusban az építőipari termelés volumene 9,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, de ebbe a bázisidőszak magas értéke is belejátszott.  

2023. május 15.

Az épületek építésének termelése 13,2, az egyéb építményeké 1,6 százalékkal csökkent.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,2 százalékkal kisebb volt a februárinál.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 21,8, az egyéb építmények építésében 0,9, a speciális szaképítésben 4,6 százalékkal kisebb lett a termelés.

A megkötött új szerződések volumene 31,8 százalékkal esett vissza a 2022. márciusi bázishoz képest. Az épületek építésére kötött szerződéseké 3,6 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 54,1 százalékkal visszaesett.

Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 27,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 9,0, az egyéb építményekre vonatkozóké 39,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.

Az év első három hónapjában az építőipari termelés 9,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Az első negyedévben az építőipar termelői árai - egyes építőanyagok jelentős drágulása miatt - 24,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Leginkább, 25,5 százalékkal a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben, az épületek és az egyéb építmények építése vonatkozásában pedig 23,8 és 22,0 százalékkal nőttek az árak. Az áremelkedéseket elsősorban a költségek növekedése, különösen egyes építőanyagok jelentős drágulása okozta. Az előző negyedévinél 4,8 százalékkal voltak magasabbak az építőipar árai - közölte a KSH.

KSH közlemény, ia MTI

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Iparági együttműködések. Partnerségek, melyeket nagy gépgyártók kötöttek kisebb, nagyobbrészt a szektoron kívülről jövő szereplőkkel. Teszik ezt annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani az iparág jövőjét meghatározó trendekkel.

Korszakváltás. A csepeli Szabadkikötőben működő MAHART Container Center 2025-ben jelentős technológiai ugrást hajtott végre: a terminál új, SANY gyártmányú, sínre szerelt portáldaruval (RMG – rail-mounted gantry) váltotta le az 53 éves GANZ-berendezést.

Piros pont a jóknak. Évtizedek óta ismeri el a legjobb termékeket előállító szakemberek munkáját a Red Dot dizájndíj. A nemzetközi szakmai zsűri által kiosztott rangos német díj nemcsak a fogyasztási cikkek, hanem a műszaki berendezések, járművek és építőgépek világában is mérvadó.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©