Elkezdték a volt Tőzsdepalota felújítását

A kanadai Tippin Corporation magyar leányvállalata megkezdte az épület 100 millió eurós felújítását. Várhatóan 2017-ben költözhetnek be az első bérlők.

2014. május 02.

A kanadai Tippin Corporation magyar leányvállalata, a Tőzsdepalota Kft. megkezdte a volt tévészékházként ismert épület 100 millió eurós felújítását, a 35 ezer négyzetméternyi irodába és kereskedelmi létesítménybe 2017-ben költözhetnek be a bérlők.

Idén lebontják mindazokat a válaszfalakat, álmennyezeteket, amelyek eredetileg nem voltak részei az épületnek. Például a régi, széles folyosókból mindenütt irodákat választanak le. Jövőre a komolyabb - utólag beépített vasbeton - szerkezeteket bontják el, majd elkezdik az építést is.
 
A földszint megnyílik az utca felé, itt kávéház, étterem és üzletek lesznek. A korábban is irodaként szolgált területek változatlan funkciót kapnak. Beépítik a tetőteret is, és a két tőzsdeteremből - az északi volt az értéktőzsde, míg a déli ugyanilyen tér az árutőzsde - szintén irodák lesznek.
 
 
A Tőzsdepalota felújítás előtt álló épülete a belvárosi Szabadság téren 2014. április 30-án.
 
Az épület hátsó - a Nádor utca felőli - bejáratát is megnyitják. A Szabadság-tér felőli bejáraton a turisták is beléphetnek az épületbe, az auláig.
 
Michael Tippin, a Tippin Corporation tulajdonosa, a Portfolio.hu-nak elmondta: "A tervek szerint felújítjuk az 50 000 nm-es eklektikus-szecessziós műemlék épület teljes egészét, melynek folyamán több mint 27 000 nm A kategóriás emeleti irodahelyiséget, illetve 8 000 nm prémium szolgáltató- és üzlethelyiséget alakítunk ki. Ahol lehetséges, törekszünk az eredeti funkciók, külső és belső terek visszaállítására. Az időközben teljesen megsemmisült és elveszett belső terek eredeti szerkezetét korszerű üveg-acél megoldással keltjük életre."
 
Háttér
 
A budapesti, szabadság-téri Tőzsdepalotát Alpár Ignác tervezte, és 1905-ben készült el. A Tőzsdepalotát lassan egy évtizede 4,5 milliárd forintért vásárolta meg a Tippin Corporation. Az eredeti tervek szerint 2011-re végeztek volna a felújítással, de a gazdasági válság közbeszólt, így tűzte ki a cég a 2017-es határidőt.

Forrás: MTI, Portfolio.hu

A kép forrása MTI, Fotó: Beliczay László

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A bauma-t a világ legnagyobb építőgépszakvásárát 2022. októberében rendezték Münchenben. Ezt mindössze néhány hónappal, idén március közepén követi az Észak-amerikai kontinens legnagyobb kiállítása és vására, a Conexpo-Con/AGG.  A gépgyártók természetesen átgondolják, mit hol mutassanak be a várható piaci kereslet függvényében.

Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazói szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2023-tól. A három legnagyobb forgalmazó és két legnagyobb kölcsönző cég vezetője válaszol.

Ezermilliárdos nagyságrendben állított le vagy halasztott el állami beruházásokat a Lázár János által vezetett építési tárca a 2022-es választások óta. Elmaradásuk érzékeny veszteséget jelent a következő években a hazai építőipar számára. Összeállításunkban az elmúlt időszakban az előkészítésük során félbehagyott állami beruházásokból válogattunk.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©