Nagy léptekkel zöldül Kína

Megkezdődött Kína legnagyobb szélerőműparkjának építése, amely a tervek szerint 2018-ban helyeznek üzembe. Mutatjuk a részleteket.

2015. december 07.

Megkezdődött Kína legnagyobb szélerőműparkjának építése, a délkelet-kínai Fucsien tartományhoz tartozó Nanri szigetén 400 megawatt teljesítményű telep létesül.

A tervek szerint 2018-ban helyezik üzembe a szélerőművet, amely évente 1,4 millió kilowattóra áramot termel, és ezzel 450 ezer tonna szenet vagy 4,4 millió tonna vizet vált ki az energia-előállításban.

A tenger felől érkező állandó és erős légmozgásoknak köszönhetően a térségben érdemes a megújuló energiaforrások közé tartozó szélerőműveket építeni, és már vannak is kisebb teljesítményű telepek.

A tengerparti széljárására építenek (illusztráció)

Igyekeznek csökkenteni

Kína igyekszik csökkenteni függőségét a széntől, amelyből energiaigényének 66 százalékát fedezte 2013-ban. A Kínában tavaly üzembe helyezett, a termelést a megújuló energiaforrásokra (biomassza, szél- és napenergia, geotermikus és vízi energia) alapozó létesítmények összteljesítménye 35 gigawatt, ami több mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország hasonló beruházásainak eredménye együttvéve.

A kínai kormány december elején jelentette be, hogy 2020-ig korszerűsítik a szénerőműveket a szennyezőanyag-kibocsátás mérséklésének érdekében. A modernizálás eredményeként évente mintegy 100 millió tonnával kevesebb szenet égetnek el, és mintegy 180 millió tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki a légkörbe. Azokat az erőműveket, amelyek 2020-ra nem lesznek képesek megfelelni a szigorú előírásoknak, bezárják.

Kína a világ legnagyobb szénfelhasználója és -kitermelője, egyúttal a légkör szennyezéséért felelős országok listáján az első helyezett. 2013-ban az ország szénfogyasztása 4,2 milliárd tonna volt. 

Fotó: Thinkstockphotos.com

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A bauma-t a világ legnagyobb építőgépszakvásárát 2022. októberében rendezték Münchenben. Ezt mindössze néhány hónappal, idén március közepén követi az Észak-amerikai kontinens legnagyobb kiállítása és vására, a Conexpo-Con/AGG.  A gépgyártók természetesen átgondolják, mit hol mutassanak be a várható piaci kereslet függvényében.

Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazói szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2023-tól. A három legnagyobb forgalmazó és két legnagyobb kölcsönző cég vezetője válaszol.

Ezermilliárdos nagyságrendben állított le vagy halasztott el állami beruházásokat a Lázár János által vezetett építési tárca a 2022-es választások óta. Elmaradásuk érzékeny veszteséget jelent a következő években a hazai építőipar számára. Összeállításunkban az elmúlt időszakban az előkészítésük során félbehagyott állami beruházásokból válogattunk.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©