Ultramodern közlekedési csomópont épül Dániában

Látványos intermodális csomópont épül Koppenhágától nem messze. Összeszedtük, itthon hol épülnek hasonló pályaudvarok.

2014. november 24.

225 méter hosszan fog átívelni az autópálya felett a Koppenhágától mintegy negyven kilométerre létesülő intermodális csomópont gyalogoshídja. Az impozáns épület terveit nemrég mutatták be. Ha elkészül, napi nyolcezer utas életét teszi majd kényelmesebbé.

A Køge North Station (Køge Északi Állomás) névre hallgató projekt látványos gyalogoshídja az egyik legforgalmasabb dán autópálya felett fog átívelni. Ennek az a célja, hogy az utasok kényelmesen eljussanak a sztráda egyik oldaláról a másiknál lévő vasúti peronokhoz. Az állomáson ugyanis a távolsági és a koppenhágai elővárosi vonatokra is át lehet majd szállni.

Maga a gyalogoshíd azonban több lesz ennél, egyszerre lesz váróterem is, ahonnan (köszönhetően a hatalmas üvegfelületeknek) remek kilátás nyílik a környező tájra is. A padokkal és barátságos lambéria belsővel felszerelt épületben az átszállásra várók is megpihenhetnek majd. A tervező COBE és Dissing+Weitling építészirodák gondoltak a környezetvédelmi szempontokra is, az üvegfelületek az energiafelhasználását is csökkentik az épületnek, hiszen benn tartják a napsugárzás melegét.

A híd külseje emellett perforált acélból készül, és hatalmas csőként kanyarog majd az autópálya felett. Az extravagáns formájával így akár ikonikus épület is lehet. A tervezők persze a praktikumra is gondoltak, az állomásnál 900 P+R parkolóhelyet is kialakítanak majd, melyet később akár a háromszorosára, 2700 parkolóhelyre is lehet majd bővíteni. Az építkezés várhatóan 2016-ban indul, az állomást a tervek szerint 2018-ban adják át.

Futurisztikus cső Koppenhága elővárosában

Hazai versenyzők - Kecskemét

Elsőre meglepőnek tűnhet, de intermodális csomópontok terveinek tekintetében nem vagyunk lemaradva Nyugat-Európához képest. Olyannyira nem, hogy itthon egyszerre két megyeszékhelyen is folyamatban van egy-egy ilyen állomás tervezése. Az egyik Kecskemét, amely a főtér és az egyik legfontosabb városi utca, a Rákóczi út tengelyében építi fel az új közlekedési csomópontot, mely egyébként már száz éves terve a kunsági megyeszékhelynek.

A tervezett csomópont mellett kap majd helyet az új helyközi és helyi buszpályaudvar is, és lesz a (dániaihoz hasonló) a vágányok felett átívelő része is, mely közvetlen kapcsolatot jelent majd az eddig nehezen megközelíthető Hunyadiváros városrésszel. A beruházásban új tereket és P+R parkolókat is kialakítanak majd. A csomópont kivitelezési terveinek augusztus végén látott neki a nyertes konzorcium.

Kecskeméti látványtervek előtérben a leendő intermodális csomóponttal

Hazai versenyzők - Kaposvár

A somogyi megyeszékhelyen az évszázad beruházásnak tartják (és nem is véletlenül) a mintegy 35 milliárd forintból felépülő új Kaposvári Közlekedési Központ megépítését - melyről a Magyar Építő Fórum is beszámolt. A központ az előzőekhez hasonlóan szintén a vágányok felett átívelő híddal számol, és a különböző közlekedési módok összekapcsolásával újítja meg a helyi közlekedést. A tervek zöldfelületeket és az elmaradhatatlan P+R parkolókat is tartalmazzák. Itt jelenleg a közbeszerzési pályázat zajlik.

Kaposvári terepasztal

Fotók: Cobe.dk, Keol.hu, Kaposvármost.hu

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A bauma-t a világ legnagyobb építőgépszakvásárát 2022. októberében rendezték Münchenben. Ezt mindössze néhány hónappal, idén március közepén követi az Észak-amerikai kontinens legnagyobb kiállítása és vására, a Conexpo-Con/AGG.  A gépgyártók természetesen átgondolják, mit hol mutassanak be a várható piaci kereslet függvényében.

Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazói szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2023-tól. A három legnagyobb forgalmazó és két legnagyobb kölcsönző cég vezetője válaszol.

Ezermilliárdos nagyságrendben állított le vagy halasztott el állami beruházásokat a Lázár János által vezetett építési tárca a 2022-es választások óta. Elmaradásuk érzékeny veszteséget jelent a következő években a hazai építőipar számára. Összeállításunkban az elmúlt időszakban az előkészítésük során félbehagyott állami beruházásokból válogattunk.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©