Nagy változások a hazai agrárképzésben

Összeolvadnak, majd alapítványi kézbe kerülnek a hazai agráregyetemek.

2020. augusztus 05.

Új felsőoktatási intézmény jön létre Szent István Egyetem néven 2020. augusztus 1-jén. Az új egyetem a legjobb európai példák alapján építkezik és ennek megfelelően a kontinens és a világ élvonalába törekszik – hangzott el az intézmény alapítása alkalmából szervezett eseményen. Az új Szent István Egyetem egyik célja, hogy a több tudományterületet felölelő intézmény mezőgazdasági képzése a hazai és nemzetközi agrár-felsőoktatás megújításának zászlóshajója legyen.

Augusztus elsejével a Szent István Egyetem, a Kaposvári Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa és a Pannon Egyetem Georgikon Karának integrációjával létrejön az új Szent István Egyetem, amely mintegy 15 000 hallgatójával Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme lesz. A hamarosan létrejövő intézmény célja, hogy tíz éven belül Kelet-Közép-Európa legjobb agrárképzését nyújtsa és megújítsa a hazai agrár-felsőoktatást. Ennek érdekében többek között egy újfajta, modern, a világ legjobb egyetemeinél is alkalmazott szervezeti felépítés jött létre, amely egyfelől felszámolja a mostani rendszerre jellemző párhuzamosságokat, valamint egy versenyképes, hallgató- és oktatóbarát működést tesz lehetővé. A szervezeti felépítés mellett az új intézménycsoportban megújul az oktatási tartalom is, a piaci igények és a külföldi trendek figyelembevételével folyamatosan frissülő gyakorlati területekkel erősödik majd az oktatott tárgyak listája.

Az új Szent István Egyetem küldetése kapcsán Prof. Dr. Gyuricza Csaba megbízott rektor kiemelte: „Megfigyelhető, hogy az utóbbi években szinte valamennyi régiós agráregyetem javítani tudott nemzetközi besorolásán, az egyik legsikeresebb intézet ezen a téren a Varsói egyetem volt, amit ma már a világ legjobb agráregyetemei között tartanak számon. A hazai integrációval létrejövő új Szent István Egyetem megteremti a lehetőséget a magyarországi agrár-felsőoktatás jelentős fejlesztésére és modernizálására, amelynél kulcsfontosságú szempontnak kell lennie a piaci igényekhez történő teljes körű alkalmazkodásnak. Szakértői szemmel, a nemzetközi trendeket is figyelembe véve ez egy nagyon időszerű és szükséges lépés, hiszen erős, folyamatosan fejlődő hazai agrárium nélkül nem képzelhető el Magyarország jövője. Most létrejöhet egy olyan európai, sőt globális szinten is versenyképes, modern hazai agrár-felsőoktatási központ, amely méltó a magyar mezőgazdaság múltjához és lehetőségeihez egyaránt. Egy sikeres agrár-tudásközpont és felsőoktatási intézmény – karöltve a legmodernebb gyakorlati képzőhelyekkel – kulcsfontosságú ahhoz, hogy a hazai mezőgazdaság közel 10 éves fejődési pályája új erőforrásokra támaszkodva tudjon tovább erősödni. Az új Szent István egyetem küldetése, hogy az agrárképzéseken keresztül évente több ezer diplomásnak tudjon időtálló, biztos megélhetést jelentő, jól fizető karriert biztosítani a modern mezőgazdaság szolgálatában."

Az integráció kapcsán a sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az új intézménycsoportban is megmaradnak a mai képzési helyek, sőt ezeket jelentős beruházásokkal kívánják tovább fejleszteni. Így az új intézmény központjának számító Gödöllőhöz hasonlóan Kaposvár, Keszthely, Gyöngyös és Szarvas is specifikus szerepet kap majd az oktatásban, illetve a kutatások területén is.

Az integráció következő lépéseként – a tervek szerint – a Szent István Egyetem intézménycsoportja 2021. január 1-től alapítványi fenntartásúvá válik. Ez a lépés az eddigieknél nagyobb stabilitást biztosít majd a gazdálkodásban és segít abban, hogy az intézmény a mainál versenyképesebb keretek között működhessen a jövőben.

MTI, fotó: SZIE Médiaközpont 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©