Magyar stadionok nemzetközi versenyben

Idén két magyar jelölt, a MOL Aréna Sóstó és a DVTK Stadion is bekerült az Év Stadionja díjért vívott versenybe. 

2019. február 18.

Idén két magyar jelölt, a MOL Aréna Sóstó és a DVTK Stadion is jelölt az Év Stadionja díjra, melyet a 2018-ban átadott legérdekesebb stadionoknak ítélnek oda. A mezőny igen erős, hisz nem kevesebb mint 27 létesítmény verseng a címért.

Az elismerésért harcba szálló stadionokat  11 országból válogatták, melyek közül két ország büszkélkedhet a legtöbb indulóval, miután Oroszországban 7, Törökországban pedig 6 korszerű stadiont adtak át 2018 folyamán. Oroszország esetében az infrastruktúra ilyen mértékű bővülésének egyértelműen a FIFA labdarúgó-világbajnokság volt a motorja, míg Törökországban országos stadion-rekonstrukciós program zajlik épp, melynek célkitűzései közt több mint két tucat vadonatúj stadion felépítése szerepel.

A magyar stadionprogram jelenleg második helyen áll Európában a törökországi mögött.  Fontos megemlíteni, hogy a díjért folytatott versenyben csak minimum 10.000 férőhellyel rendelkező stadionok vehetnek részt – így történhetett meg, hogy Budapest (MTK), Kisvárda és Felcsút modern sportlétesítményei nem kerültek a jelöltek közé az elmúlt években. Ezzel szemben Miskolc és Székesfehérvár jó esélyekkel indul az idei megmérettetésen.

MOL Aréna Sóstó,  fotó: molvidi 

2014-ben a debreceni stadion és a Ferencváros budapesti arénája gyűjtött be jelölést Magyarország színeiben. Közülük mindkettő magas pontszámot kapott ár-érték arány tekintetében, Debrecen új stadionja – melyet a zsűri végül a negyedik helyre rangsorolt – pedig azért is sok dicséretben részesült, mert innovatív módon kapcsolódik a közelében elterülő parkhoz.

Mint minden jelölt, a MOL Vidi FC és a DVTK stadionjai is két  díj elnyeréséért versengenek. Az első elismerésről az internetes szavazók döntenek, akik március 3-án éjfélig adhatják le voksukat. A szervezők arra kérik a szavazásban résztvevőket, hogy a nekik legjobban tetsző öt stadiont válasszák ki az erre szolgáló online felületen. Minden évben több tízezer érdeklődő vesz részt a voksolásban, köztük sok szurkoló, akik saját csapatuk stadionjának esélyeit igyekeznek javítani.

DVTK Stadion, Diósgyőr  fotó: boon.hu

A másik díjat egy építészekből álló zsűri ítéli oda, melynek mindhárom tagja olyan szakértő a stadionok tervezése terén, aki az elmúlt években részt vett legalább egy hasonló létesítmény felépítésében. A testület tagjai idén Robert Kennedy a Holmes Miller Architects-től (Nagy-Britannia),  Gino Zavanella a GAU Arena tervezőirodától (Olaszország) és Alfredo Angulo Quevedo, (Paraguay) képviselik, de korábban  magyar stadiontervező, Bordás Péter is részt vett a zsűri munkájában.

Az Év Stadionja díjat, melyről az online szavazása segítségével döntenek, 2018-ban immár kilencedik alkalommal ítélik oda. Amennyiben a MOL Aréna Sóstónak vagy a DVTK Stadionnak sikerülne elnyernie a díjak valamelyikét, az egyben Magyarország első győzelmét jelentené a megmérettetésen. 

http://stadiumdb.com/competitions/stadium_of_the_year_2018

 

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©