Hazai vasúti beruházások

Folytatódik a Nyugati pályaudvar, és elindul a veszprémi vasútállomás megújítása. Ipari park létrehozását tervezik az East-West Gate intermodális terminál mellett.

2023. február 10.

Folytatódik a Nyugati pályaudvar megújulása

A Teréz körúti homlokzaton a tervek szerint februárban a dél-keleti tornyon is megkezdődnek a munkálatok – adta hírül a MÁV a február elején.

A pályaudvar épületének homlokzatán, az észak-nyugati (metró felőli) tornyon a munkák a tervek szerint június végéig tartanak, míg a délkeleti (gyorsétterem felőli) tornyon várhatóan novemberig dolgoznak majd.

Ősszel elbontják a Teréz körúti homlokzata előtti, a gyalogos forgalmat akadályozó védőtetőt. Ezzel a jelentős építészeti és műszaki emléket képviselő, országos műemléki védettséget élvező épület ikonikus része válik újra zavartalanul láthatóvá - írták a mavcsoport.hu oldalon.

A pályaudvar 10-13. vágányai alatt húzódó keresztaluljáró felújítása várhatóan a nyáron kezdődik. A munkálatok során az aluljáró álmennyezetét teljesen cserélni kell 1100 négyzetméternyi felületen, lámpatestekkel és új elektromos hálózattal. A falburkolatokat körülbelül 500 négyzetméternyi felületen cserélik ki, és 900 négyzetméternyi padlóburkolat is megújul.

A használaton kívüli peronfelvonó helyére pedig új, 1000 kilogramm teherbírású, acél tartószerkezetű, vandálbiztos kialakítású lift épül a tervek szerint, amelynek építése szintén idén nyáron indulhat el.

Az éves szinten közel 18 és félmillió ember által használt, idén 146 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlan volt az épületegyüttes tetőszerkezeti rekonstrukciójának megkezdése 2020 tavaszán.

A MÁV állomásfejlesztési projektjének egyik kiemelt részeként a Magyar Építő végezte el az utascsarnok teljes lezárásával a tetőszerkezet felújítását. A tetőszakasz felújítása a Márványcsarnok, a várhatóan jövőre megnyíló nemzetközi váró, továbbá a volt ABC, valamint a Ceglédi folyosó fölött is megtörtént. A Nyugati tér felőli irodaszárny és a kapcsolódó előtető tetőszerkezeteinek teljes felújítását is elvégezték.

Szakember a Nyugati pályaudvar felújításán

Elindul a veszprémi vasútállomás megújítása

Megújul a veszprémi vasútállomás, a több mint egymilliárd forintos beruházás eredményeként komfortosabbá válik a vasúti közlekedés - jelentette be február 2-án tartott sajtótájékoztatóján Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára.

A beruházás finanszírozásában 750 millió kormányzati támogatás mellett 350 millió forint a MÁV saját forrása.

A felújítás, amely magában foglalja a váróterem burkolati megújítását, új padok kihelyezését, az akadálymentesítést, az épület homlokzatának megújulását, új perontető kialakítását és a vasútállomás környezetének megújítását is, várhatón a harmadik negyedévre készül el. A fejlesztés összhangban van a város idei Európa Kulturális Fővárosa programjával is, a cél, hogy minél nagyobb számban érkezzenek a térségbe a közösségi közlekedést igénybe véve a belföldi és a külföldi vendégek is.

A sajtótájékoztatón a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és a MÁV-Volán-csoport stratégiai partnerségi megállapodást kötött, amelynek célja, hogy kölcsönösen segítsék egymást a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program sikeres lebonyolításában. A MÁV-Volán-csoport a kiemelt programok idejére kedvezményes Veszprém-Balaton 2023 EKF jegyet vezetett be, amely a MÁV-START és a GYSEV területén is érvényes, oda-vissza utazást biztosít az ország bármely pontja és Veszprém között.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere az eseményen arról beszélt, hogy a vasútállomás felújítása régóta váratott magára, örömtelinek nevezte, hogy nemcsak az állomás, hanem a környezete is megújulhat.

Az állomás látványterve a veszprémi vasútállomás felújításáról tartott sajtótájékoztatón 2023. február 2-án.

Ötszáz hektáros ipari park létrehozását tervezik a fényeslitkei intermodális terminál mellett

Stratégiai megállapodást kötött egy több mint ötszáz hektáros ipari park létrehozásáról a fényeslitkei intermodális terminál beruházója, az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. három térségi önkormányzattal. Az erről szóló dokumentumot február első felében írták alá a társaság és az érintett helyhatóságok képviselői a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Fényeslitkén – adta hírül a társaság.

Tálosi János, a vállalat vezérigazgatója az eseményen elmondta, a Döge, Fényeslitke és Komoró közigazgatási területeit érintő leendő ipari terület kialakítása érdekében módosítják a három nagyközség településszerkezeti és szabályozási tervét.

A cél az, hogy egy adott koncepció alapján, egységes szabályozással jöjjön létre olyan terület, ahol például helyet biztosíthatnak más betelepülni szándékozó vállalkozások számára, kereskedelmi és logisztikai létesítmények kialakítására. A fejlesztés nem feltétlenül jelenti azt, hogy a zrt. megvásárolja ezeket az érintett területeket, a terminál környezetében azonban az East-West is elvégez majd bizonyos saját beruházásokat.

A beruházás betelepülő cégek számára jelent majd könnyebbséget, akiknek minden feltétel adott lesz, és nem kell saját beruházásban kiépíteni például a működésükhöz szükséges logisztikai infrastruktúrát - emelte ki.

A cégvezető emlékeztetett, tavaly októberben adták át Európa legnagyobb és legmodernebb szárazföldi intermodális terminálját Fényeslitkén. A több mint 30 milliárd forintos beruházással létrehozott központ elsődleges funkciója, hogy átrakodják az ide beérkező vasúti szállítmányokat az Európában használt 1435 milliméteres nyomtávú vasúti kocsikról az Ukrajnában, Oroszországban és számos ázsiai országban használt 1520 milliméteres nyomtávra, illetve kamionokra.

Az átadás óta elsősorban konténeres gabonaforgalmat bonyolítanak a terminálon, az ömlesztett áruk átrakásához szükséges gépek beüzemelése pedig folyamatban van. A tervek szerint a két-három éven belül kiépülő ipari park az egyik legnagyobb lesz Magyarországon, mérete meghaladja Nyíregyháza öt ipari zónájának jelenlegi együttes területét.

Az East-West Gate látképe

Forrás: MTI, MÁV

Fotók: MÁV, East-West Gate

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©