Hazai turisztikai fejlesztések

Úszófalu épül Abádszalóknál a Tisza-tavon, Debrecenben folytatódik a Nagyerdő felújítása, Hévízen pedig a tó körüli sétány felújítása kezdődött meg.

2021. április 08.

Abádszalók

Magyarországon egyedülálló úszófalut épít az abádszalóki Abádi Kikötőben a kikötő tulajdonosa, a tizenhét, cölöpökön álló, négy évszakos házból az első 10 idén júniusra készül el – adta hírül a beruházó április elején.

Hoffer Ferenc, aki feleségével a kistarcsai székhelyű Hof-Fer Investor Kft. tulajdonos-ügyvezetője, elmondta: a beruházás tervezett költsége mintegy 800 millió forint, a házak árát a leendő tulajdonosok fizetik, a partfejlesztést és a kapcsolódó beruházásokat a cég finanszírozza. Együttműködnek a Home System Europe Kft.-vel, amely úszóházakat gyárt és értékesít.

A kikötő árvízvédelmi, Natura 2000 területen található, ezért kellett olyan megoldást találniuk, amely alkalmazkodik a rendszeres vízszintemelkedést hozó áradásokhoz - az úszó házak árvíz idején cölöpökön felúsznak, majd az ár levonulásakor "visszaülnek" a cölöpökre - mondta. A könnyűszerkezetes házakat, amelyek télen is lakhatók, a tulajdonos kérésére napelemekkel is felszerelik.

A Hof-Fer Investor Kft. 2009-ben alakult, építőipari generál kivitelezéssel foglalkozott, emellett 2014-ben vették át az Abádi Kikötő üzemeltetését. Évente újabb és újabb fejlesztésekkel érték el, hogy a kikötő ma már a térségben turisztikai központtá vált. 2016-ban nyitották meg a Tündérfátyol névre hallgató szállodahajót. 2018-ra érték el a jelenlegi szolgáltatási kínálatukat, amelyben a kikötői mellett különféle, a Tisza-tavat is érintő turisztikai szolgáltatások is szerepelnek.

Az abádszalóki Abádi Kikötő látképe

Debrecen

Folytatódik a debreceni Nagyerdő felújítási programja: a Varázserdő elnevezésű projekt részeként megkezdődött a Pallagi úton a strand melletti sétány második ütemének kialakítása – hangzott el március végén a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A 736 millió forintba kerülő beruházást az állami turisztikai alapból finanszírozzák, és várhatóan júniusra készül el. A Nagyerdő parkerdei részének rekonstrukciója 2013-ban kezdődött. Azóta mintegy 25 milliárd forintos fejlesztés eredményeként felépült a Nagyerdei Stadion, az egykori csónakázó tó helyén ködszínház működik, megújult a Békás-tó környéke és a szabadtéri színpad, a víztorony, és elkészült az Aquaticum strand.

A varázserdő beruházás a Pallagi úti sétánnyal kapcsolódik az Aquaticum strandhoz: a munkálatok során új térburkolat, különleges élmény- és új közvilágítás készül, és négy villamosátjárót is kialakítanak. Jövőre szállodaépítéssel, majd az állatkert és a vidámpark felújításával folytatódik a program.

Papp László, a város polgármestere reményei szerint a beruházások elkészültével Közép-Európa egyik legszebb városi parkerdeje lesz a Nagyerdő.

A Békás-tó a debreceni Nagyerdőben 2014-ben

Hévíz

Március végén, a munkaterület átadásával megkezdődik a Hévízi-tó körüli sétány és park mintegy 634 millió forintból megvalósuló felújítása - közölte a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatóján a város polgármestere. Papp Gábor kifejtette: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) pályázatán a Festeticsek örökségét őrző települések közösen nyertek 1256 millió forintot a főúri család történelmi és szellemi értékeinek megóvására. A Magyar Turisztikai Ügynökség partnerségében, a Keszthelyt és Gyenesdiást is érintő pályázat keretében Hévíz 634 millió forintot fordíthat a tófürdő főbejárata előtti park és a Schulhof sétány felújítására.

A természetvédelmi területen az állat- és növényvilág megóvása mellett tervezték meg a munkálatokat, amelyek csütörtökön kezdődnek meg a munkaterület átadásával, a befejezési határidő pedig a jövő év áprilisa. Megmaradnak a jellegzetes platánfák, mindössze 63 nem őshonos cserjét vagy fát távolítanak el, ugyanakkor közel 13 ezer új növényt, illetve további egynyári virágokat telepítenek - sorolta a polgármester.

A tóra nagyobb belátást adó átalakítás része egy zenepavilon és egy szakrális bemutatóhely megépítése, a szökőkút, a pergolák, az öntözőrendszer és a csapadékvíz-elvezetés felújítása. Közel 11 ezer négyzetméteren frissítik fel a gyepterületet, csaknem 6,6 ezer négyzetméteren díszburkolatot építenek, illetve 95 új kandelábert állítanak fel - tette még hozzá.

A Hévízen jelenleg zajló átalakítások a jövő évi turisztikai szezon kezdetére befejeződnek, így nemcsak a tó körüli zöldterület újul meg, de a véderdő is, illetve még idén nyáron elköltözhet a tó szomszédságából a buszpályaudvar, hogy a helyén új rendezvényteret alakítsanak ki.

Mándó Zsuzsanna, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgatója arról beszélt, hogy a kórház területén most induló felújítások azért is fontosak, mert ez emblematikus helye Hévíznek. Arra is emlékeztetett, hogy a városnak és az egészségügyi intézménynek közös érdeke, hogy minél többen gyógyulhassanak, töltődhessenek fel a Festeticsek jóvoltából több mint 220 éves gyógyászati múlttal rendelkező városban.

Fürdőzők a Hévízi-tóban

Forrás: MTI

Fotók: Abadikikoto.hu, MTI/Czeglédi Zsolt, Wikipédia/Heather Cowper

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©