A Sennebogen az angol fémhulladék feldolgozásban

A legnagyobb angol fémhulladék újrahasznosító, a Synetiq  vadonatúj Sennebogen 830 E sorozatú anyagmozgatót vásárolt.

2020. szeptember 15.

Mióta négy jelentős iparági szereplő egyesülésével a tavalyi évben megalakult, a Synetiq figyelemreméltó növekedést produkált. A fúzió nyomán létrejött cég, mely méretével valószínűleg Európa minden hasonló vállalkozását maga mögé utasítja, számos bázissal rendelkezik szerte Nagy-Britanniában. Ezek közé tartozik az a 27 hektáros doncasteri telep is, ahol az új Sennebogen 830 E munkába állt.

Elhasználódott járművek többszintű újrahasznosítása

Miután beérkeznek a Synetiq telephelyére, a járművekre állapotuktól függően többféle sors várhat. A brit szabályozás szerint S vagy N kategóriába sorolt – vagyis javíthatónak ítélt – járműveket némi felkészítést követően a Synetiq saját online roncsaukciói keretében értékesíti. A vállalat piacvezető online felületét jellemzően autókereskedők és autójavítók látogatják.

A B kategóriába sorolt járművek nem javíthatók, azonban tartalmazhatnak olyan alkatrészeket, melyek tökéletesen alkalmasak a további felhasználásra – például ajtókat, lámpákat, vagy épp a motort (a biztonsággal összefüggő elemek nem sorolhatók ide). Az ilyen kocsikat megtisztítják, előkészítik, majd minőség ellenőrzésen esnek át mielőtt eladnák őket. Ezeket a járműveket sokféle ügyfél keresi, többek közt flottakezelők, autójavítók, vagy akár magánszemélyek. Fontos, hogy a szóban forgó autók vázát a Synetiq még a helyszínen bezúzza, így soha többé nem kerülhetnek forgalomba. Ezt követően kezdődik meg a B kategóriás és egyéb elhasználódott járművek szakszerű újrahasznosítása. Miután a kocsit környezetvédelmi szempontból ártalmatlanították és kinyerték belőle a sértetlen vagy még felhasználható alkatrészeket, a maradékát átszállítják a bálázóüzembe.

Többféle változatban

A Synetiq a 17 méteres kinyúlást biztosító 830-as modell mellett tette le a voksát, melyből a mobil változatot rendelték meg. Az anyagmozgatót kitalpalva a gépkezelő biztonságosan emelheti fel a szétbontott járműveket, rakodhatja őket a bálázóba, majd a feldolgozást követően feltornyozhatja a bálákat, és a beérkező teherautókat is megrakhatja anélkül, hogy helyet kéne változtatnia.

A hatékony munkavégzést segíti elő, hogy a 830 E fülkéje nemcsak emelhető, de nagyobb szélvédővel is szerelték, a fülke teteje pedig további védelmet kapott, így a gépkezelő körülbelül 5,65 méteres szemmagasságba emelkedhet. Ennek köszönhetően tökéletesen belelát a pótkocsikba rakodás közben, vagyis a kapacitás maximális kihasználása érdekében pontosabban helyezheti el a rakományt. A Sennebogen joystick-alapú vezérlésének köszönhetően mindeközben a kezelő tökéletes kilátással rendelkezik előre. Az ergonomikus joystickes irányításnak ugyanis megvan az az előnye, hogy nincs kormányoszlop, ami kitakarná a kilátást lefelé. Ez azért fontos, mert a géppel végzett válogatási munka nagy része a talajszinten történik. Emellett az is nagy előny, hogy a gép gyorsan és pontosan reagál, tehát igen precízen végezhetők el vele a válogatási és rakodási feladatok.

A doncasteri telep bálázóüzeme a cég központi telephelye, ahol a járművek körülbelül 80 százalékát a Sennebogen gép rakodja be a bálázóba, majd onnan teherkocsikra.

SENNEBOGEN Maschinenfabrik GmbH híre alapján

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©