A Kohler készítette az év dízelmotorját

A DIESEL Magazin, mely 1986-os alapítása óta Európa egyik vezető szaklapja, minden évben a leginnovatívabb dízelmotornak ítéli oda a tekintélyes díjat.

2022. április 16.

Köszönhetően az új KSD 1403TCA motornak, ismét a Kohlerhez került az „Év dízelmotorja” díj. Ezzel a gyártó az utóbbi tíz évben már harmadszor zsebelhette be az elismerést azt követően, hogy 2012-ben a KDI 2504TCR, majd 2015-ben a KDI 3404TCR SCR jelű egységekkel hódította el a címet. A DIESEL Magazin, mely 1986-os alapítása óta Európa egyik vezető szaklapja, minden évben a leginnovatívabb dízelmotornak ítéli oda a tekintélyes díjat. A győzelem alkalmából megtartott ceremóniára a Kohler Reggio Emilia-i központjában berendezett múzeumban került sor, ahol megtekinthetők a cég történetét végigkísérő legmeghatározóbb termékek.

Az idén díjnyertes motor az új KSD (Kohler Small Displacement, vagyis Kohler kis lökettérfogatú) család tagja, melyet kezdettől fogva úgy terveztek, hogy a világ minden részén alkalmazható legyen, megfeleljen minden előírásnak, és minél többfajta gépbe beépíthető legyen.

Elmondható tehát, hogy a KSD-széria színtisztán piac- és vevőközpontú szellemiségben készült. Egyszerűsége többek közt abban áll, hogy könnyedén integrálható az ipari gépek egyre bonyolultabbá váló és folyamatosan fejlődő elektromos rendszereivel. Emellett azonban igen korszerű is, ugyanis a munkaütemek tág határok közt szabályozhatók, míg az adatátvitelt viszonylag kevés fizikai kapcsolattal oldották meg. Részben ebből következik sokoldalúsága, vagyis hogy sokféle gépben alkalmazható módosítás vagy áttervezés nélkül.

A díjnyertes változat 1400-as percenkénti fordulaton adja le maximális, 120 Nm-es nyomatékát. Ezzel lökettérfogat/nyomaték arány tekintetében felveszi a versenyt a hasonló hengerűrtartalmú, de kipufogógáz-utókezelést igénylő, 30-42 kW teljesítményű motorokkal. A 19 kW alatti teljesítményű KSD 1403TCA a jelenlegi emissziós előírások közül nemcsak az európai Stage V és az amerikai Tier 4 Final előírásait teljesíti, de megfelel az év végétől életbe lépő kínai Stage IV szabványnak is. A fogyasztás csökkenését az optimalizált fordulatszámmal és hidraulika-vezérléssel érte el a gyártó, míg a szervizperiódusok kitolása és az üzemeltetési költségek alacsonyan tartása az intelligens előjelző és diagnosztikai funkcióknak tudható be.

„Sokan már-már temették a belső égésű motort, de mára kiderült, hogy nem is tévedhettek volna nagyobbat, és a dízel technológia előtt még komoly jövő áll: ezt tökéletesen példázza a KSD széria is. A 2022-es díj odaítélésében kulcsszerepet játszott az a bátorság, amivel a Kohler egy ilyen motorcsalád fejlesztésébe fogott. Emellett a zsűri szintén nagyra értékelte a motor sokoldalúságát és a rugalmasságot szolgáló megoldásokat, melyek megkönnyítik a beépítést.” – magyarázta Fabio Butturi, a DIESEL Magazin szerkesztőségi koordinátora.

„Rendkívüli megtiszteltetés, hogy tíz éven belül harmadszor vehettük át ezt a rangos elismerést, mely fényesen igazolja a Kohler eltökéltségét és az új motorok fejlesztését lehetővé tevő újabb és újabb beruházásokat. Minden amit elértünk, munkatársaink páratlanul kemény munkájának eredménye. Szavakkal ki sem lehet fejezni, mennyire büszke vagyok a közös erőfeszítésekre, melyek gyümölcseként testet öltött a KSD-sorozat. Kollégáink kitartása, odaadása és csapatmunkája kellett hozzá – nem beszélve szakértelmükről és technikai tudásukról –, hogy a projekt elérte célját, és sikertörténetünk a jövőben is folytatódhat.” – emelte ki Vincenzo Perrone, a Kohler Engines elnöke.

Szöveg és fotók: KOHLER  Lombardini Srl

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©